Midrás: A fizikai világ megőrzése

Tikun Olám II. rész

Néhány midrás (a bibliai szöveg rabbinikus magyarázatai) egy inkább szó szerinti értelmezést sugall, melyben a „tikkun olam” úgy jelenik meg, mint a világ fizikai megjavítása vagy stabilizálása. Az egyik ilyen értelmű használat a Berésit Rabbában található, amely Mózes 1. könyvével kapcsolatos kommentárok kb. 5. században összeállított gyűjteménye. Ez a midrásgyűjtemény arra a kérdésre próbál választ találni, hogy szemben az összes többi nappal, a teremtés második napja miért nem azzal a megjegyzéssel záródik, hogy „Látta Isten, hogy ez jó.” A midrás azt feltételezi, hogy e kifejezés hiánya azt jelzi, hogy a második nap történései közül egy, vagy akár több voltaképpen nem jó.„Teremtette tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta az ez alatti vizeket, felette lévőktől. És úgy lett. Majd Isten elnevezte a boltozatot égnek: és lett este, és lett reggel, második nap.” (1Mózes 1:7-8) Miért nem írják azt hogy „ez jó” a második nap után?

Rabbi Chanina mondja: „Mert azon a napon egy törés jött létre, ahogyan írva is van, „elválasztotta a boltozat alatti vizeket.’ R. Tavyomi mondja, Az elválasztás miatt lett <>kijavítva a világ” amiért nem is lett írva arra a napra vonatkozóan, hogy „az jó.” Mennyivel igazabb ez, olyan széttöredezésre, amely a világ összezavarásához vezet. (Ber R 4. 7)

Ami itt számunkra érdekes, az nem is a rabbinikus magyarázat, hogy Isten miért nem mondja, hogy a menny teremtése jó, sokkal inkább az a szószerinti mód, ahogyan Rabbi Chanina használja a “letaken olam”kifejezését, mint a világ megjavítása. A midrás szerint a világot akkor „javítjuk meg” ha fizikailag, s nem spirituálisan vagy más értelemben tesszük élhetővé, mint ahogyan ezt az Álénu imában, vagy más később vizsgálandó szövegekben gondolják. Hasonlóan egy másik – szintén aBeréshit Rabbában található midrás szerint Isten megteremtette az esőt, hogy megszilárdítsa/kijavítsa a világot (13.16) Az előzőhöz hasonlóan, a midrás a „kijavítás, megszilárdítás“ fordulatot kifejezetten úgy érti, mint a fizikai világ megőrzését.

Rabbinikus kódex: A társadalmi rend fenntartása

Bár maga a kifejezés már korábban előfordul, a “tikkun olam” igazából csak a Misnában, a zsidó szóbeli hagyomány első kodifikációs kísérletében válik fontossá. A tikkun haolam tíz különböző helyen szerepel a Misnában. Legtöbbször a hagyományos válási törvénnyel összefüggésben hozzák szóba. A zsidó törvény szerint egy férfi elválhat feleségétől úgy, hogy egy ú.n. get-et (válólevelet) ad neki akár személyesen, akár egy közvetítő által. Amint a feleség ezt elfogadja, elváltnak tekintik és szabadon újraházasodhat.

Egyoldalúan egy nő nem válhat el a férjétől.

Mind a korábbi, mind pedig a kortárs rabbik aránytalanul sokat foglalkoznak a személyes státus törvényeivel – vagyis azzal, ki tekinthető zsidónak, házasnak, elváltnak. A házasság és a válás esetében a legnagyobb gondot az jelenti, ha egy házas nőnek egy másik férfitől születik gyereke. Az ilyen gyermeket mamzer-nek tekintik és megtiltják, hogy más, nem mamzer zsidókkal házasodjon. Bár legtöbbször „fattyúnak” fordítják, ez nem pontos, hisz az európai kultúrában azt a gyereket nevezik „fattyúnak” aki házasságon kívül születik. Mivel elképesztően súlyos következményekkel jár, ha valaki házasságtörés következtében jön a világra, a rabbik nagyon sok időt és energiát fordítottak arra, hogy félreérthetetlen legyen, ki számít házasnak, és ki nem.

