Az idei Verzio Filmfesztivál programjában egy ismerősen csengő filmcímmel találkozhatunk: A Dybbuk – A vándorló lelkek meséje, amelyet 2015-ben készített el Krysztof Kopczynski.
A dokumentumfilm fókuszában az ukrajnai Umanban zajló események állnak. Uman Kijev és Odessza között fekvő poszt-kommunista, erősen jobboldali beállítottságú város, ahol a breslovi rabbi Nachman[1], a haszidizmus egyik legmeghatározóbb alakjának sírhelye található. A film a helybéliek és a minden évben Umanba zarándokló haszid zsidók konfliktusát mutatja be, akik évről évre Ros Hashana idején elzarándokolnak rabbi Nachman sírjához.
A film bevezető képsoraiban megismerhetjük az ukrán kisváros zsidók nélküli arcát, ahol éppen az ukrán függetlenséget ünneplik, amely szorosan kapcsolódik Ivan Gonta nevéhez, aki az 1760-as években több ezer zsidót és lengyelt mészároltatott le.
A helyiek szobrot emeltek a kozákoknak (illetve Gontának), valamint egy keresztet állítottak a városi folyópartra, ahová a haszid zarándokok minden évben imádkozni járnak újév idején.
A Dybbuk bemutatja mind két oldal nézőpontját, érveit és ellenérveit a konfliktussal kapcsolatban, de ennek megoldására sajnos semmilyen párbeszéd nem alakul ki. A helyiek mintha félelmet éreznének a zarándokokkal szemben, valamint azzal a kis zsidó közösséggel, akik még a városban maradtak, akiknek szintén a történelmük egy része kapcsolódik Umanhoz.
A dokumentumfilm egyik meghatározó érzelmi szála a helyi zsidó temetőt gondozó idős férfihez kapcsolódik, akit a történet elején ismerhetik meg a nézők. Ő ugyan nem volt zsidó származású, mégis nagy hálával tartoztak neki a zarándokok, hogy ilyen fontos feladatot látott el és gondozta az eltávozottak nyughelyét. A helyi legenda szerint az idős temetőgondozó háza azon a helyen áll, ahol rabbi Nachman írásait megalkotta. A film végéhez közeledve néhány zarándok ellátogat a temetőbe és az időközben elhunyt gondozó házához hálát adni.
A dokumentumfilm címe kapcsán kikerülhetetlen, hogy ne jusson eszünkbe An-sky legismertebb (kabbalista) jiddis drámája a Dybuk – Világok határán című műve.
A dráma története szintén Kelet-Európában játszódik egy haszid közösségben. Cselekményének kevés köze van Kopczynski filmjéhez, de a dibuk fogalom és a helyszín közelsége mégiscsak kapcsolódási pontokat ad a két alkotáshoz.
An-sky műve első ránézésre egy szerelmi történetet mesél el. Két fiatalt megszületésük előtt egymásnak ígért két jó barát, akik időközben messzire kerültek egymástól, egyikük (a fiú leendő apja) meg is halt, az ígéret pedig a feledés homályába merült. Sok évvel később a már megszületett és felnőtt két fiatal véletlenszerűen találkozik egymással, és megérzik elrendeltségüket, összetartozásukat. A lány édesapja mintha felismerné a városba érkező idegenben rég elfeledett barátját, de ezzel mit sem törődve, gazdag kérőt szán a lányának. A fiú, Chanan a tiltott kabbala tanításaihoz nyúlva szövetkezik a gonosz erőkkel, azt remélve, hogy így meghiúsíthatja a lány mással tervezett esküvőjét, de hirtelen meghal. A lelke viszont tovább él és új testet talál magának, Leahéban (a menyasszonyban). Így a két lélek immár egy testben lakozik. Chanan ekképpen próbálja megakadályozni Leah esküvőjét a másik kérővel. A lány apja egy cadik segítségét kéri a dibuk kiűzésére, ami sikerül is, ám ezt követően a Leah meghal, lelke a túlvilágon örökre összefonódik Chanan lelkével. A sok-sok évvel ezelőtti ígéret tehát beteljesedett.
A rendező egyébként megemlékezik An-ski drámájáról filmje elején, amelynek nyitó képsorai az 1937-es Waszinsky rendezte Dybbuk-ból származnak.
A rendező egyébként megemlékezik An-ski drámájáról filmje elején, amelynek nyitó képsorai az 1937-es Waszinsky rendezte Dybbuk-ból származnak.
Az egyik szereplő elmondja, hogy a lélek nem hal meg, hanem csak eltávozik és tovább él valami másban, amíg be nem teljesíti a feladatát, ezek a bolyongó lelkek lesznek a dibukok. Ez a gondolatsor a dokumentumfilm egyik zarándok szereplőjétől is visszaköszön, aki még annyit tesz hozzá mindehhez, hogy ezek a lelkek valamilyen súlyos bűnt követtek el, ezért bolyong a lelkük tovább.
Ilyen dibukokkal van tele a világ.
Uman történelmében a kozákok követtek el súlyos bűnöket, amely újra és újra felelevenedik és érezteti hatását a helyiekben és az oda zarándokló haszidokban is.
Az alkotás nem vet fel megoldási javaslatot, nem indít aktív, konstruktív párbeszédet a két közösség között, csupán felvázol egy helyzetet, bemutat egy problémát két különböző perspektívából, ami még érdekesebb lehetne egy harmadik oldal, egy esetleges vegyes család szemszögéből elmesélve, amely biztosan újabb és újabb rétegeit és aspektusait fedné fel a történetnek. Ennek hiányában a nézők csupán a két kontrasztos oldal ismeretében értékelhetik és gondolhatják tovább a látottakat.
A vetítést követően az alkotó elárulta, hogy tervei között szerepel egy könyv megírása is a történettel kapcsolatban, amelyben talán újabb nézőpontjait tárja fel az umaniak és a zarándok haszidok történetének.
[1] Rabbi Nachman, akit rabbi Jiszráel vagyis a Bal Sem Tov (az „isteni név tudója”) dédunokájának tartanak. Rabbi Jiszráel volt a haszidizmus alapítója, őt követően rabbi Nachman a legkreatívabb és legmeghatározóbb haszid. Tanításának egyik fő szála a cádik szerepéhez kapcsolódik, akinek megvan az a képessége, hogy elveszett lelkeket mentsen meg.
Facebook Comments