Szerződés Leviátánnal

Szerződés Leviátánnal

- in Kiemelt, Komoly
718

A neológia kialakulása a hatalom tükrében I.

A neológia – eredeti nevén a kongresszusi zsidóság – kialakulásának egyik legfőbb oka, hogy a magyarországi zsidók egy jelentős része a 19. századi politikai, gazdasági és társadalmi realitásaihoz kezdett igazodni.[1] Az otthon és a zsinagógákban megélt vallási hagyományokról nem mondtak le a „haladó” zsidók (ahogyan a neológ zsidókat akkoriban nevezték).

„Légy ember az utcán, zsidó pedig otthon!”

– írja Júda Léb Gordon, a hászkálá egyik kiemelkedő alakja – és ezt tekinthetnénk a neológia egyik „implicit” jelszavának is[2]. Hiszen a keresztény arisztokrácia, a francia forradalom után fokozatosan lehetőséget adott arra, hogy a zsidó közösség egyenjogúvá váljon a környezetével – és ehhez egy bizonyos fokú integrációt várt el[3].

Vajon milyen messzire ment ezért a „jutalomért” a hazai zsidóság? Mi volt ennek a szövetségnek az alapja?

Ebben az írásomban, arra keresem a választ, hogy a világi hatalommal való kapcsolat hogyan és milyen szerepet játszott a kongresszusi zsidóság kezdeti formálódásában. A forrásokat vizsgálva egyértelműen látszik, hogy a politikai tényezők központi szerepet kaptak a modern magyar (és német) zsidóság teológiájának, ideológiájának kialakulásában. Hiszen

a kongresszusi zsidóság egyik legfontosabb vezérelve az állammal való jó és stabil együttműködés fenntartása volt.

Az idegen hatalom uralma alatt élő zsidóságnak állandó alapelve ez, és a forradalmak korában különlegesen fontos volt az alattvalói szerep garantálása a zsidóság részéről. A sokszor személyes barátságokra épülő kapcsolat volt az alapja annak, hogy a kongresszusi irányzat megőrizte domináns szerepét a magyar zsidó intézményrendszer kiépítésében.[4] Ehhez azonban állandó kompromisszumokat kellett kötni: a neológ vezetőknek el kellett választaniuk a közösségüket más zsidó irányzatoktól, és a kormányzatot állandóan biztosítani kellett a zsidóságnak államhoz való hűségéről.[5]

Ilyen áron válhatott a kongresszusi zsidóság legitimmé,  később pedig, ennek a kitüntetett helyzetnek köszönhetően, a „sajátosan magyar zsidó irányzat” imidzsének birtoklójává.

Hivatalosan a Kongresszus 1868-1869-ben döntött a modern zsidó intézményi szervezet felállításáról (szorosan együttműködve az állammal). A befogadó állam politikai hatalmával kötött szövetség egy nagyon ősi zsidó alapelv, nem kell újnak (vagy akár feltétlenül visszatetszőnek) tekintenünk. Vizsgáljunk meg néhány szöveget, hogy érthetőbbé váljon a magyar zsidóság útkeresése a modern korban.

A „kultúrát és békét hozó” elnyomással, az idegen politikai hatalommal való viszony azért többnyire kissé ambivalens.

A jelenet egy talmudi történeten alapul, amiben három rabbi beszélget, és három különböző választ adnak a kérdésre: mit adtak nekünk a rómaiak?[7] Az egyik ezek közül, a római hatalom dicsőítését indokolja meg. Ehhez hasonló, letisztultan politikailag lojális nézet a Misnában található. Itt a rabbik az idegen kormányzás elfogadását, sőt megáldását is igazolva látják:

„Rabbi Chanina tanította: imádkozz a kormány jólétéért, mert ha nem lenne iránta félelem, az emberek egymást élve megennék” (Pirké Ávot 3:2)

Már sokkal korábban megjelenik az áldás kérése a befogadó hatalom iránt, például Jeremiás könyvében[8], de ez a misnai mondat leír egy olyan indoklást, ami utána évezredekig, egészen máig meghatározza az állam puszta létének szükségességét Locke-tól[9] kezdve Thomas Hobbes-on keresztül mai gondolkodókig[10] nagyon hasonló érvelések alapja a fenti mondat az állam végső céljáról az állam polgárának szempontjából. Így foglalhatjuk össze ezeket a nézeteket:

Az állam feladata a biztonság és jólét garantálása a lakosság számára, és védelme a káosszal, morális korrupcióval szemben.