Ahogyan a Misna elmondja, a férfiak hajlamosak arra, hogy meggondolják magukat azt illetően, vajon akarnak-e válni vagy nem. Sok esetben a rabbik azzal küzdenek a férfiak álhatatlansága ellen, hogy a tikkun haolam-ra hivatkozva lezárják a jogi kiskapukat. Például:

Először, ha egy férfi [aki már egy közvetítő útján elküldte feleségének a váló-levelet], de most fel akar állítani egy bét dint (rabbinikus bíróságot) egy másik helyen [nem ahol a felesége lakik] azért, hogy megsemmisítse a getet, ne tegye ezt. Az id. Rabban Gamliel megállapította (hitkin) hogy ezt a tikkun haolam érdekében nem szabad megtenni. (Misna Gittin 4:2)

Ebben a példában, a férfi elküldi a getet a feleségének, majd meggondolja magát, és felállít egy bíróságot, hogy semmisnek nyilvánítsa a válólevelet. Nem sokkal később, a nő megkapja a getet, és nem tudván, hogy menet közben megsemmisítették azt, újraházasodik. Az ebből a házasságból születő gyermeket mamzernak tekintik, s ebből következően csakis mamzerral házasodhatnak. S fordítva, egy jogban jártas nő, miután megkapja a getet gondolhat arra, hogy ezt még visszavonhatják, és ezért nem házasodik újra, pedig jogába állna. Mivel a rabbik mindig is hangsúlyozzák a házasság és szaporodás fontosságát, ez utóbbi megoldás is nagyon nyugtalanító. Rabban Gamliel tehát úgy rendelkezett, hogy a férfi egy bét din által nem semmisítheti meg a válólevelet, mivel a gittin státuszával kapcsolatos félreértések házasságtöréshez, vagy újraházasodástól való tartózkodáshoz vezethet.

Ebben az esetben, a kifejezés mipnei tikkun haolam – a világ megjavítása érdekében, feljogosít egy amúgy technikailag a jog szerint való gyakorlat megszüntetésére azon az alapon, hogy ez megzavarhatja az egész rendszert. Számos hasonló példa található a Misnában, beleértve egy olyan esetet, melyben a tikkun haolamérdekében egy asszonynak megkönnyítik a ketubához (a házasságba behozott pénzhez és tulajdonhoz) való hozzáférést (Misna Gittin 4. 3).

Egy másik esetben, egy férfi, aki 2 helyre is beállt szolga-inasnak, az egyiknél meg tudja fizetni a szabadulás árát, a másiknál még nem, ilyenkor felvetődik a kérdés, mi az ő voltaképpeni státusa, hisz félig szabad, félig szolga (4:5). Még egy olyan esetet is találunk, amelyben Hillel rabbi kifundálja, hogy egy csavarral, hogyan kerülhető meg az az explicit Tórai parancs, mely kölcsönadásra kötelezi az embereket asmita vagyis a szombati év előtt, amikor is eltörlik az összes adóságot.(Misna, Shviit 10. 3).

Minden ilyen misnai példában úgy lehetne fordítani a “mipnei tikkun haolam” kifejezést, hogy “a rendszer, mint egész megőrzése érdekében.” A Misnában ezt a kifejezést olyankor használják, amikor egy konkrét jogi részletkérdés az egész rendszert fenyegeti. Az által, hogy felidézik a tikkun haolam fogalmát, a rabbik kijavítják azt a hibát, mely felbomlaszthatja a rendszert.

A jelen társadalmi rend megőrzése egy politikailag konzervatív lépésnek tűnhet. Ám érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb esetben ezek a rabbinikus döntések olyan embereket védtek meg, akik a társadalmi ranglétra alsó részéhez tartoztak. Hillél döntése a kölcsönökről leginkább a szegényebbeknek kedvezett, akik rászorultak a kölcsönökre, a csak félig szabad szolgainas szabaddá nyilvánítása, lehetővé tette, hogy ezek az emberek visszaintegrálódjanak a társadalomba, családot alapítsanak stb.; az elvált nő státusának tisztázása, lehetővé tette, hogy újraházasodjon, s ezáltal biztosítsa a fennmaradását. Ezek a tikkun haolam megoldások mind azt biztosították, hogy a legkiszolgáltatottabbak teljesebb életet tudjanak élni egy olyan rendszeren belül, mely amúgy gyakran kedvezet a hatalmasoknak.

Luriánus kabbala: Az Isteni tökéletesség helyreállítása

A tikkun olam kifejezés legismertebb használata a luriánus kabbalából származik, azaz abból a 16. századi misztikus iskolából, amely Jichak Luria rabbi körül alakult ki. Luria úgy írta le a teremtést, mint Isten összehúzódásának folyamatát, mely által helyet teremtett a többi lény számára. A luriánus teremtéstörténetben Isten az összehúzódás után kiáramoltatja magát a 10 szefirán keresztül, azaz az isteni jelenlét 10 aspektusán keresztül. Isten bizonyos „edényekbe” helyezte ezeket a szefirákat, ám egyes edények túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy az erősebb szefirákat megtartsák. Az edények megrepedtek, és az Isteni fény összekeveredett a klipot-tal, vagyis az edénymaradványokkal. E folyamat eredményeként jött létre a világba a gonoszság.

