A bolygó zsidó legendájának eredete és 13. századi forrásai

A bolygó zsidó legendájának eredete és 13. századi forrásai

- in Komoly, Napi judaisztika
2203
DSCF4433

A keleti Mediterraneum területén az i. sz. 1-6. évszázadban számos legenda terjedt el, amely a Biblia történeteihez kapcsolódik, ennek példája a bolygó zsidóé. 

A történet szerint egy jeruzsálemi férfi megtagadta Jézustól, hogy a keresztvitel közben megpihenjen háza előtt, egyes változatok szerint goromba szavakkal, más verziókban fizikai erőszakkal kergette el őt. Kegyetlen viselkedése miatt Jézus ítélete egyes forrásokban a „Második eljövetelig” tartó élet: 

„Én megyek, de te addig fogsz várakozni, míg én újra eljövök.”, más feljegyzésekben az örökké tartó vándorlás: „Én maradok és pihenek, de neked menned kell.”.

Természetesen a kettő nem zárja ki egymást, de a kétféle ítélet következtében hangsúlyeltolódásokkal kell számolnunk. Bizonyos források nem említik, hogy a bűn elkövetője zsidó lenne, a bűnös nevével kapcsolatban több verzió ismert – a magyar folklórban arra is találhatunk példát, hogy a bolygó zsidó nő –, sőt többféle elképzelés él azzal kapcsolatban is, hogy a Passió utáni évszázadokban hol és milyen módon élt vagy él. A bolygó zsidóval kapcsolatos egyik legutolsó hír 1948-ból való, a New York-i Public Library férfi mosdójában látták. 

A bolygó zsidó történetével kapcsolatban semmiféle konkrét utalást nem találhatunk a Bibliában, mégis a legenda kiindulópontjául szolgáló két alapvető gondolat – a halhatatlanság és a Jézus ellen elkövetett bűn motívuma – különböző bibliai szereplők történeteire vezethetők vissza. 

A halhatatlansággal kapcsolatos a „szeretett tanítványról” szóló rész, aki ha Jézus

akarná, nem halna meg az ő visszatértéig: 

Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: „Uram hát vele mi lesz?” Jézus pedig így szólt hozzá: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta nekik, hogy nem hal meg, hanem ezt: „Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?” (Jn 21, 20-23)

A János evangéliumából vett idézett konkrétan megnevezi azt a tanítványt, aki, ha Jézus akarja, nem hal meg az ő második eljöveteléig. A hagyomány a szeretett tanítványt Evangélista Szent Jánossal azonosítja. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy az örök élet ígérete vagy állapota eltérő jelentéssel bír a fenti szövegrészekben. Evangélista Szent János esetében az örök élet kiváltság, az isteni szeretet, gondviselés jele, míg a bolygó zsidó esetében büntetésként értelmezhető. Mindezek ellenére a későbbiek során látni fogjuk, a bolygó zsidó alakja több szálon összefonódik Evangelista Szent János alakjával.

A Jézus ellen elkövetett bűn gondolatának kiindulópontjául a Jézust arcul csapó szolga története szolgál: 

A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme ők tudják, mit mondtam.” Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”( Jn 18, 19-22) 

A kora-keresztény hagyomány ezt az embert azzal a Málkussal azonosítja, akinek Jézus elfogatásakor Péter levágta a fülét.: Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét, a szolga neve pedig Málkus volt. (Jn 18,10) A másik három evangéliumban nem kerül említésre a főpap szolgájának neve. Máté evangéliumából azt is megtudhatjuk, hogy a főpap szolgájának fülét Jézus meggyógyította. A hagyományban elfogadottá vált az a gondolat, mely szerint a két alak – a Jézust arcul csapó szolga és Málkus – azonos személy.

A szent jánosi és málkusi kiindulópont nyomán két szükséges feltételt jelölök meg, amelyek egymással összeolvadva adják a bolygó zsidó legenda alapmotívumait, ezek a Második eljövetelig tartó élet illetve a Jézussal szembeni agresszió.

