A jóm kippuri futballcsata

A jóm kippuri futballcsata

- in Komoly
713
25030_az_mtk_csapata

Focitörténeti sorozatunk harmadik része (cionisták az asszimilánsok ellen)

Ha belelapozunk a Magyarságba, a húszas évek első számú antiszemita orgánumába, láthatjuk, hogy ott az MTK, a VAC (Vívó és Atlétikai Club, első képünkön ők láthatóak), vagy a III. ker. is rendre úgy jelent meg, mint a „göndörorrúak” (sic!), a „futballkalmárok” által patronált „testvéregyesület”. Mivel az antiszemiták egyébként sem ismerték fel a zsidóságon belüli politikai, vallási, kulturális törésvonalakat és szekértáborokat (hiszen kiindulópontjuk az összetartó – tehát homogén – zsidók toposzához kapcsolható), azon sem csodálkozhatunk, hogy a zsidósághoz különféleképpen kötődő klubokat is „egy kalap alá” vették. Kétségtelen, hogy társadalmi beágyazottságát, vagy a klub által hordozott jelentéstartalmakat tekintve több budapesti klubnak is volt valamiféle köze a zsidósághoz, a legtöbb természetesen a cionista VAC-nak. Ám az erős túlzás, hogy e klubok testvéregyesületek lettek volna. Hiszen akkor nem történhetett volna olyan incidens, amely 1922 október 1-én az MTK–VAC mérkőzés félbeszakításához vezetett.

Az 5683. tisri 9-én, Jóm Kippur előnapján játszott rangadót

néhány órával korábban rendezték, mint a forduló többi mérkőzését. A bajnoki cím védője, illetve a meglepően jól szereplő cionista csapat meccsét – a VAC kérésére – az ünnep miatt délelőtt játszották, a korai kezdés ellenére 8000-en látogattak ki a Hungária körútra. Mintegy fél óra volt még a lefújásig, amikor 2:1-es VAC-vezetésnél kitört a magyar futball történetének egyik legsúlyosabb botránya. A Nemzeti Sport egész oldalas, „Botrányba fúlt az MTK–VAC meccs” című vezércikkében számolt be a rendbontásról:

„A lefutó Opatát a 16-os sarkán, de még a büntető területén kívül, elgáncsolták. Klug bíró, aki mellesleg megjegyezve teljesen pártatlanul és korrekten vezette a mérkőzést, szabadrúgást ítélt a VAC ellen. Molnár a gáncson fölháborodva, odafutott a bíróhoz és rákiáltott: – Ez gyalázat! Legalább figyelmeztesse! Klug bíró természetesen visszautasította ezt a hangot és amikor Molnár még ingerültebben válaszolt, kiállította őt. Molnár szó nélkül elhagyta a pályát. A szabadrúgás után tumultus keletkezett a VAC-kapu előtt és tribünről csak annyit lehetett látni és hallani, hogy a bíró fütyül és 11-est diktál a VAC ellen. Óriási zaj fogadta a bírói ítélkezést, a VAC publikuma zajosan protestált és ezt a példát követték a VAC játékosok is. Az egész VAC csapat odarohant a bíróhoz, akit a tribünről nem is lehetett látni az őt körülvevő játékosoktól. A tumultusra a publikum izgágább része átugrált a korlátokon és rövid idő alatt 80–100 ember lepte el a pálya VAC térfelét. A rendőrség csak ímmel-ámmal látott a rendcsináláshoz és így néhány perc múlva már sűrű embertömeg lepte el az egész pályát. A tribünről csak annyit lehetett látni, hogy Opata nyargal ki az öltöző felé hatalmas iramban és nyomában Fischer, a VAC kapusa rohan tettrekész hangulatban. Szerencsére a nézők lefogták Fischert, úgy, hogy Opata ép bőrrel érte el az öltöző-aziliumot. Röviddel ezután megjelent a tumultus szélén Klug bíró, aki nyugodtan elhagyta a pályát és szintén az öltözőbe vonult. Pár pillanat múlva négy ember vitte az öltözőbe az eszméletlenül fekvő Hermannt, a VAC balfedezetét. Ezután a publikum elállta az öltözők bejáratát és a tribün lejáratait, úgy, hogy a még künnrekedt játékosok határozott életveszély közt hagyták el a pályát, amelyen bizonytalanná tette a tartózkodást a világos- és sötétkékek elvadult hívő serege. A verekedés ekkor már átragadt a tribünre is, ahol lépten-nyomon parázs dulakodások és ütlegelések következtek. A kevés számban kivonult rendőrség az öltöző bejáratát védte és így a közönség rakoncátlan része nyugodtan hódolhatott a boxolás ilyenként kevéssé nemes sportjának. A szolgálatot teljesítő rendőrtanácsos ekkor segédcsapatokért telefonált és az autón megérkező rendőrosztag segítségével megtisztította a pályát.” A mérkőzésből hátralévő közel félórát öt nappal később játszották le, zárt kapuk mögött. A Hungária körúti pálya melletti villamossínek mellől több száz ember követte figyelemmel a találkozót. További rendbontásokat megakadályozandó, a rendre 20 gyalogos és lovas rendőr ügyelt.”