A luriánus kabbala úgy véli, hogy az első emberi lény, Ádám, megválthatta volna a világot, visszaállítva az isteni fényt az Őt megillető helyére. A bűnbeesés által azonban, Ádám elveszítette a világ helyreállításának lehetőségét, és az Isteni tökéletesség visszaállításának felelőssége a későbbi nemzedékekre hullott. Az Isteni kiáramlásnak a klipot-tól való megtisztítását tikkun-nak (megjavításnak) nevezik, és elsődlegesen valósítják meg, hogy teljesítik a micvákat(vallási parancsolatokat), valamint elmélkednek és tanulnak. A micvák teljesítése előtt, a 16. századi kabbalisták gyakran elmondták akavanot-ot (szándékaikat) melyben kifejezték, hogy ezeket a micvákat azzal a szándékkal teljesítik, hogy ez segít az isteni lény részeinek újraegyesítésében. A kabbalisták új rítusokat is bevezettek, például az éjféli imát vagy tanulást, valamint a Tu bisváti szédert, mely mind azt a célt szolgálta, hogy előmozdítsa a tikkun folyamatát.

A tikkun misztikus fogalma azt az új elemet vezeti be a zsidó gondolkodásba, hogy az emberi cselekvésnek hatása lehet a világmindenségre. Korábbi biblikus és rabbinikus írások szerint Isten megkövetel egy bizonyos viselkedési módot, s az embereket ez alapján jutalmazza, vagy bünteti, sőt Isten egyaránt megünnepli és megsiratja az ember helyes, illetve helytelen cselekedeteit. A kabbala újítása az, hogy Isten nem statikus, hanem változik, az emberi viselkedés függvényében. Amikor egy zsidó hoz egy döntést, hogy teljesít-e egy adott micvát, ennek nem csak a saját személyére, és közösségére nézve vannak következményei, hanem az egész világmindenségre.

Mivel a jelenlegi “tikkun olam” felfogás, összekapcsolódik az etikus cselekvéssel, fontos hangsúlyozni, hogy luriánus kabbalában a tikkun összefonódik a halakhával (zsidó törvényekkel). Nem véletlen, hogy Joszéf Káró rabbi, a luriánus kör egyik fontos képviselője, nem csak számos misztikus mű szerzője, hanem ő írta a Sulchan Arukhot is, ami a zsidó törvénykezés legbefolyásosabb kódexe. Ha a világmindenség„tikkunja” nem kis részben a halakha megtartásának függvénye, akkor még fontosabbá válnak a jogi prakszis pontos előírásai.

Az egyik nehézség a kabbalista fogalom mai etikai viselkedésre való alkalmazásával kapcsolatosan az, hogy a misztikusok nem tették világossá, hogyan is nézne ki a világ azt követően, hogy a tikkunmegvalósul. Mivel az isteni Én újraegyesítésén van a főhangsúly, misztikus szövegben nem derül ki egyértelműen, hogy a tökéletes világban milyen helye is lenne az embereknek. Miközben támogatták az etikai parancsok, mint pl. a cedaká (szegények megajándékozása) megtételét, a kabbalisták továbbra is arra összpontosítottak, hogy az egyéni viselkedés hogyan hat vissza Istenre.

A lélek orvosa című művében, Lawrence Fine kifejti, hogy: Bár [a luriánus szövegekben] van utalás a tényleges jótékonykodásra, és láthatjuk, hogy maga Luria aprólékosan eleget tett e kötelességének, az elmélkedés középpontjában teljes mértékben a teurgikus (Istent megidéző) következmények állnak. Mint olyan egyének, akiket – a rabbinikus értékekkel összhangban – arra bíztattak, hogy etikailag érzékenyek legyenek, a luriánus kabbalisták minden bizonnyal hittek acedaka önmagában való értékében. De ugyanakkor az is egyértelműen kivehető, hogy számukra az ilyen köznapi megfontolások, csak a mélyebb misztikus célok külső rétegei voltak. Ez utóbbinak természetesen csak tényleges fizikai cselekvés által lehetett eleget tenni – melyhez azonban nélkülözhetetlen volt a megfelelő meditatív intenció.

A tikkun luriánus modelljének zsenialitása abban a felvetésben áll, hogy az emberi cselekvés – akár pozitív, akár negatív irányban – kihathat az egész világra, s a micvák hatóköre, legyenek azok akár rituálisak, akár etikaiak, túlmutatnak a tényleges tetteken. Ugyanakkor, mivel a hangsúly egyértelműen az Isteni tökéletesség megvalósításán volt, s nem az emberi életkörülmények megjavításán, a tikkun misztikus elképzelésének a mai társadalmi igazságosság problémakörére való alkalmazása távolról sem olyan egyszerű.