A bolygó zsidó alakja nyilvánvalóan keresztény innováció, de ha típusbeli párhuzamokat keresünk, mind a zsidó, mind a görög mitológiában találhatunk típusbeli párhuzamokat. (A zsidó kultúrkörből a 36 igaz ember legendája, míg a görög mitológiából Tithónosz története mutat bizonyos motívumaiban hasonlóságot a bolygó zsidó legendájával.)

A Málkus és a Szent János legenda összeolvadásának első írásos példái a 13. századból származnak. Elsőként egy bolognai krónikában, az Ignoti monachi Cisterciensis S. Mariae de Ferraria chronica et Ryccardi de Sancto Germano chronica priora-ban olvashatjuk a bolygó zsidó történetét. A krónika a 781-1228 közötti időszakot öleli fel, s az 1223-as év bevezetőjében olvashatunk olyan zarándokokról, akik Örményországban találkoztak egy bizonyos zsidóval, aki jelen volt Jézus Passiójának idején, s mikor Jézus a Golgotára haladt, ez a férfi a következő szavakkal hajtotta őt:”Menj csak te csábító, hogy elnyerd méltó büntetésed.” Mire Krisztus a következőt válaszolta neki: „Én megyek, de te addig fogsz várni rám, amíg újra eljövök.” A forrásból arról is értesülhetünk, hogy ez a férfi minden száz évben, harminc évessé lesz, és az Úr visszatértéig nem halhat meg. Öt év elteltével, a st. albani bencés szerzetes, wendoveri Roger Flores Historiarum krónikájában egy örmény érsek st. albani látogatásáról számol be, aki Örményországban többször is találkozott egy bizonyos Józseffel, aki jelen volt Jézus szenvedésénél.

Mikor a zsidók Krisztust kifelé vezették Pilátus palotájából, és az ajtóhoz értek, Kartaphilos, Pilátus ajtónálló szolgája kegyetlenül hátba ütötte a kifelé igyekvő Krisztust, s gúnyosan így szólt hozzá: „Siess Jézus, siess, miért időzöl?” Jézus rideg arckifejezéssel visszanézett rá és így szólt hozzá: „Én megyek, de te addig fogsz várni, amíg én visszajövök.” „És az Úr szavainak megfelelően ez a Kartaphilos azóta is Krisztus újbóli eljövetelét várja. Az Úr szenvedésének idején 30 éves volt, s mikor eléri a 100 évet, ismét olyan fiatallá lesz, mint amilyen Krisztus szenvedéseinek idején volt. Krisztus halála után, mikor a keresztény hit teret nyert, ezt a Kartaphilost az az Ananiás keresztelte meg, aki Pál apostolt is, és a keresztségben felvette a József nevet.” (Anderson, G. K.: The legend of the Wandering Jew. 1965. 18-19.) 

A szintén st. albani szerzetes, Matthew Paris Chronica majora-jában  szinte szószerint átveszi a Flores Historiarumban olvasható szövegrészt, ám néhány részlettel gazdagítja azt. Mindhárom forrás a bolygó zsidó tartózkodási helyéül Örményországot jelöli meg. Mindenképp meg kell említenünk, hogy a középkorban sok esetben Örményország alatt a közel-keleti térséget értették. A történet keleti eredeztetése bizonyára nem véletlen. Egyrészt a negyedik keresztes hadjárat  – amelynek köszönhetően, ha csak rövid időre is, de megszületett a Latin császárság – kapcsolatot eredményezett kelet és nyugat között. A kereskedelmi utak, illetve az egyház misszionárius tevékenysége pezsgő párbeszédet eredményezett a két térség között. A keresztes hadjáratoknak hatalmas szerepe volt a keleti legendák és történetek Nyugat-Európába történő importálásában. Ezek mind az itáliai-félszigeten keresztül jutottak be Európába, s valóban itt találhatjuk a legenda első írásos példáját. 

