TANÍTHATÓ ZSIDÓ?

TANÍTHATÓ ZSIDÓ?

- in Kiemelt, Komoly, Recenzió
1073
18p_2

 

Schiller Mariann gimnáziumi magyartanár szakmai benyomásait kértük a Haver oktatási segédanyag-kötetéről

 

Komoly elvárással, nagy érdeklődéssel vettem kézbe a kötetet. Elképzeléseim részben beigazolódtak.
Fontos, hiánypótló, jó ötlet, szükséges, jó szándékú, érdekes – és még folytathatnám a sort a kötetet általánosságban jellemző szavakkal. És ezek mit sem vesztenek értékükből, ha tanári szemmel olvasva az interjúkötetet és oktatási mellékletét, más jegyek is előtérbe kerülnek.

 

Az interjúk

A legfeltűnőbb talán az, hogy a szerkesztés során nem lebegett a célközönség kora, feltételezhető ismeretanyaga, tudása az összeállító szeme előtt. Rengeteg lábjegyzet/link hiánya teszi a mai kamaszok számára nehézzé, olykor reménytelenné az olvasást. Csak néhány példával élve: fogalmak magyarázatának hiánya (pl. Petőfi-kör, filozófusper, cionizmus); nevek referenciáinak hiánya (Nagy Imre, Litván György, Mindszenty bíboros).

Hasonlóképpen nem érződik eléggé az a törekvés, hogy a kötet a mai problémákról szól. Felnőtt olvasónak 2003-ból vagy 2006-ból lehet kvázi mai egy történet – felnőtt (értsd: korosabb) olvasó esetleg még az elmúlt évek közti differenciálásra is képes. Egy 2014-ben tizenöt évesnek ellenben a nyolc-tíz évvel ezelőtt történtek szinte történelemnek számítanak, de legalábbis nem napi kérdésnek. Amikor, mondjuk, Konrád György 2003-ban a berlini holokauszt-emlékművel kapcsolatos fenntartásairól beszél, az itt meglehetősen indifferensnek tűnik a Szabadság tér 2014 tavaszának árnyékában. Ranschburg Jenő pedig már nem él… – a vele készült interjú ettől függetlenül az egyik leginkább kamaszoknak szóló szöveg.

De egyéb apróságok is akadnak. Zsuzsanna Ozsváth beszélgetésében hibás a József Attila-idézet a kérdező szájából. Müller Péter Sziámi szövegébe be kéne linkelni a dalokat (Gesztiét is), annál is inkább, mivel az URH együttes a mai fiataloknak nem sokat mond (nem is baj, ha megismerik) – ez a riport pedig való nekik, de 2007 is nagyon régen volt.

Ahogy haladunk előre a kötetben, egyre közelibbek az interjúk és egyre fiatalabbak az alanyok. Ez persze így a logikus rend mellett kissé hamis képet is sugall, hisz Heller Ágnesnek vagy Konrád Györgynek épp ma is van mondanivalója.

Szerencsés, hogy Peresztregi Ágnes kitekint más országokba; és ezt 2013-ban teszi.
Darányi András friss interjújában van két fontos lábjegyzet, de még több kéne talán. Oktatásról, Páva utcáról szóló válaszai igazán inspirálóak lehetnek foglalkozásokon is.
Lányi Eszter is sok „használhatót” mond pedagógiai értelemben.
Darvas István szövegében mai, komolyan veendő kérdésekkel szembesül az olvasó – pl. avval, hogy van-e cigány előítéletesség a magyar zsidóságban.
M. Dénes Tamás is alapvető kérdéseket feszeget identitásról, annak problémáiról – mai iskoláskorú fiatalok számára közérthető mondatokban.
Ligeti Anna Sára kettős identitása hiteles, a „buborékkal” együtt is. A „nem mi vagyunk veszélyben” talán az egyik legfontosabb kérdés a mai zsidó és nem zsidó, cigány és nem cigány, szegény és nem szegény diákoknak. Magyaroknak.
Az informális oktatási módszerre (nem először fordul elő a kötetben) való hivatkozás ügyes átvezetés az Oktatási mellékletre.

 

Oktatási melléklet diákoknak

Életszerű elképzelés, hogy valaki magában elvégzi ezt a feladat- és kérdéssort? Az említett csoport miféle, honnan lenne?
Ez a rész érzésem szerint nyugodtan elmaradhatna.