Ebben, a „társadalmi szerződésnek” hívott elvben az állam és az egyén kölcsönös egyezményt köt, hogy megvédje a társadalmat az ún. „természeti állapottól”. A felvilágosult politikai filozófusok ezen gondolatai mintha a Pirké Ávot kijelentését mondanák vissza. Hobbes-nál például arról olvashatunk, mi történik, ha nincs állami hatalom. Az író fogalmával élve ilyenkor az emberiség a „természeti állapotban van”, vagyis az emberek „élve felfalják egymást”. Van erre gyógyír, és ez nem más, mint az emberek által isteni hatalommal felruházott abszolutista uralkodó, akit Hobbes nemes egyszerűséggel Leviátánnak nevez.

„És így születik meg az a nagy Leviátán, vagy hogy tiszteletteljesebben fejezzem ki magamat, az a Halandó Isten, amelynek – a Halhatatlan Isten fennhatósága alatt – békénket és oltalmunkat köszönhetjük.”[11]

Hobbes számára Leviátán az állam, amely akaratának az egyén tökéletesen aláveti magát. Ezért cserébe jólétet, biztonságot garantál a politikai hatalom.

Csakúgy, mint rabbi Chanina szerint a Pirké Avotban.

Láthatjuk, hogy az állam és a vallási közösség szövetségének pozitív aspektusát mind a filozófusok, mind a zsidó hagyomány kihangsúlyozza. Nem csak ezért lehetnek fontosak számunkra Hobbes gondolatai. Bár államelmélete már életében megcáfolódott, egyes gondolatmeneteit máig alkalmazzák, hogy leírják, hogyan működik az állam, az egyház és a társadalom kapcsolata. Talán azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy a neológ zsidóság egy ilyen külön, „zsidó társadalmi szerződést” kötött a fennálló hatalommal.[12] Hiszen a szoros integrációért cserébe, a korral haladó zsidók politikai, jogi, gazdasági egyenjogúságot kaptak (vagy legalábis ezeknek az ígéretét).

Moses Mendelssohn, a zsidóság újító mozgalmainak legfontosabb inspirálója árnyalja ezt a képet.

A hászkálá filozófusa részben Hobbes államelméletére reflektál Jeruzsálem című művében. Mendelssohn már a francia forradalom előtt (a Jeruzsálemet 1783-ban írta) arról írt, amit még senki sem mert, vagy akart kimondani addig: a zsidóságnak elfogadott vallássá kell válnia a kereszténység mellett. A vallási berendezkedésű intézményeket – így a zsidót is – általánosan egyháznak (Kirche) hívja.

Az állam és a (zsidó és keresztény) egyház Mendelssohn Jeruzsálemében karöltve védik az emberek testi és lelki békéjét. Azonban ő már rámutat az egyház és az állam közötti szövetség veszélyeire.

Mindennek ára van, főleg, ha abszolút erőt tulajdonít egy közösség a felette uralkodó kormányzatnak. Mendelssohn szerint ezzel Hobbes az államot lényegében isteninek tekintette. Kritikusan fogalmaz:

„Isten külső tiszteletét teljesen alárendelte a polgári felsőbbség parancsának, és az egyházi dolgokban végbevitt minden újítás, a fensőbbség autoritása nélkül, állítólag nemcsak felségárulás, hanem istenkáromlás is.”[13]

Mendelssohn kritikus értelmezésében a hobbesi abszolutista látásmód szerint az állami autoritás megkerülése vallási kérdésekben Isten elleni cselekedet. Ez persze már évszázadokon keresztül így volt (gondoljunk a katolikus egyház által koronázott uralkodókra, vagy az emiatt kitört vallásháborúkra), de Hobbes teljesen szekurális államról beszél, mely uralkodóját a nép ruházza fel isteni hatalommal! A fenti mondat fényében, három szereplőről beszélhetünk most már az abszolutista gondolkodás szerint az egyházak kapcsán:

 