1919 után számtalan hasonló eset történt a magyar futballpályákon, a tarthatatlan helyzetre jellemző: 1921 decemberében a rendőrség megtiltotta, hogy a fővárosban első és másodosztályú mérkőzéseket rendezzenek, a futballtilalom még másfél hónapig érvényben maradt. Az MTK–VAC mérkőzés botránya azonban nem erőszaktörténeti szempontból érdekes. Mintegy tucatnyi újságban néztem meg, hogy a különböző politikai irányt követő lapok hogyan kommentálták egy cionista, és egy a zsidók körében népszerű klub játékosainak, szurkolóinak verekedését. A Nemzeti Sport kiemelte: „most még azzal sem lehet előhozakodni, hogy különböző világnézeten levő klubok játékosai és közönsége feledkezett meg magáról”. A Sporthírlap nem írt testvéregyesületekről, bár következő számukban megjegyezték a meccsről: „a testvérharc mindig a legveszedelmesebb”. A nagyobb liberális, baloldali lapok is beszámoltak a találkozóról, egyikük sem írt „testvérharcról”, de leszögezték, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a futballpályákon, a bűnösöket pedig példásan meg kell büntetni. Az Est csak rövidebb cikket közölt, Az Újság tudósítója szerint az MTK–VAC meccs botrányánál „banálisabbat és visszataszítóbbat még nem láttunk”. A lap szerint a nézők túlnyomó többsége „felháborodással tárgyalta” az eseményeket, továbbá hangsúlyozták „a bíró erélytelenségét.” A 8 Órai Újságmegjegyezte: a nézők között nagyon sokan voltak, akik fogadtak a meccsre. A Világ szerint „A publikum verekedett a játékosokkal és egymással is.”, „A káosz leírhatatlan volt.” A Népszava az incidensért a közönséget tette felelőssé, amely csak azért jelenik meg a meccseken, „hogy ott magát kellően kitombolhassa”. A szélsőjobboldali lapok számára a találkozó igazi csemegének bizonyult. Az Új Nemzedék kiemelte, hogy a két csapat között nincs világnézeti különbség, „mérkőzésük mégis olyan botrányba fulladt, aminőre a magyar futballsport parázs csatákkal tarkított történetében sem volt még példa.” A Magyarság hosszú, alaposan „kiszínezett” cikkben kommentálta a rendbontást, ám feltűnő, hogy az újságíró mennyire nincs tisztában a neológia, az ortodoxia és a cionizmus jelentésével.

„Ezúttal egymás között játszottak a neológok és ortodoxok és a nézőtér sokezer főnyi közönségén is meglátszott, hogy az MTK megszokott és mérsékelten viselkedő közönségével szemben teljes felkészültséggel vonultak fel a másik párt, a cionista voltát hangosan hirdető VAC fanatikusai, telve alig leplezett gyűlölettel az ellenfelük iránt, akiket hitehagyottaknak tartanak. […] A nézőtér cionista népe a korlátokon keresztül a pályára rohant és a következő pillanatban botok és öklök emelkedtek a leírhatatlan üvöltéssel kavargó tömeg feje fölé. A cionisták vérszomjas dühvel rohantak ellenfeleiknek, akik természetesen szintén védekeztek. Egymást fojtogató játékosok hemperegtek a földön, sűrűn csattanó pofonok hangzottak és fájdalmas üvöltések. […] A botrány természetesen a tribünön sem múlt el nyomtalanul, ahonnan a rendőrség megérkezése után sietve tűnt el a Dob utca csőcseléke, félve az igazoltatástól.”

A cionista lapok szemében az MTK nem a zsidóságot képviselte,

hanem egy erőfölényével visszaélő, nagy klub volt, amelynek hatalmával szemben az olyan kis egyesület, mint a VAC tehetetlennek bizonyult. Az MTK vezetői azt akarták bebizonyítani, hogy a VAC hibájából szakadt félbe a találkozó, és játék nélkül követelték maguknak a két pontot. Ez annyira felbőszítette a VAC drukkereit, hogy a botrányt követő fegyelmi tárgyaláson az utcáról kővel beverték a terem ablakát. A cionisták azt is az MLSZ szemére vetették, hogy miközben a VAC játékosait megrótták, a Hermannt megrugdosó, MTK-s Braun pár nappal később lejátszhatta a mérkőzésből hátralévő fél órát. A sors fintora, hogy az MTK egyenlítő gólját az utolsó percben Braun Csibi szerezte…

