Tu biSvát: Svát hó 15. – a fák újéve

Tu biSvát: Svát hó 15. – a fák újéve

- in Komoly, Napi judaisztika
582
Person-tree

Avagy hogyan csinálnak ünnepet maguknak a zsidók

Izraelben ezen a napon az iskolások kivonulnak, fákat ültetnek (ezúttal nem a mártírok emlékére), rajzversenyeket rendeznek, amelyen a természet megóvása a téma, az utcákon virágmagos zacskókat osztogatnak, és a gyerekek felhívják szüleik figyelmét a szelektív szemétgyűjtés előnyeire. A nyilvános ültetéseknek a legtöbb diaszpóra éghajlata makacsul ellenállt, marad a cserépben kis zöld növények osztogatása, na meg a rendezvények, ahol a zöldek jó eséllyel összeborulnak a vallásos zsidókkal, merthogy ezen a napon rájönnek, voltaképpen ugyanazt mondják, vagyis, a teremtés történetében „uralkodjál felettük” nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz, amit csak akarsz, és az uralkodás biza felelősséggel jár.

Az ünnep eredeti változata elég vérszegénynek tűnik,

ott csak arról volt szó, hogy a Szentéllyel (még vagy már) rendelkező időkben ilyenkor kellett a fák gyümölcseiből áldozati adományt vinni az Örökkévalónak. A Második Szentély pusztulásával és a diaszpóra lét kezdetével akár feledésbe is merülhetett volna az ünnep, ahogy történt ez néhány más szokással, és ünneppel. Ilyen elfeledett kis ünnep volt például Tu beÁv, azaz Áv hó 15., melyet a Misna még Jom Kippurhhoz hasonlít, és amelynek idején a leányok kölcsönkért fehér ruhákban nyilvánosan táncra perdültek a réten és a forrásoknál, potenciális kérőik pedig szabadon mustrálhatták őket úgy, hogy a kölcsönruhában nem látszott, ki az egzisztenciálisan jó parti, és ki kevésbé. (Misna, Taanit 8) Ez könnyen válhatott volna valamiféle szekuláris báli lehetőséggé (bár nem a báli szezonra esik) vagy akár a zsidó egalitarizmus ünnepévé, de úgy tűnik, vagy az egyenlőség gondolata nem lett elég népszerű, vagy a táncot tartották túl erkölcstelennek a későbbi nemzedékek.

Ez, és a hasonló szokások tehát lassú végelgyengülésben kimúltak, nem úgy Tu biSvát, elsősorban is valószínűleg azért, mert a „Fák Újévét” az egyes nemzedékek új és új jelentéstartalommal és rituálékkal töltötték meg, így olyan módon konvertálták saját életükbe, hogy az időtől, helytől, sőt vallásosságtól is függetlenül értelmezhető, sőt a legtöbb ünneppel ellentétben határozottan élvezhető lett.

Tu biSvát első igazi vérátömlesztését a kabbalisták hajtották végre,

akik az eddig gyakorlatilag beszabályozatlan ünnep köré egy, a peszachi széderhez hasonló vacsorát rendeltek a maceszrágás parancsa nélkül, viszont változatlanul négy pohár borral. „Haggadát” is összeállítottak az ünnephez (Hemdat Jamim), melyben bibliai, misnai, és Zóhár-beli idézeteket gyűjtöttek egybe a szerkesztők olyan szövegekből, amelyek fákról és gyümölcsökről szólnak, a szöveg dramaturgiai felépítésében pedig a peszachi Haggadát parafrazeálták. Így például gyümölcsökre lett áthangolva a gyerekek széderesti megpróbáltatása, a „Ma Nistana?” (Miben különbözik?) – mármint miben különbözik peszach esetén „ez az éjszaka a többitől”, Tu biSvát esetén pedig „ez a széder a Szédertől”. A válaszok: 1. Mert peszach estéjén maceszt eszünk, most pedig csak gyümölcsöt. 2. Peszachkor bármilyen színű bort ihatunk, most pedig vöröset és fehéret egyaránt kötelességünk. (Ezt a mondatot askenáz használatra érdemes kicsit átpofozni, mivel megközelítőleg Solymosi Eszter esete óta elterjedt a szokás, mely szerint ilyenkor az asztalra tegyünk inkább fehérbort. Ki tudja…). 3. Peszach estéjén az egyiptomi kivonulásról beszélünk, most pedig a fák gyümölcseiről.

(A zsiráf így hosszú, a villamos úgy sárga, mondhatnánk.)

Egyébként a Tu biSváti széder szerkesztője és későbbi népszerűsítője (rossz nyelvek, valamint az Encyclopaedia Judaica szócikkének feltételezése szerint) nem volt más, mint Gázai Nátán, a legnépszerűbb zsidó álmessiási mozgalom (17. sz.) vezetőjének, Sabbatai Cvinek kiváló propagandafőnöke. Sabbatai mestert a fekete kaftánt viselők (és attól jobbra) ugyan csak úgy emlegetik, hogy előtte köpnek egyet, de Gázai Nátán kabbala-közeli tevékenységét ők is beépítették a rituálék rendszerébe.

Rendes ünnepnek külön ima is dukál.

