Ha van ennek a hetiszakasznak főszereplője, az Jichák, akinek a neve azt jelenti „nevetni fog” A nevetni igével (tz.ch.k) kapcsolatban támadt egy halvány gyanúm, hogy nem ez lesz a legtöbbet használt szó a Bibliában. A konkordancia szerint összesen tizenhárom alkalommal jegyzik. Kíváncsi lettem, és megnéztem a szó ellentétét a „sírni.” igét. A konkordancia szerint ez száztizennégyszer szerepel ugyanabban a szövegben (ennél többször talán csak a Tamás bátya kunyhójában, de ezen nem csodálkozunk, ott is nagy volt a córesz, a rabszolgaság, és egyébként is egy lelkészlány írta). Mivel a hetiszakasz leginkább családtörténettel van elfoglalva, mi a nevetés bibliai szövegben való szórvány jelenségének szenteljük ezúttal figyelmünket.
A nevetések értelmezéséhez ötletszerűen Kundera aitiológiai mítoszát idézzük, aki kétféle nevetést különböztet meg, az angyalét, és az ördögét. „Amikor az angyal először hallotta az ördög nevetését, megdöbbent. Az eset egy lakomán történt (…), Az angyal jól tudta, hogy ez a nevetés Isten ellen és Isten művének méltósága ellen irányul. Tudta, hogy gyorsan reagálnia kell valahogy, de védtelennek és gyengének érezte magát. Mivel semmi sem jutott eszébe, utánozni kezdte ellenfelét. Kinyitotta száját és hangskálájának magasabb fekvéseiben szaggatott, akadozó hangot hallatott és ellenkező értelmet adott neki: ellentétben az ördög nevetésével, amely a dolgok értelmetlenségére mutatott rá, az angyal kiáltozása örülni akart annak, hogy milyen okosan van elrendezve, milyen jól van kitalálva a világ.” A nevető angyal nevetséges ugyan, de mégis sikerült nekik valami. „Mindannyiunkat becsaptak egy szemantikai trükkel. Az ő nevetésutánzatukat és az eredeti nevetést (az ördögét) ugyanazzal a szóval jelöljük. (…) Kétféle nevetés létezik, és nekünk nincs olyan szavunk, amellyel egyiket a másiktól megkülönböztetnénk.” (M. Kundera: A nevetés és felejtés könyve, Angyalok, 82-83 oldalak).
Első pillantásra úgy tűnik maga a sztori, passzol is a bibliai sztorikhoz, legalábbis szereplőválasztás szempontjából. Rabbinikusan meg talán Jób könyvének elejéhez lehetne midrásként illeszteni (dicsérő angyalkórus, kételkedő Sátán).
A tizenhárom bibliai nevetés angyal (Isten művét helyeslő) ördög (a dolgok értelmetlenségére rámutató) nevetés szempontból nézve a következő képet mutatja.
Az Első Nevetés
Ávrahám szájából hangzik el: „Azt mondta Isten Ávrahámnak: Szárájt, a te feleségedet ne hívd többé Szárájnak, Sára legyen az ő neve. Megáldottam őt, és általa fiúgyermeket adok neked (…) és arcra borult Ávrahám, de nevetett, és azt mondta magában: Százéves koromban nemzzek, Sára pedig kilencvenévesen fog szülni? (1Móz. 17. 17). Ávrahám Istennel csevegve tisztelettudóan hajol, és közben (ördögin) kuncog azon a képtelenségen, amit hall. Gondolnánk mi. Rási (Onkelos fordítására támaszkodva) azonban nem hagyja, hogy Ávrahám imígy nevessen, és azt mondja: „és arcra borult Ávrahám, de nevetett” azt jelenti, Ávrahám örült amíg Sára szó szerint nevetett. Ebből azt tanulhatod, Ávrahám bízott, és örült, amíg Sára nem bízott és gúnyolódott (liglega).
Amire Rási itt utal, az a bibliai Második Nevetés, amely sokkal ismertebb, bár aligha hangosabb, mint az első. (A kontext, amikor az angyalok meglátogatják Ávrahámot, és hírül hozzák fia születik majd Sárától. Sára a sátorban hallgatózik)
„Ávrahám és Sára már öregek voltak, előrehaladtak napjaik, és Sáráról eltávozott már az asszonyi természet. Sára pedig nevetett magában, és azt mondta: „Vénségemre lenne gyönyörűségem? Uram is vén már. És azt mondta Örökkévaló Ávrahámnak: Miért nevetett Sára azt mondván: Tényleg szülhetek, noha vén vagyok?” (u. o. 18. 12). Két verssel később Sára, amikor kérdőre vonják nevetéséért már tagad „nem nevettem, mondta, mert megijedt” de azt felelik rá: „pedig nevettél” Bibliai verzióban Sára képtelenségnek tartván időskori megtermékenyülését, nevetésbe tör ki, amely túl nagy merészségnek bizonyult, vissza is vonná, ha hagynák. Rási magyarázata sem segít sokat rajta: „magában nevetett (bekirbá)”: végigmérte magát, és azt mondta: Lehetséges, hogy ezek a belső-szervek még gyermeket hordjanak, és ezek a mellek tejet adjanak? (Rási ad. loc. Tanchuma Softim 18 alapján).
