Van-e Izraelnek saját csillaga?

Van-e Izraelnek saját csillaga?

- in Hetven arc - hetiszakasz
2818
Zodiac

– avagy Isten útjai kifürkészhetőek?

A következő sorokat az oroszlán havában írom, de előre bocsátom, hogy egyáltalán nem hiszem, hogy más lelkiállapotot generálnának számomra az égi konstellációk mondjuk a szűz havában. Legfeljebb semmi összekötő kapcsot nem tudnék produkálni a kurrens hetiszakaszhoz…

A Bibliában több olyan passzus található – többek között a Softimhetiszakaszban is – amely mélyen elítéli a környező népek bálványimádással felérő csillagkultuszát. „És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam.” (Deut. 17:3)

Lássuk be, mindenféle politeista vallásokban lazán elmegy, hogy csillagokat, csillagképeket meg mindenféle égi tüneményeket istenítsenek. Elképzelhető-e, hogy a zsidó történelemben volt olyan korszak, amikor hittek benne, hogy az „égi seregek” (értsd. csillagok és planéták) determinálják az emberi sorsot és nem Isten maga? És elképzelhető-e ez manapság, mikor a „New Age” vélemények próbálnak betüremkedni a „józan” gondolkodásba?

Liberális világunk legnagyobb eredménye az, hogy mindenki azt hisz, és abban hisz, amiben akar. Nincs létjogosultságunk megvetni azokat, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy a Föld csakrája bizony Dobogókőn van (hol máshol?!); akik jobban hisznek benne, hogy a feng-shui szabályai szerint berendezett lakásban eltűnik a vesekő (én inkább a biológia tanárommal értek egyet, és valamelyik macskaköves úton közlekedő busz hátsó üléseit ajánlom). Nem róhatunk fel ilyesmit, mert a New Age beszivárog zsidó világunkba is: hallottam már olyan történetet, mikor egy mezüze-partyn komoly veszekedést eredményezett az egyik dilettáns ezoterikus felszólalása, miszerint „a bejárati ajtó alatt vízvonal van”, és odatenni a mezüzét „nagy-nagy felelőtlenség”. De félre az urbán legendákkal…

Általánosságban foglalkozni ezzel a témával teljes képtelenség, ezért kiválasztottam egy részegységet, nevezetesen az asztrológiát. Az egyes korszakokban megformált zsidó véleményeket meg ki-ki értékelje magában, aztán döntsön.

Először is tegyünk egy lényegi megkülönböztetést az asztronómia(hochmat ha-hizzajon) és az asztrológia (hochmat ha-nissajon) között. A két kifejezés sokáig együtt járt, ma már azonban az előbbi tudománynak számít, utóbbi pedig nem – noha kínkeservesen törekszik erre a címre. Zsidó vagy zsidó származású csillagászt rengeteget ismer a tudománytörténet, és noha az asztronómia soha nem tartozott a hagyományos zsidó jesivák tananyagához, a halakha azért nem kiáltott kígyót-békát erre a világi, szekuláris tudományra. Sőt a rabbik olykor előszeretettel hivatkoztak rá, hogy a Biblia az elsők között fogalmazta meg, hogy a Föld gömbölyű, Kohelet (Prédikátor könyve) pedig majdnem teljesen pontos természetföldrajzi leírást adott a víz körforgásáról. A Bibliában szerepel a Napon és a Holdon kívül egy-két csillag és csillagkép elnevezése is (pl. Kiun asszír Kajwánu valószínűleg a Szaturnusz – Ám. 5:26; Gád talán a Jupiter, Meni esetleg a Vénusz – Jes. 65:11) ezek azonosítása azonban obskurus, különösen azért, mert ilyen-olyan bonyolult tengelymozgások miatt a Szentföld felett ma korántsem azok a csillagképek láthatóak, mint hajdanán. Izrael fiai a bibliai időkben tulajdonképpen nem igazán érdeklődtek az égi jelenségek iránt, és ha valamit észre is vettek, azt többnyire csodának tekintették. Jó példa erre a tíz csapás között szereplő vaksötét, ami nyilván egy erősen kiszínezett és megzenésített napfogyatkozás lehetett.

