“A pilpul, bár tagadhatatlan, hogy intellektuális játéknak vagy szenvedélynek tekinthető, gyakorlati haszonnal is bír.” (Bizony – a szerk.)
“Azt mondta rabbi Johanan: Vita volt Rabban Simeon ben Gamliel és a rabbik között. Egyik azt mondta: Szináj jobb, a másik azt mondta: „oker harim” [aki kitépi a hegyeket] jobb. Rav Joszef Szináj volt, Rábbá „oker harim” volt. Kérdést küldtek oda [Izraelbe Bavelból]: Melyikük az előbbrevaló? Azt válaszolták nekik: Szináj jobb, mert azt mondta a mester: Arra van szüksége mindenkinek, akinek búzája van.” (Babiloni Talmud Horayot traktátus 14a)
A fenti történet dekódolva a következőről szól: ki legyen a pumbeditai jesiva vezetője: Rav Joszéf, aki egy hegynyi tudást halmozott fel (Szináj), vagy Rábbá, aki olyan éles eszű és dialektikájú, hogy még ezt a hegynyi tudást is meg tudja ingatni („oker harim” – aki kitépi a hegyeket)? Mi az értékesebb: az enciklopedikus jellegű, mindent válogatás nélkül elfogadó és felhalmozó passzív tudás; vagy a kritikai jellegű, mindent megkérdőjelező és szétboncoló aktív tanulás? Az izraeli bölcsek úgy gondolták, a nagytudású Szináj az előbbrevaló, mert “arra van szüksége mindenkinek, akinek búzája van”, vagyis, akinek nagy felhalmozott tudása van, aki dönteni és tanítani tud, nem kérdezni és vitázni. (A következő huszonkét évben oker harim állt a pumbeditai jesiva élén.) A pilpul a kritikai-analitikus tanulás módszere, vagyis „oker harim” szenvedélye. (Szemben a gyűjtögető-rendszerező tanulással, ami Szináj szenvedélye.) A pilpul elnevezés a pilpél (bors, erős fűszer) szóból származik. A módszer lényege, hogy semmilyen hagyományt vagy kijelentést nem fogad el magától értetődőnek. A pilpul művelője az adott állítást alapos vizsgálatnak veti alá: 1) Meghatározza az állítás részét képező fogalmak pontos jelentését. 2) Levonja és megvizsgálja az állításból levonható összes lehetséges következtetést. 3) Összeveti az állítást más, azzal harmonizáló állításokkal: lehetséges-e, hogy a két kijelentés közötti egyezés csak látszólagos, vagy akkor is megmarad, ha minden lehetséges következtetést levontak mindkét állításból? Mert ha két, látszólag egyező értelmű mondatból eltérő vagy ellentétes dedukcók származnak, a mondatok valójában nem egyező értelműek. 4) Összeveti az állítást más, annak ellentmondó állításokkal: nem lehet-e feloldani az ellentmondást a két kijelentés tartalmának vagy jelentésének pontosabb meghatározásával vagy leszűkítésével? 5) Ha két állítás látszólag ugyanazt implikálja: vajon a második az első ismétlése és akár törölhető; vagy a fogalmak pontosabb differenciálásával esetleg árnyalatnyi különbségeket lehet meghatározni az állítások között? 6) Ha egy kijelentés vagy rendelkezés két párhuzamos (hasonló vagy azonos) esettel kapcsolatban is ki van mondva: miért kellett kétszer is kimondani, talán az első esetre vonatkozó kijelentésből nem következik-e a második esetre vonatkozó kijelentés is? Talán a két eset nem hasonló valójában? Vagy talán az esetekre vonatkozó két kijelentés nem azonos valójában? 7) Ha az állítás vizsgálata során sikerült valamilyen megállapításra jutni: vajon nem juthattunk volna ugyanarra a megállapításra más módon is? És ezt folytathatnánk a végtelenségig. A pilpul, bár tagadhatatlan, hogy nagymértékben intellektuális játéknak vagy szenvedélynek tekinthető, gyakorlati haszonnal is bír. Ezzel a módszerrel a Szóbeli Tan belső ellentmondásai, következetlenségei elsimíthatóak és kimagyarázhatóak. Hasonlóan a Szóbeli Tan és az Írott Tan ellentmondásai is feloldhatóak. A módszer alkalmazásával választ lehet találni az újonnan felmerülő, aktuális problémákra, melyekről az Írott Tan és a Szóbeli Tan nem rendelkezett. A pilpul legismertebb művelői a toszafisták (12 – 14. századi, elsősorban francia Talmud-kommentátorok), akik eltérő vagy ellentmondásos talmudi szakaszok vagy ott idézett nézetek harmonizálására törekedtek. Munkájuk olyan népszerűvé vált, hogy mint azt a pilpul ellenzői gyakran felhánytorgatták, a diákok szívesebben tanulták a Toszáfotot, mint a Talmudot. A későbbi századokban a pilpul egyre öncélúbbá vált: nem létező problémákat akartak megoldani, hanem gyakorlatilag irreális, vagy minimális valószínűségű eseteket próbáltak beilleszteni a halakha rendszerébe. A cél már nem a hagyomány maximális megértése és kibontása, hanem az éleselméjűség csillogtatása volt. Ebben az időben voltak népszerűek a hol szellemesebb, hol fárasztóbb pilpul találós-kérdések, mint például ez: Hogy lehetséges, hogy két, ugyanabban az évben egy nap eltéréssel született fiú közül az, amelyik később született, korábban érte el a bar-micva kort (töltötte be a tizenharmadik életévét), és amelyik korábban született, később? Egyrészt a pilpul efféle degenerálódásának, másrészt a cionizmusnak, illetve Izrael állam létrejöttének, és az ezekből táplálkozó új zsidó-ideál megjelenésének tudható be, hogy a kifejezés mára pejoratív értelmet nyert. A mai beszélt nyelvben a pilpul szőrszálhasogatást, okoskodást jelent. Pillanatnyilag még a vallásosok nagyobb része is többre becsüli Szinájt, mint „oker harimot”. A nem-vallásosok jó része pedig inkább hallani sem akar egyikükről sem.
Facebook Comments