Eredetileg megtette a gyümölcsökre mondott elő- és utóáldás, Izrael állam újólagos megalapítása után azonban, amikor már erre is volt idő, 1957-ben Mordechai Hacohen, jeruzsálemi rabbi külön áldást szerkesztett, amelyet az Izraeli Rabbinátus a „Növények imája Tu biSvátra” címen jóvá is hagyott. Az áldás alapötlete a fáknak a Pusztával való gigaharcának lefestésére épül, merthogy fákat ültetünk oda, ahol azelőtt nem voltak. Persze nem akárhol, leginkább Izraelben. Tu biSvát (és az ima) ezzel a kissé romantikus, de tagadhatatlanul eredeti ötlettel polgárjogot nyert a cionista államban. Rabbi Mordechai Hacohen azonban nemcsak legalizáltatta az imát, hanem megküzdött népszerűsítéséért is. Évente kirendelte Beer Seva lakosságát Esel Ávrahámhoz (Ávrahám tamariszkuszfájához), majd felolvasta nekik az imát. (Az ima a Tu biSvát-szakértővé előlépett Hacohen rabbidinasztia ifjabb tagja, Pinchas Peli, valamint a beer sevaiak szerint túl hosszúra sikeredett, és idővel az asztalfiókba került.)

Tu biSvát különleges ünnep abból a szempontból, hogy (a megszokott kósersági előírásokon kívül) igen kevés szabály korlátozza a menü összeállítását. Ezen a problémán próbált segíteni S. Debiltsky, bne braki rabbi, aki A. L. Kurzweil: „Leket Injané Tu biSvát” (Válogatás Tu biSvát témájában) című munkájának (kiadva 1990-ben) rabbinikus ajánlásában (Haszkamájában) mégis megpróbált gátat vetni annak, hogy a tu bisváti gyümölcsorgia önfeledt lakomázásba csapjon át. A lakomát azért rendezzük, hogy a megfelelő áldásokat elmondhassuk. Ez esetben ez a fák gyümölcseire (és csakis azokra!) mondott áldás. Debiltsky rabbi felhívta a figyelmet arra, micsoda veszélyeket rejthet, ha előételként a fák gyümölcse mellett zöldségeket is felszolgálunk. Tu biSvát, jegyezzük meg, kizárólag a fák ünnepe, nem a zöldségeké! (A fák gyümölcsére ugyanis más áldást mondunk, mint a földön termett zöldségekre.) Ha ezt az ünnepet a fáknak találták ki (illetve az azokról leszüretelt darabokból kellett áldozati adományt adni), akkor kizárólag ezek legyenek az asztalon, mert valami jöttment tudatlan még azt a következtetést vonná le, hogy a zöldségeket is ünnepeljük. Pedig nem. Ugyanerre a sorsra jutott Debiltsky szövegében a tea, a kávé és a kakaó, amelyek ugyan cserjén (halakhikusan nézve fán) teremnek, de termésük fogyasztásakor mégsem a fák gyümölcseinek áldását mondjuk.

Miután Bné Brakból megtudtuk mit ne együnk,

lássuk, mi marad az asztalon: először is gyümölcs (fán termő!) korlátlan mennyiségben, cionista olvasatban lehetőleg izraeli őshonos fajták. A lubavicsi rebe a majomkenyérfa (szentjánoskenyérfa, aki úgy ismeri) gyümölcsét különösen ajánlja ez alkalommal fogyasztásra, mivel ez a hosszúkás gyümölcs volt a Misna korabeli csodarebe, Hanina ben Dosza kedvenc gyümölcse. Hanináról tudni kell, hogy másfél talmud-lapnyi csoda történt a kedvéért, tehát ha majomkenyérfa gyümölcsét esszük, határozottan növeljük esélyünket, hogy a kedvünkért is esik néha eső, ha úgy akarjuk – állítja a rebe.

Az ünnep spirituális hátteréről egy breszlávi haszid, Rabbi Sik próbált gondoskodni

1990-ben kiadott munkájában, amelyet annak szentelt, hogy az ember és a fák közötti hasonlóságokat összegyűjtse és elemezze. Kiemelendő megállapítása, mely szerint a fák, akármilyen közel is sorakoznak egymás mellett (vegyünk egy erdőt, ugye) a saját gyökerükkel szívják magukba az életadó nedveket, és nem táplálkoznak más fákról. Ebből azt kell tanulni, hogy minden ember egy önálló világ, és mindenki az Örökkévalótól kapja a maga létfenntartásához szükséges táplálékot. Így aztán mindenki akkor lesz a lehető legboldogabb, ha megelégszik a saját adagjával, nem törődik másokéval, és nem is irigyli azt.

(Mit tegyünk, aki galagonyának született, reszkessen.)

Tu biSvát úgy tűnik a lehetőségek kimeríthetetlen tárát kínálja:

némi leleménnyel ez az ünnep olvasztott viasz lehet kezünkben, és szinte bármilyen csoport megszólítható általa. Jövőre nézve, így hirtelen eszembe jutnak még a vegák, a fogyókúrások, a gyógyszergyárak kémiai készítményei ellen tüntető biók, valamint a breszlávi haszid magyarázatát továbbgondolva a zárkózott természetűek és az önzők.

 

Facebook Comments