Az asztronómiával szemben az asztrológia egyértelműen tiltó listán volt (ld. Lev. 19:26; Deut. 4:19 ill. 18:9-12), a szomszédos pogány népek bálványimádó szokásaihoz tartozott, ezért a próféták többször ostorozták az eltévelyedetteket, mikor az eget kémlelték, vagy „hamubansült csillagsütit” sütögettek az esthajnalcsillagként feltűnő Astarténak (Jes. 47:13; Jer 10:2).

A talmudi időkben azonban megváltozott a helyzet. A fentebb citált szöveghelyek nem egyértelműen az asztrológiát tiltották, ráadásul a babiloni fogság alatt a zsidók élénk kulturális interakcióba kerültek a helyiekkel, aminek a következményeként azok csillagászati ismeretei (is) lassan átszivárogtak a zsidók közé. A közhiedelemben erősen tartja magát az a vélemény – noha tudományosan mind a mai napig nem igazolt teljes bizonyossággal – hogy a mezopotámiai lépcsős toronytemplomokat, a ziqquratokat „csillagvizsgálóként” használták. A feltételezés helytálló lehet, hiszen a „káld” babiloniaiak nagyon is jeleskedtek a csillagismeretben, és a Talmud és a midrások is általábankaldijjím néven emlegetik az asztrológusokat. A Mezopotámia területén élő zsidóság lassan átvett babiloni szokásokat, és egyre nagyobb számban voltak olyan zsidó tudósok, akik passzióból olykor az eget fürkészték. A Bavli azonban az asztrológia megítélésében (sem) következetes.. Pro és kontra érvek egyaránt vannak, sőt létezik egyfajta kompromisszumos megoldás is. Rav Johanan szerint Izrael immunis a bolygók befolyásától, „Izraelnek nincs saját csillaga” (bT Sab. 156a). Ma azért komikus lenne ezt állítani, miközben még a nemzeti lobogón is ott virít a Dávid-csillag… Más talmudisták úgy vélekedtek, hogy már a Genezis 1:14-ben szereplő „jelek” is arra utalnak, hogy az égitestek jelölik a jövőt. „Mindennek és mindenkinek megvan a saját csillaga (mazzal): nincs egy szál fű sem, amelynek nincs csillaga az égben, hogy irányítsa, és azt mondja neki ’nőlj!’” illetve „A csillagok értelmessé tehetnek, és gazdaggá tehetnek, és Izraelnek is vannak ilyen csillagai.” (bT Sab. 156a). Az utóbbi csoport a Genezis 24:1 szöveghelyéből következtette ki, hogy az asztrológiát Ábrahám ősatyánk gyakorolta először. (Toszefta Kid. 5:17). Minden iróniával és hájjal megkent szkeptikusok ez alapján értelmezik a patriarcha sokat hangoztatott hitét és hűségét… Ábrahám ugye kapott az Úrtól egy ígéretet, miszerint magzatai olyan sokan lesznek mint égen a csillag. Ősatyánk erről aligha tudott volna személyesen meggyőződni, ezért kizárólag a vakhit által vezérelve vállalta, hogy bízik az Úrban és szolgálja őt. Itt jön a „turpisság”! Ha Ábrahám tényleg a csillagjóslás mestere volt, egyrészt nem is lehetett volna jobban meggyőzni mással, mint azzal, hogy ’csilliárdnyi utódod lesz’. Másrészt a konstellációkból rögtön le is ellenőrizhette, hogy az Úr igazat mondott-e vagy sem. Imagináriusmerkává-utazásán látta Spinozát, Golda Meirt, talán Fraudot is, úgyhogy ilyen háttér-információkkal nyilván nem vette túl komolyan az akeda (Izsák megkötözése)-sztorit. Ugyanezt támasztja alá az apokrif Jubileumok könyve, amely szerit szintén Ábrahám volt a kultúrhérosz. A Babiloni Talmud szerint (Avoda Zara 5a) az Úr a mellkasára erősített egy asztrológiai táblát, amely tartalmazta az eljövendő generációk sorsát. Más hagyományok viszont minden bölcsek legbölcsebbikének, Salamonnak tulajdonítják a csillagjóslás meghonosítását (Midrás Eccl. Rabba 7:23). Énoch könyvében a hajdani idők gigászai, vagy óriásai(nefilím) szenvedtek ebben a bűnben. Újabban bizonyos dilettánsok mindenféle planéta együttállásokat akarnak belemagyarázni József csillagos-napos-holdas álmába (Gen. 37:9), azért, hogy (szerintük) „reálisabb” dátumhoz köthessék a Bibliában megjelenő asztrológiát. József azonban az Úr segítségével álmokat fejtett meg, és nem csillagjós volt. Ilyen alapon a mezőgazdasági biotechnika tudomány megalapítójának is tarthatnák, evégre hajlongó gabonakévékkel is álmodott…