ÁLLAM – „Leviátán”
LEGITIM EGYHÁZAKILLEGITIM EGYHÁZAK
A polgári felsőbbséget elfogadó, hagyományőrző és/vagy engedéllyel újító egyházakA polgári felsőbbséget nem elfogadó és/vagy engedély nélkül újító egyházak  

 

Az állam tehát nem csak a néző, hanem a szülő, sőt, Isten szerepét is játsza ebben a játszmában. Ő választja ki, kinek az áldozata elfogadott és kié elfogadhatatlan, ki játssza Káin és ki Ábel szerepét. Az ő kegyeiért küzdenek az egyházak, tőle várják a győztes kiválasztását és a béke megteremtését. Mendelssohn szerint, egy ilyen rendszernek nagyon nagy ára van, hiszen nem csupán saját rátermettségét kell bizonyítania egy egyháznak, hanem sokszor a többi egyház elfogadhatatlanságát is.

A neológ vezetők, már a 19. század közepén rámutattak riválisaiknak, vagyis  mind a radikális reform irányzat, mind pedig az ortodoxia hiányosságaira. Mivel a kongresszusi irányzat mindkét vetélytársa sokkal erősebben átideologizált volt, ezért a neológia, az állam felé könnyeben tudta a keresztény politikai rendszerrel szembeni inkompatibilitásukat indokolni. Az állam számára a neológ gondolkodók azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a reform egylet a fennálló rend lerombolását tűzte ki célul[14], az ortodoxia pedig pre-modern, vagy például oktatási rendszere nem összeegyeztethető a szekuláris állam előírásaival.[15]

A neológia sikeresen maradt végig (a Soá korszakát kivéve) olyan helyzetben, ami az állam számára elfogadható kategóriát jelentette. Hiszen ez volt magának a kongresszusi irányzatnak a születésekor létrejött célja: az állam szülői mivoltának elfogadása. Hobbes fogalmával élve, Leviátán családi barátságának fenntartása és ápolása.

Összefoglalva: a vallási közösség szövetsége a világi hatalommal mind zsidó, mind nem-zsidó politika filozófiai értekezésekben kedvező színt kap. A francia forradalommal, és a modernitás beköszöntével (a 19. században), azonban árnyalt lesz a helyzet, hiszen a zsidóság irányzatokra tagolódik, a társadalmi változásokra adott különböző reakciók következtében. Ezáltal kialakul egy verseny az irányzatok között az állam kegyeiért, vezetőik (beleértve a neológiát) pedig nem válogattak különösebben eszközökben, hogy azt elnyerjék. Mendelssohn szerint ez az ára annak, hogy az egyházak nem lelkiismerethez, hanem a rendszerhez kötik ideológiánkat.

Hogy egy pozitív képpel zárjunk, emlékeztessük magunkat, hogy minden kompromisszum ellenére az 1867 és 1900 közötti időszak volt talán a legtermékenyebb a hazai zsidóság számára: az egyenjogúsításon (1867) és a zsidó vallás recepcióján (1895) kívül megemlítendő, hogy kialakul a magyar zsidó intézményrendszer, megalakul az akkoriban modernnek számító Rabbiképző (1877), a neológ szellemi teljesítmény pedig a csúcsán van nemzetközi kapcsolataival, az IMIT megalakulásával, és kiváló Tánách fordításával.

[1] Gazdasági kényszerből (pl. bolt nyitvatartásának kérdése szombaton), és a társadalmi kapcsolatok fenntartása miatt (étkezési törvények kérdései) egyre többen léptek ki a szigorú halacha keretei közül.

Jakov Katz: Végzetes Szakadás (Budapest: Múlt és Jövő, 1999), 63.

[2] http://www.yivoencyclopedia.org/article.aspx/Gordon_Yehudah_Leib

[3] Kossuth Lajos szerint a teljes emancipációhoz az is szükséges, hogy a zsidók „más vallású polgártársaikkal” egy kenyeret ehessenek és egy bort ihassanak (Pesti Hírlap, 1844).

Komoróczy Géza: A Zsidók Története Magyarországon I. A Középkortól 1849-ig (Pozsony: Kalligram, 2012), 1076.

[4] Egyik ilyen érdekes aspektus a neológia történetében: báró Eötvös József, a Kongresszus összehívójának és Hirschler Ignácnak, a Kongresszus elnökének bizalmi kapcsolata.

