A trükk, a tükör, és ami mögöttük van

Ősbemutató Etgar Keret izraeli író novelláiból Budapesten

Ha nekem kéne Keretet színpadra alkalmazni…legalább annyira bajban lennék, mintha Spiró (általam legalább annyira kedvelt) novelláit kéne. Pedig Keret mondhatni annyira közel áll a film műfajához (ld. Meduzák) s a képi világhoz (ld.grafikus novellák-amik egyébként szintén magyar kiadás után kiáltanak), mint Spiró a színpadéhoz. A fel-felbukkanó filmszerű nagytotálok, a perspektívamentes tájképek ellenére és mellett Keretet mégis azért szeretjük (legalábbis én), mert ab ovo az ő kreálta mikrovilágban mozog s fog meg ember-ember közti feszültségeket. Ezen felül e világ abszurd, kitekert momentumainak magam részéről grafikus adaptációját még valamennyire, a színpadit viszont annál keservesebben tudom elképzelni.

A Keret-novellák (ez alatt például a Múlt és Jövő vagy a mi "házi Keret-fordítónk" magyarítására gondolok, emitt még egy olvasható) számomra egy több-kevésbé egységes, parttalan s mégis kötött térben játszódnak. Miként azt a Pilpul friss recenziója boncolgatja, a szerző hősei sem urai a megmagyarázhatatlan események sorozatának, hanem járnak-kelnek a csodákkal és egyéb meghökkentő, ám annál kevésbé vidám eseményekkel szegélyezett utaikon.

Hétfő este az én utam pedig a Kinoba vezetett, ahol a Keret-ünnep keretében az író novelláiból összeollózott kamara-előadást láthatott a nagyérdemű. A darabot még a múlt hónapban mutatták be s Borgula András jegyzi (miként a « színpadra alkalmazás », a fordítás, a színházvezetés, s nem utolsó sorban a Keret-szeminárium s az ehhez kapcsolódó események szervezése is az ő nevén fut).

Heroikus vállalkozás vagy kétszáz novellából kiválasztani a megfelelőket, még heroikusabb abból a néhányból egy masszát dagasztani. Mindenesetre a karakteres pontok megmaradtak és élnek- lélegeznek, amikor egy-egy pillanatra kvázi felolvasószínházban képzelem magam, s a szcenikus köretet ignorálva csupán a szövegmondásokra koncentrálok.

Azt kell mondjam, bár ez kellően szubjektív, hogy vajmi keveset tudok kezdeni a női szereplővel - a mozivászonra vetített hatalmas rikácsoló, suttogó, avagy parancsolgató ajkakkal és hangokkal. Elidegenítenek, és ellaposítják azt az erős atmoszférát, amit a színészek játéka teremtett meg. Egyrészt jogos bevonni a vásznat, ha már színházban vagyunk, másrészt kisebb szerep is elegendő lett volna, s Keret mozi-közelségét sem ez fejezi ki… (az meg már technikai apróság, hogy nem volt jól megvilágítva s ennélfogva jól látható..).

Mielőtt még az olvasók azt hinnék, csak a kritikus szemem villog, sietve megjegyzem, hogy az előadásnak természetesen több pozitívuma is van. Ezek között tartottam számon Borgula bátorságát, s a színészek, elsősorban Bánki Gergő játékát. Schmied Zoltán mentségére legyen mondva, hogy neki nehezebb a dolga, mert vele és ellene történnek a dolgok, és főképp egyedül kell megbirkóznia velük, míg Bánki Gergő mélázik a kanapén. Ha pedig épp nem mélázik, akkor mesél - mesél nekünk, mi pedig moziüléshez fogható kényelemmel süppedünk bele ismerős (, /-) érzékeny, szerethető figurájának világába. Ezek azok a pillanatok, amikor tényleg a novella, a novellák vagyis mintha Keret beszélne hozzánk. A színész pedig mindezen túl tükröt is mutat történeteiben ki-ki magára, vagy másra ismerhet.

A jelmezzel úgy vagyok, hogy akár passzentos is lehetne, mivel rendkívül konkrét (a csőszerelőnek szerelő-kék munkásoveráll, a bűvésznek szép, flitteres bűvészfrakk jár ), de mégis, az előadás sikerült lehetett volna mindezek nélkül is. S ha már a látványelemekről esik szó, a díszlettel is hasonlóan vagyok- van is-nincs is funkciója pl. az egy szál magában álló, sok vihart megélő ajtónak, az asztalkának, a számos, háttérben heverő papír kávéspohárnak, de ezesetben az én purista szemléletem megspékelve egy szűk, mozivászon előtt kuporgó emelvénnyel a kanapén kívül nem hiányolna mást, van azokkal is elég színészi játék.

Összességében ötletszinten jó játéknak tartom az előadást, csak tán aki Keretet akar, az először olvassa őt magát - akár a friss kiadásban is. Aztán megnézheti magának, mit hozott ki ebből a Gólem Színház. Trükk nincs - hacsak nem az, hogy szemfényvesztés lehetősége felcsillan, majd elillan, s marad helyébe a bűvészcilinderből előhúzott, testetlen nyúlfej apátiája.

Etgar Keret: A TRÜKK
Egyik: Bánki Gergely
Másik: Schmied Zoltán
A nő: Schnur Anita
Dramaturg: Németh Virág
Jelmez: Nyulasi Lili
Producer: Schőn Edina
Rendező munkatársa: Katz Petra

(Az előadásról a kép a Pesti Est felvétele)

Kapcsolódó anyagok

A trükk c. darab a Gólem színház honlapján

A cikkel vagy az oldallal kapcsolatos megjegyzéseket és ötleteket az
info[kukac]pilpul.net címre várunk. Nagyon.