Valójában a hellenizmus adott igazi lendületet a zsidó asztrológiának. Átvették a zoodiákust, melynek szép példája a bét-alfai zsinagóga mozaikpadlója. Nota bene, a tizenkét csillagjegy mellett középen Héliosz vezeti négylovas napszekerét. A görög hexameterben írt Szibil-orákulumok (i. sz. 2-5. sz.) szerint azonban a zsidók tartózkodtak az efféle praktikáktól: „Nem meditálnak a jövendőmondók, mágusok és varázslók próféciáin, nem gyakorolják az asztrológiát és a káldok orákulumait sem kutatják a csillagokban.” Ugyanakkor a mondjuk úgy „többé-kevésbé zsidó” Josephus Falavius arról tanúskodik, hogy az égi jelek ismerete igencsak elterjedt volt kortársainál, viszont sokszor előfordult, hogy félreértelmezték azokat. Az ő véleménye szerint ez lehetett az oka annak is, hogy kitört a Róma elleni háború (Zsid Háb. 6:288ff). A Talmud egyik traktátusa szintén a diszlexiás csillagolvasókat szekírozza: „Néznek, de nem értik mit néznek, bámulják de nem értik mit bámulnak” (bT Sotá, 12b). Na most akkor mégis mit gondoljunk a „betlehemi szupernováról”?!

Annyi bizonyosnak látszik, hogy az importált elemeket szükségszerű volt rövid úton judaizálni. A zoodiákus egyes elemei héber neveket kaptak, ezek többnyire az eredeti elnevezések tükörfordításai (kos:táleh, [niszán]; bika: sór [ijjár], ikrek: te’ómím [sziván], rák: szartan [tammuz], oroszlán: arjeh [áv]; szűz: betuláh [elul]; mérleg: moznajím [tisri], skorpió: ’akrav [hesván]; nyilas: keset [kiszlév]; bak: gedí [tévét];vízöntő: delí („vödör”) [sevát]; halak: dagím [ádár];). Rövidítve: ṬeSHeT, SaAB, Ma’AḲ, GeDaD.

A 12 csillagjegyet megfeleltették a tetragrammaton 12 permutációjának és a 12 törzsnek is (sorrendben: Júda, Iszakkár, Zebulon, Ruben, Simeon, Gád, Efraim, Manasszé, Benjamin, Dán, Aser, Naftali). Az egyeztetés persze nem lett kifogástalan: a nyugaton feltűnő nyilashoz még csak-csak illik „nyugat fia”, Benjamin; de Júdát és szimbólumát, az oroszlánt nem igazán sikerült a Leo csillagképpel összepasszintani. A megfeleltetésekhez később a Pesikhta Rabbati valamilyen sajátos zsidó legendáriumot is kapcsolt, és az elnevezésekhez a Bibliából keresett homiletikai magyarázatokat. Az ikrek csillagképhez kézenfekvő volt Jákob és Ézsau történetét hozzácsatolni. A bika az a bika, amelyet Ábrahám a hozzá látogató angyalok számára vágott le. Az oroszlán, amely áv hónaphoz tartozik, determinálta az ávban elpusztított Szentélyt, hiszen Jesaja 29:1 Ariél, vagyis Isten oroszlánja néven szólítja meg a Szentélyt. A kos (valójában bárány) az akéda történetére emlékeztet, míg a rák, mivel vízi állat, Mózest jelképezi, akit a folyóból húztak ki. A mérleg hava nem hiába esik az őszi ünnepkörre, jóm kippur-hoz köthető, amikor Isten elbírálja, „mérlegre teszi” az emberiség és az egyének jó és rossz cselekedeteit. Hasonló analógiát használtak később, mikor a hét napjait uraló hét bolygót a hét BeGaD-KeFaT betűvel hozták összefüggésbe, valamint a hét arkangyallal (utóbbiak neve hagyományonként és területenként változik).