A tikkun olam új meghatározása

A tikkun olam kifejezés a 16. századtól a 20 század közepéig többé-kevésbé eltűnt a közbeszédből, majd az 1950-es években kezdték ismét, ezúttal a „társadalmi igazságosság” szinonimájaként használni. A 70-es 80-as években egyre népszerűbbé vált, midőn megjelent a „progresszív zsidóság”, mint egy a „fősodrású” szervezet zsidóságtól elkülöníthető entitás. A 80-as években az Új Zsidó Napirend (New Jewish Agenda), mely megpróbált kialakítani egy alternatív zsidó hangot, már csatakiállásnak használta a tikkun kifejezést, miként ezt még ma is teszik bizonyos helyi zsidó társadalmi igazságossággal foglalkozó szervezetek, mint pl. a kaliforniai Progresszív Zsidó Szövetség, vagy a Washington, DC -ben működő Zsidók az Igazságosságért. Az 1986-ban alapított, baloldali beállítottságú Tikkun magazinnak köszönhetően a kifejezés elterjedt az amerikai liberális körökben is.

Ám mint jeleztük, a jelenlegi formájában, a tikkun olam bármit jelenthet, a közvetlen segítségnyújtástól (ételosztás, önkéntes munka, stb.) a politikai akciókon keresztül, a jótékonykodásig. Míg korábban, a terminus a baloldalhoz tartozott, ma már mindenki előszeretettel használja, sőt túlhasználja.

Egyesek már-már azt javasolták, hogy vezessen be „moratóriumot” a szó használatára, lévén, hogy már teljes az összevisszaság. Nehéz ugyanakkor nem észrevenni, hogy milyen elképesztő ereje van ennek a kifejezésnek, mint a társadalmi változás, és a társadalmi cselekvés megtestesítőjének. Rengeteg ember – akár a zsidóságon belül, akár azon kívül – fölöttébb vonzónak találja a tikkun olam kifejezést, sokkal inkább, mint a cedek, vagy gmilut haszadim kifejezéseket, amelyek nem igen tudtak kilépni belső vallási, vagy filológia kontextusukból. A tikkun olam kifejezés népszerűsége, s annak luriánus, és nem rabbinikus, értelmezése jelzi azt a tömeges igényt, hogy saját munkálkodásunkat, egy olyan nagyobb közegbe helyezzük, ahol hatni tudunk a világ alakulására. Egyéni életeink értelemkeresési folyamataiban vonzóbb lehet azt megélni, hogy minden egyes cselekedetünk valahogyan hozzájárul a világmindenség megjavításához.

Ahelyett tehát, hogy értelmetlennek minősítve azt, teljesen visszautasítanánk e kifejezést, vélemény szerint, úgy kell újraalkotnunk a tikkun olam fogalmát, hogy ötvözzük a fenti említett négy hagyomány tartalmait, azaz.

1) Az Alénuban lévő ama tételt, miszerint a tikkun az bárminemű olyan „tisztátalanság” felszámolását jelenti, amely akadályozhatja az Isteni jelenlét hiánytalan kiteljesedését. 2) A midrások szószerinti értelmezését, miszerint a tikkun olam egy fenntartható világ létrehozását jelenti. 3) A rabbinikus hajlandóságot arra, hogy a tikkun haolam legitimálja a megmásíthatatlan törvények megváltoztatását. 4) Végül, a lurianus meggyőződést, hogy az egyéni cselekedetek kihatnak az egész világ sorsára.

• Az Alénu tikkun olam koncepciójában a hangsúly a gonosz felszámolásán, a tökéletes világ visszaállításán van.

• A midrások a fizikai világ fenntartásának fontosságára figyelmeztet, egy olyan periódusban, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi tevékenység fenyegeti a Föld eddigi működését.

• A tikkun haolam rabbinikus értelmezése az élhető, működőképes társadalmi és vallási rendszer létrehozását hangsúlyozza, melyben atikkun olam felhatalmazást jelent, a társadalmi diszfunkciók korrigálására.

• Végül, a luriánizmusban az a meggyőződés kerül kiemelésre, miszerint az egyéni cselekvés tartós módon kihathat a világmindenségre.

Amikor a saját tikkun olam vállalásaimra gondolok, megkérdezem magamtól, vajon amit én teszek, elősegíti-e, hogy a társadalmunk jobban működjön? Vajon hozzájárul-e ahhoz, hogy a legkiszolgáltatottabbak közelebb kerüljenek a teljes élethez? Vajon hozzájárul-e ahhoz, hogy egy olyan világban éljünk, ahol az Isteni jelenlét egyre inkább érzékelhető? Ha ezeket a kérdéseket mind feltesszük magunknak, akkor komoly lépést tettünk afelé, hogy cselekedeteinket tikkun olamnak nevezhessük.