 

Tanároknak

Harcos és szimpatikus hangon érvel a szerző az informális oktatás mellett. De fogalmilag olykor pontatlan, anélkül, hogy erre magyarázatot adna. Például mit tekint modulnak a szöveg? Keveredik a hagyományos – és itt ez a haszontalan, eredménytelen szinonimája – iskola és az informális oktatás szókincse (tanár, osztály) – s ez rávilágít egyéb gondokra.

Egyfelől ami ellen küzdenek, az sok helyen nincsen már – vagy nem kizárólagos; oktatási dokumentumok szintjén sem: épp 2002 és 2010 között számos olyan dokumentum és taneszköz jelent meg (például a sulinovás fejlesztések), amelyek igen hasonló célokat tűztek ki. És amelyek gazdag metodikai anyaggal jóval több segítséget nyújtottak a pedagógusnak/tanárnak/oktatónak/mentornak. De a mai konzervatív, centralizált, gyerekellenes dokumentumok is tudnak csoportmunkáról, kompetenciáról, képességfejlesztésről. (Az igazán nem ide tartozó kérdés, hogy miként működnek ugyanezen dokumentumok ezek ellen.)

Az oktatási melléklet világos szándékai mellett meglehetősen elnagyolt, és épp ott hiányos, ahol a nem tapasztalt tanárnak a leginkább lenne szüksége segítségre. Például „fontos előre tisztázni a kulturált vita szabályait” (167. o.) – ugyanitt nem hangzik el érdemi tanács, segítség a moderátor szerepéről.
Nem mindig világos, az instrukció mikor szól diákhoz, mikor a tanárhoz. (Ha már ezekkel a szabályos iskolai fogalmakkal kell operálni.)
A javasolt időkeretek is iskolai foglalkozást sugallnak, noha épp a rögzített időkeret ellen szólt a bevezető egyik legsúlyosabb érve az informalitás mellett.

A 2. modul (Személyes térkép) – bár fogalmazásában néhol pontatlan – inkább számíthat sikerre mind az oktatók, mind a résztvevők körében.
Fogas kérdés azonban, hogy a 174. oldal minek tekintendő? Összefoglaló? Kinek szól és miért? A következő bekezdés alapján ezek csak kérdések lennének – de nem azok. Ha válaszok, akkor a sokféleséget szűkítik. Ha válaszelem-lehetőségek, akkor ezt jelezni kéne.
A mintapélda-térkép remek. (Persze ehhez látni kell az interjúalany arcát, amit én a kötetben nem találtam.)

A 3. modul kifejezetten iskolai célokat tűz ki, és ezek vonzóak. De ez a feladatsor is hiányérzetet hagy maga után. Például ha fényképekkel „színesíthető” egy feladat, legalább ötletet illene adni a képekhez és a fellelhetőségükhöz. Ha a tanár feladata, mondjuk, a fogalmak tisztázása, a tanári melléklettől ugyanez elvárható. Ha eddig tanárnak, diáknak egyaránt külön figyelmeztetés szólt, hogy nincs egyetlen (jó) megoldás, akkor itt jogos lehetne szólni, hogy ez a feladat viszont egyértelmű és egyetlen megoldással bír, mivel évszámokról, időrendről szól.
A Megbeszélés és kiértékelés fázisa késő a hiányzó fogalmak tisztázására.

 

Hogyan tovább? – vagy a siker kulcsa: a módszertan

Összességében nem igazán látom ennek e kötetnek és feladatsornak a helyét – pedig igazán jó volna.Számtalan remek lehetőség rejlik az anyagban; egy bővebb kínálat nyilván több tanárt szólítana meg. Nyugodtan lehetne különböző feladatokat, kérdéseket összeállítani a különböző interjúkhoz vagy valamiben összetartozó interjúkhoz.

Lehetne ötleteket adni ahhoz, hogy milyen csoportoknak mely interjúk valók. Akár előismeret, kor, társadalmi–földrajzi–szociológiai helyzet szerint. A csoportfeladatok köre is jóval szélesebb már a mai tanítási gyakorlatban, mint amennyit itt látunk. Ez csak annyiban nehézség, hogy így érzésem szerint kevésbé kapnak rajta azok, akiknek szánva van. Bár hogy azok kik, számomra továbbra is rejtély.

Mivel a kötet online is létezik (ez az utalás az egyetlen a nyomtatott változatban), könnyűszerrel felhasználóbarátabbá, hasznosabbá, széleskörűbbé tehető ez a vonzó és fontos könyv.

 

(Beszélgetések – 18 portré a magyar zsidóságról. Haver Alapítvány, 2014)

Facebook Comments