A kabbala idejére az asztrológia megítélésében a kompromisszumos vélemény lett mérvadóvá (ettől az időtől nevezzük a kabbalisztikus asztrológiát mazal-nak). A Széfer Jecirá, de különösen a Zohár már úgy tartja, hogy „Mind a csillagok és mind a konstellációk azért lettek létrehozva, hogy uralják és irányítsák a világot. Nincs egy árva fűszál sem az egész világon, amely fölött nem rendelkezik valamely csillag vagy bolygó. És affölé a csillag fölé egy angyal van kijelölve az Úr, áldott ő, által”(2:171d). Hasonló állásponton volt Ábrahám ibn Ezra is: „A szublunáris régióban mindent a zoodiákus és a csillagok irányítanak és minden ember élete a hét bolygó szolgaságában telik…” (Ex. kommentár 23:28), de az ember megszabadulhat ettől, ha spirituálisan magasabb régióba jut. Ugyanő a Deuteronómium kommentárjában (4:19) a következőt írja:„Tapasztalatból tudvalevő, hogy minden nemzetnek van saját csillaga és konstellációja, amint a városoknak is van. De isten nagy kegyet adományozott Izraelnek, hogy csillagmentessé tette, és ő maga lett a tanácsadója.” Mivel maguk a csillagok nem istenek, csak Isten teremtményei, ezért maguktól nem gyakorolhatnak befolyást a földi sorsokra. Az azonban megengedett, hogy az Úr által kinevezett angyalok az égitesteken keresztül irányítsák a földi halandókat. Úgy tűnik azonban, hogy a predesztinációt elvető ortodoxabb körök valahogy nem kultiválták, hogy meg akarják fosztani őket Ádám óta élvezett joguktól a szabad cselekvésre vonatkozóan, ezért a Zohár harmadik része pontosítja a fentebbi állítást. Eszerint a Tóraadás előtt minden teremtmény a csillagoknak volt kiszolgáltatva, azonban a Szináj után Isten kivonta választott népét az égitestek önkényes viselkedése alól, és a törvény fennhatósága alá helyezte őket. Amennyiben Izrael fiai betartják a micvákat és a Tóra rendelkezéseit, úgy mentesülnek az égbolt szeszélyeitől.

Egy másik kabbalista munka, a Széfer Raziél ha-malakh az egyik első, amely részletesen leírja, hogy egy újszülött születésekor milyen égi jeleket kell számításba venni, hogy pontosan meghatározhassuk horoszkópját és eljövendő sorsát. Például a hét bolygó meghatározza, hogy az egyén hány évig fog élni: a Szaturnusz háza 57 évet, míg a Jupiteré 79 évet jelent. Arról, hogy miként magyarázták, ha egy Szaturnusz égisze alatt világra jött újszülött csecsemőhalandóság miatt már pár naposan elhunyt, arról nem szól a fáma. Azt viszont ugye tudjuk, hogy az idő mennyire relatív: „… ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap…” (Zsolt. 90:4). Biztosan történtek kísérletek, hogy „manipulálják a sorsot”, vagy, hogy valahogy eltusolják a „bakikat”: tessék osztani-szorozni, az arányszámok adottak, a születendő gyermek kívánt jellemvonásait össze lehet állítani a Zedá la-derekh-ből vagy az Ábrahámnak tulajdonított Széfer Jecirá-ból. Ha valami nagyobb probléma adódna, azt pedig még mindig megoldhatja a szocializáció. Ugyan Marshoz a vér kötődik, de hogy a porontyból baltás tömeggyilkos lesz, vagy kóser hentes, az már mégiscsak neveltetés kérdése…