Komoróczy Géza: A Zsidók Története Magyarországon II. 1849-től a Jelenkorig (Pozsony: Kalligram, 2012), 104.

[5] A korabeli zsidóság vezetői nagyon messzire mentek más irányzatok delegitimizálásáért. Talán az egyik legfájdalmasabb eseménye a magyar zsidóság beltörténetének a reform közösség betiltatása a forradalom után.

Ibid. 26-28.

[6] https://www.youtube.com/watch?v=J2Bx19qJ_Vs

[7] Három rabbi: R Juda, R Joszé és R Simon beszélget… BT Sabbat 33b

[8] Jeremiás 29

[9] John Locke: Two Treatises of Government (1689)

[10] Hannah Arendt a közösség létének velejárójaként tekint a hatalomra. Ha erőszakot alkalmaz, automatikusan elveszti legitimitását. Implicit módon itt is részben a béke és jólét fenntartásáról szól a hatalom szerepe.

[11] Thomas Hobbes: Leviátán (Kolozsvár: Polisz, 2001), 197. – (17. fejezet)

[12] Karády Viktor “Asszimilációs társadalmi szerződés” elmélete a magyar nemzetiségű elittel való szövetséget emeli ki.

Karády Viktor: Zsidóság és társadalmi egyenlötlenségek (1867-1945) (Budapest: Replika Kör 2000), 16.

[13] Moses Mendelssohn: Jeruzsálem, avagy a Vallási Hatalomról és a Zsidó Hitről (Budapest: Jószöveg, 2010), 14.

[14] Ld. 5-ös lábjegyzet

[15] Egy névtelen, korabeli pamflet nagyon erős indulatokkal támadja az ortodox pártot, mint a hazai zsidóság kettészakítóját: Az Országos Zsidó Congressus Titkos Ellenei (Pest: Heckenast Gusztáv, 1868)

About the author

Sok helyről összegyűlt, színes hátterű magyar zsidó családba születtem, és emiatt máig fontos nekem a nyitottság a kulturális különbségekre, szívügyem a vallásközi párbeszéd, az interdiszciplináris gondolkodásmód. Okleveles villamosmérnök vagyok (BME-re mentem először az érettségi után), akusztikusként még a Művészetek Palotáját is ellenőriztem hangminőség szempontjából. Kelemen Katalin rabbi hatására kezdtem el a zsidó hagyománnyal komolyabban foglalkozni, szerintem ő hozta be a Soá után először a modern zsidó gondolkodásmódot Magyarországra. Ez az élmény olyannyira hatott rám, hogy végül ugyanaz a rabbi avatott engem, mint őt: Sheila Shulman feminista géniusz, aki a rabbinikus irodalom egyik leghatásosabb újraértelmezője. Közben egy kibucban és Jeruzsálemben is éltem, ahol a Pardes Institute of Jewish Studies-ban felnyíltak a szemeim a hagyományos szövegértelmezésre. Mégis a Leo Baeck College-ban kötöttem ki, ami a Soá előtti berlini Wissenschaft rabbiképző egyik utódszervezete – a zsidó tudomány szellemisége is uralt minket a tanulmányaink alatt. Mellette ott volt a King’s College London - Jewish Studies Masters képzése, ahol keresztény teológus hallgatókkal együtt elemeztük Dávid király történeteit, a feminista zsidó irodalmat, a Talmud halacháját és aggadáját a nők életéről, és még sok minden más rejtélyes szöveget. Aztán másfél évet dolgoztam frankofón, szefárd közösségekben: Toulouse-ban, Franciaországban, és Genfben (ami persze Svájcban van, de nagyon francia város). Sokat köszönhetek a feleségemnek, Bartha Anitának, hogy kitartottunk egymás mellett ilyen viharos időkben. Persze az algír-marokkói zsidó konyha is sokat segített nekünk, azóta is a szenvedélyünk. Most Pesten dolgozom, az Életfában (Éc Chájim), hogy új oktatási módszerekkel, a gyerekek szemszögéből építsünk fel egy Talmud Tóra, és más oktatási gondolkodásmódok köré épülő közösséget. Azt szeretném, hogy írásaimban, és a közösségemben a világi tudomány és a vallási hagyomány randevúzzon egymással. A végső célom a házasságuk, válás nélkül, az örökkévalóságig.

Facebook Comments