Másrészt azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy III. Ince pápa a IV. lateráni zsinaton a kereszténység érvényességét és egyedülállóságát hangsúlyozta, s emellett szorgalmazta minden olyan legenda támogatását, amely dicsőíti Isten működésének csodáit. A zsidósággal kapcsolatban a zsinat olyan határozatott hozott, mely szerint bár ők Krisztus gyilkosai, mindazonáltal megtűrhetőek, mert folyamatos létük az isteni irgalom nagyságának bizonyítéka. Az örök élet adománya egy halandó számára, akár bűnös, akár nem, akár vándorló, akár nem, nyilvánvalóan csoda által valósul meg. 

Visszatérve a három forráshoz, közös motívumaik a Krisztussal szemben elkövetett bűn, a krisztusi ítélet mint várakozás, illetve a 100 évente történő megfiatalodás. Az általunk ismert források között az itáliai változatban jelenik meg először, hogy a Krisztus ellen vétkező alak zsidó. Erről az angol krónikákban nem történik említés. Wendoveri Roger, illetve Matthew Paris krónikájának egyik legjelentősebb újdonsága a Kartaphilos név. A Kartaphilos név jelentése „nagyon szeretett”, amely elnevezés nyilvánvaló utalásként értelmezhető Evangelista Szent Jánosra. A két alak közötti kapcsolatteremtés oka bizonyára a már a fentiekben kifejtett örök élet párhuzammal indokolható, illetve azzal a legendával, mely szerint Szent János sem halt meg, és ő is Jézus második eljövetelét várja. A korábbi forrásokhoz képest újszerű fordulat az is, hogy Kartaphilos megkeresztelkedik, ráadásul Ananiás által, aki Szent Pál „gyógyítója” is egyben. A páli párhuzam oka nyilvánvaló, hiszen Kartaphilos Pálhoz hasonlóan kezdetben a kereszténység aktív, tevékeny ellensége, Pálhoz hasonlóan üldözi Krisztust. További páli párhuzam a névváltozás, így lesz Saulból Pál, Kartaphilosból József. Ráadásul Pálhoz hasonlóan József egyfajta misszionárius tevékenységnek tesz eleget. József szenvedélyesen várja Jézus Második eljövetelét, amely részlet szintén új a legendában.   Másrészt fontos lehet, hogy miképpen értelmezhető az a tény, mely szerint bár Kartaphilos kereszténnyé vált és jámbor életet él, mégsem nyer bűnbocsánatot. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy József a keresztény hit tanúbizonysága, ezért marad továbbra is életben, s ilyen értelemben a legenda nagy jelentőséggel bír a keresztény propagandában. 

Más 13. századi illetve későbbi itáliai forrásokban a Krisztus ellen vétkező neve Buttadeus, amely szó a latin batuere-ütni, verni ige, illetve a deus-isten főnév összetételének eredménye.  A Buttadeus név legkorábbi használatával kapcsolatban csak feltételezéseink vannak. Az egyik legkorábbi írott forrás, ahol a név említésre kerül 1300 körüli. Az elsőre nagyon is nyilvánvalónak tűnő Istenverő jelentés azonban nem az egyetlen magyarázata a névnek: A sziciliai folklórban Alessandro d’Ancona egy Arributta Diu nevű figurát talált, akinek neve ributtare – visszautasítani – igéből és a dio főnévből áll össze, s így jelentése, aki visszautasította Istent.  Johann Georg Theodor Grässe Der Tannhäuser und der ewige Jude című munkájában a név héber-arámi eredete mellett érvel, s az egyik apostol, Taddeus nevét véli felfedezni a Butadeus névben. Egyes kutatók a legenda buddhista eredete mellett foglalnak állást és ennek bizonyítékát abban látják, hogy Buddha neve a nyugat-európai írott tradícióba Boutta formában került át: Buttadeus- Buddha az Isten. A név további változatai a Botadeo, illetve a franciában a Boutedieu, illetve ferdített formája a Votadeo – vovere: fogadalmat tesz, felajánl – amelynek jelentése Istennek szánva.

A 13. századot követően a bolygó zsidó legendáját több, újabb részlettel gazdagították, de a későbbi feljegyzések legtöbbje alapmotívumaiban az általunk tárgyalt forrásokra vezethető vissza.

Felhasznált szakirodalom: Anderson, G. K.: The legend of the Wandering Jew., 1965

Facebook Comments