A talmudista és kabbalista eszmefuttatások a témára vonatkozóan vajmi kevéssé foglalkoztatták az egyszeri/ű, falusi, prehaszidizmus és prehaszkala zsidókat: ők azt vették át, ami tetszett, vagy amiről empirikusan bebizonyosodott számukra, hogy működik. Például, ha a szomszéd marhája azért nem döglött meg, mert újhold idején gyűjtött szénát evett, akkor a kóser marhának is ilyet kell enni, hiszen „biztos Behemótot, az égi bikát is ezzel táplálják”. A római időkben mind asztrológiai mind szakrális okok miatt tilos volt májusban esküvőt tartani. A simulékonyabb zsidók elég hamar judaizálták ezt a szokást azzal, hogy az erre az időszakra eső omer-számálálást a második században tanítványaival mártírhalált halt Rabbi Akiva tiszteletére gyászperiódussá tették, ezzel pedig a házasságkötést is megtiltották. Később a keresztény szomszédoktól is több népszokást és babonát átvettek. A mennyegzőket mindkét fél általában növekvő hold idején tartotta, „nem valami babonaság okán, hanem csupán a jó ómen érdekében”. A keresztények szombati házasságkötő napját azonban a zsidók elvetették. Ennek voltak szociológiai okai, néha tiltotta a városi törvényhozás is, de fakadt magából a zsidó halakhából is, amely köztudottan nem kever ünnepet ünneppel. Bizonyos területeken ezért a péntek lett az ideális „hüpés-nap”, már csak azért is, mert azt a szerelem bolygólya, a Vénusz felügyelte. A hétfő, a kedd és a csütörtök kifejezetten szerencsétlen napnak számított, ilyenkor nem volt ajánlatos eret vágni senkin. Ugyanakkor a hétfő és szerda általánosan rosszal kecsegtetett, ha valaki aznap fogott új üzletbe, „mert ezeken a napokon a csillagok állása kedvezőtlen”. A maszora magna óta listázó hajlamú zsidók több olyan sillabuszt összeállítottak, amelyekben az év legszerencsétlenebb napjait sorolták fel: ezeket a korszakban „egyiptomi napok” néven emlegették; de ismert Worms-i Eleazártól is egy 59 tételes felsorolás, hogy mely napokon érdemes hosszabb utazásba kezdeni.

A négy Tekufót, vagyis a két napforduló és a két napéjegyenlőség alatt nem volt szabad élő vízből inni, mert akkor mérgezettek a folyók, tavak és különösen a kutak. Nem egyértelmű, hogy a méreggel vagy vérrel megfertőzött víz motívuma honnan került bele a zsidó folklórba, de már a 12. században van róla feljegyzés egy mahzor (ünnepre való imakönyv) szélén, amely tórai magyarázatot is ad: a tavaszi napéjegyenlőség idején változtatta az Úr Egyiptom vizeit vérré; az őszi napéjegyenlőség idejére esett, mikor Ábrahámnak véres áldozatként kellett felajánlania Izsákot. A téli napforduló nem tórai, hanem a Bírák könyvéből adoptált, és Jefte lányának feláldozásához kötődik. Köztudott, hogy a 14. század közepén tomboló pestis terjedését gyakorta pogromok kísérték, mivel a keresztény lakosság a zsidókat a kutak megmérgezésével vádolta. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a koholt vád elemei összefüggésben állnak egy régi, eredetileg zsidó népi babonával. Ez az összefüggés még akkor is megáll (mivel korábbról adatolható), ha a keresztények sem ittak kútvizet a nyári napforduló idején, mert úgy hitték, hogy a mártírhalált halt Keresztelő Szent János égből csepegő vére megmérgezi a vizeket.

A hagyományos népi idősjóslást is átvették a zsidók. A keresztény hagyomány egy-egy szent vagy boldog napjához mérten próbálta kalkulálni az elkövetkezendő év vagy évszak időjárását. „Szent Mihálykor (szeptember 29.) keleti szél, nagyon kemény telet ígér.”; vagy„Sok bort hoz a három ác (Pongrác, Szervác Bonifác – május 12, 13, 14),ha felhőt egyiken se látsz.”. Különösen fontos volt a téli napforduló környékén ünnepelt karácsony: december 24-től kezdve 12 napon át figyelték az időjárást, hogy ebből következtessék ki a jövő év 12 hónapjának viszonyait. A zsidó meteorológia jeles napjai nyilván saját ünnepeihez kötődtek. A karácsonyi megfigyelést átvették (tévét 1-12.), csak likvidálták belőle a Kisjézust és appendixeit. Ugyanúgy a jóm kippurés szukkot közé eső napokat is vonatkoztatták az egész évre: minden nap három hónapnak felelt meg a következő évben.