A VAC lapja, a Sport és Társadalom „Testvérharc” című cikkében látványosan elhatárolódott attól a felfogástól,

mely „testvérek”-nek tartja a VAC-ot és az MTK-t. „Meg kell állapítanunk, hogy a testvérharc emlegetése nem egyéb üres és tartalomnélküli frázisnál. Az MTK nekünk éppúgy testvérünk, mint például az FTC, vagy a Vasas, vagy a MAC. A VAC-nak az MTK-val soha, semmi néven nevezhető kapcsolata nem volt. Az MTK a VAC-ot soha semmiféle körülmények között nem támogatta; sem a II. osztályban, még kevésbé az I. osztályban, sőt, abban az időben, mikor a VAC-nak emberfeletti harcot kellett vívnia igazságáért, hogy az első osztályba bejusson, az MTK rosszakaratú semlegességet tanúsított velünk szemben.”

A Kolozsvárott megjelenő, cionista Új Kelet cikke még érdekesebb.

Erdélybe ugyanis nem jutott el a hír, hogy a mérkőzést idő előtt lefújták, vagy – ami még valószínűbb – egyszerűen nem akartak tudomást venni róla… Így végül az újság a zsidóság nagy győzelmeként hirdette a 2:1-es végeredményt. Az Új Kelet a VAC-ot az „egyetlen magyarországi zsidó sportegyesület”-ként aposztrofálta, majd hozzátette: „A többszörös magyar bajnokcsapat ezúttal másodszor volt kénytelen meghajolni a kurzustól üldözött zsidók nagyobb sportbeli készsége, technikai tudása és mondjuk kedvezőbb futballszerencséje előtt. […] Olyan teljesítmény ez, amely nemcsak sportszempontból, de kulturális viszonylatban is rendkívül érdekes, mert a zsidó faj rátermettségét és teljesítőképességének dicsérendő szimbóluma.” A lap ugyan nem mondja ki nyíltan, de arra utal, mintha az MTK a (keresztény-nemzeti) „kurzus” csapata lenne, ami sajátos interpretációja a két klub ellentétének. Vegyük észre: ez gyökeres ellentéte a radikális jobboldali, „testvérharcot” emlegető magyarázatnak.

Jelzésértékű, hogy a magyarországi zsidóság legfontosabb lapja, az Egyenlőség nem foglalkozott a mérkőzéssel,

nyilván nem tartották a botrányt „zsidó ügynek”. A tudósításokból valóban kiderül, hogy a verekedés kirobbanásában inkább banális okok játszottak szerepet, a botrányt nem tekinthetjük a zsidóságon belüli ellentétek lecsapódásának. A mérkőzés biztosítása nem volt megfelelő, és a pályát is csak könnyen átléphető, alacsony kerítés választotta el a játéktérről. A Sporthírlap szerint a VAC drukkerek 100–200 ezer koronás fogadásokat kötöttek a mérkőzésre, amikor a bíró 11-est ítélt csapatuk ellen, úszni látszott a nagy nyeremény. Ez nem jelenti azt, hogy az incidens hátterében csupán a fogadó drukkerek haragját kellene látnunk. Nem teszek kísérletet a botrány mélyebb analízisére, ám nem szabad elfelednünk: a verekedés majd minden résztvevője zsidó volt (Opatán kívül mindenki, beleértve Klug bírót is), ahogy vélhetően a pályára rontó drukkerek túlnyomó része is. S ne feledjük el azt sem, hogy 1922-ben járunk, épp csak túl a pogromízű zsidóveréseken, mégis, két csapat zsidó játékosai ütötték-rugdosták egymást. Még akkor is fontos szempont ez, ha a radikálisok kétségtelenül túloztak, amikor testvérharcról írtak. De nem tartom helytállónak a cionisták vélekedést sem, akik a gazdag „kurzus-párti” MTK és a szegény, elnyomott cionisták, az „egyetlen zsidó csapat” ellentétében látták a botrány kirobbanásának oka. Valószínű, hogy sokak számára (akik lehettek akár VAC-, akár MTK-drukkerek) kezdődött keserűen az engesztelés napja: ők nem egy „mindennapos” botrányként, hanem szégyenletes ünneprontásként élték meg ezt a verekedést. Valahogy úgy, mint Orova Henrik, a magyar labdarúgás hőskorszakának egyik bírája. A Nemzeti Sport cikke szerint az incidensen „még a sok vihart látott Orova Hájmi bácsi is elszörnyedt, felkiáltván a hír hallatára: Gród vorm Versöhnungstag! Pont hosszúnap előtt!”

Facebook Comments