Zárásként álljon itt egy kis kritika. Az asztrológia, különösen a horoszkópok tekintetében igen szkeptikus vagyok (de távol álljon tőlem, hogy bárkit meggyőzzek bármiről). Nyilván van különbség az egyén számára készített egyedi horoszkóp és a havi vagy napi lapok állandó rovatai között. Számomra elsősorban az, hogy az elsőre soha nem költenék egy vasat sem, a másikra meg csak akkor fecsérlek némi időt, amikor már egyáltalán nem aktuális. Ilyenkor mindig konstatálom, hogy múlt hónapban sem lett új állásom, nem mentem világkörüli utazásra, de még a nagyŐ sem kérte meg a kezemet. Pfff…

Az újságok horoszkópjait a pszichológia Barnum-effektusként tartja számon. Barnum egy XIX. században élt vándorcirkusz igazgatója volt, aki a szakállas nők és a kétfejű malacok mellett kristálygömbös és tarot-kártyás cigányasszonyokat is alkalmazott. Barnum rájött, hogy az ügyfelek személyiségének leírása és a jövőre vonatkozó előrejelzés is akkor a legjobb, ha frappáns és cicomázott sztereotípiákat adnak el(ő) a kíváncsiskodóknak. Például: „Önnek feltétlenül szüksége van olyan emberek társaságára, akik kedvelik és csodálják.” (Kinek nem?!) „Ön hajlamos az önbírálatra. Parlagon heverő képességekkel rendelkezik, amelyeket nem mindig használ ki a maga előnyére, vagy nem is tud róluk.”(Ohhh… éljenek a rejtett tartalékok…) „Habár vannak személyes gyengéi, ezeket általában képes ellensúlyozni.” (Negatív kritikát így fordítunk pozitívra…) „Néha komoly kétségei támadnak, vajon helyesen döntött-e. Elégedetlenné válik, ha némely előírások és szabályok révén korlátok közé szorul.” (Ezt három évesen is tudjuk, mikor magunkra vagy jóanyánkra borogatjuk az utálatos répa főzeléket…) „Néha barátságos, szellemes, máskor viszont zárkózott és tartózkodó.” (Mint minden ember…)„Törekvései néha irreálisak, néha nem.” (Minta példa: vagy igen vagy nem.)

Az asztrológia Janus-arcú: tudományos körökben dilettantizmusként vagy jobb esetben vallásként (sic!) kezelik, nem tudományos körökben viszont tudományként tartják számon. A csillagászat támadja azért, hogy a csillagképek használata teljesen esetleges, a világegyetem tágul, vagy, hogy már tudják a valódi idő és a sziderikus idő közötti különbséget. Az asztrológusok mit sem törődtek azzal sem, hogy 2006 óta a Plútót leminősítették, és már nem számít bolygónak. A matematika a statisztikai vonalon indított harcot. A pszichológia az emberi elme befolyásolhatóságát vizsgálta, másrészt a személyiségi jegyeket. Aki ismer 12-nél több embert, az tisztában van vele, hogy nem 12 típusú és sorsú ember van a világon. Sőt talán az is belátható, hogy két olyan személynek, akik átélték a II. világháborút vagy a holokausztot, sokkal több hasonlóságot mutat az életútja, mint azoknak, akik ugyanolyan együttállással ugyanabban a jegyben születtek és még az aszcendensük is megegyezik, de mondjuk 200 év korkülönbséggel éltek. A szinkretizmus bizonyos formái mindig be tudtak épülni a zsidó tradícióba. A kérdés csak az, hogy ezt milyen mértékben engedjük meg ennek a régi-új divathóbortnak. A kérdés igen kényes, hiszen azt tudjuk, hogy az égi jelenségek viselkedése előre kalkulálható, ellenben „Isten útjai kifürkészhetetlenek”…

 

Facebook Comments