Ávrahám nevetése meghajlás közben angyalivá értelmezhető, értelmezik is, tehát rabbinikusan elfojtják az ördögi nevetést, és pietizálják, Sára nevetését azonban sem ő maga, sem Rási nem tudja nem tudja meg nem történtté tenni, vagy angyalivá transzformálni. Rási azért szelídített valamit a kacajon, mivel Sára szerinte nem Istenen, az angyalokon, és azok képtelen ötletén mulat, hanem (kis jóindulattal) inkább csak szomorkásan önironizál, és rezignáltan ráncait méregeti.
A harmadik kacaj
Megint Sárát halljuk, méghozzá fia körülmetélése után. „Azt mondta Sára: nevetést csinált nekem Isten, mert aki csak hallja, nevetni fog nekem. (u. o. 21. 6). Csak a suta fordítás mutatja meg, hogy bibliai verzióban többféleképpen képzelhetjük el a jelenetet. Az egyik értelmezés szerint Sára még mindig nem tért magához a kilencvenegy évesen lebonyolított szülés után, és nevetségesnek érzi magát agg kismamaként, ahogy azt elképzelése szerint a többség is így látja, és nevetnek rajta. Isten tehát „nevetségessé tette” az emberek pedig nevetnek rajta. A másik verzió szerint, de ezt már Rásival mondatjuk el: „nevetést csinált nekem” azt jelenti, megörvendeztetett engem. Midrás szerint (Berésit Raba 53. 8) sok terméketlen asszony lett meglátogatva (azaz lett termékeny) vele együtt. Sok beteg gyógyult meg aznap, sok ima meghallgattatott vele együtt, és sok öröm lett a világban. Örömkönnyek, örömkacaj, össznépi örömködés, itt az angyalok nyertek. 2:1
A negyedik
„Látta Sára Hágár fiát, akit az egyiptomi asszony szült Ávrahámnak, hogy nevet.” (u. o. 21. 9)
Sára ezúttal mást hall nevetni, de nem örül neki, a történet folytatásában azt a tanácsot adja férjének, üldözze el a kacarászó Jismaelt anyjával együtt. Ávrahám kissé tanácstalan, de Isten azt parancsolja, hallgasson az asszonyra, és üldözze el családja másik részét. Jismael nem tudjuk, min és hogy nevetett, csak azt, hogy ezután isteni jóváhagyással száműzik. A kommentár szerint „(Jismael) nevet: ez bálványimádásra utal, ahogy mondva van: „felkeltek hogy nevessenek/vígadjanak” (2Móz. 32. 6). Más magyarázat szerint szexuális vétségre utal (giluj arajot): „jött (József), hogy kigúnyoljon/játszadozzon velem” (1Móz. 39. 17, a mondat Potifárné szájából hangzik el). Másik magyarázat szerint gyilkosságra utal, ahogy írva van: „Azt mondta Avner Joávnak: Álljanak elő az ifjak, és játsszanak/viaskodjanak előttünk.” (2Sám 2. 14). (a magyarázat alapja, hogy) Jismael viszálykodott Jichákkal az örökség miatt.” (Rási, ad. loc.)
Jismael, az arabok ősatyja bibliailag nem eldönthető, milyen nevetést is hallat, Rási szerint (mi más?) csakis gonosz lehet. Rási magyarázatainak alapja minden esetben az azonos kifejezések összevetése különböző helyeken. (Az azonosítás megkönnyítése érdekében az azonos kifejezéseket kurzívval szedjük.) Tehát ha Jismael nevet, akkor három lehetőség van. Az első, hogy éppen bálványt imád, és nevetése olyannak hallatszik Rási fülében, mint az aranyborjú történetben a nép vigadozása „Korán keltek másnap, és teljesen elégő áldozatot hoztak (…) majd leült a nép enni-inni, aztán felkelt nevetgélni (játszadozni/vigadni).” (2Móz. 32, 6) Ezután küldi le Isten Mózest a hegyről, törnek a kőtáblák, a bálványimádókat pedig kardélre hányják. A második lehetőség szerint Jismael valószínűleg nőket hajkurász, mert nevetését az azonos kifejezés alapján úgy érthetjük, ahogy Potifárné használja a szót, amikor csábítási kísérlete után azzal vádolja Józsefet a háznép, majd a háziúr előtt „jött (József), hogy kigúnyoljon/játszadozzon velem” (1Móz. 39. 17). „Kigúnyoljon/játszadozzon velem”- értsd itt, hogy megerőszakoljon. A harmadik lehetőség, hogy vérszomjában hahotázott, ahogy a Királyok könyvében a két ellenséges vezér katonái viaskodtak. Igaz, hogy ott nem a nevetni igét használták, hanem csak egy ahhoz nagyon hasonlót.
Jismael nevetése első látásra egyértelműen ördögi, de nem kunderai értelemben az. Kundera ördöge ugyanis nem azonos a patás-szőrös pokollakóval, nem a Rossz megtestesítője, ahogy angyala sem a Jó lángpalléros harcosa. „Azok, akik az ördögöt a Rossz híveként, az angyalt pedig a Jó harcosaként értelmezik, átvették az angyalok demagógiáját. Az angyalok nem a Jónak, hanem Isten teremtményeinek hívei. Ezzel szemben az ördög az, aki tagadja Isten világának ésszerű értelmét.” (Kundera, u. o.) Jismael nem talál semmit se viccesnek, se fonáknak, se képtelennek. A bibliai szöveg szerint kacarászik, Rási szerint röhög, tivornyázik, kurjongat, nem értelmez, vitatkozik, kétségbe von, ironizál vagy gúnyol. Tehát voltaképpen nem is nevet.
Amikor a nevetés névadója…
Jichák egyszer nevet (ha egyáltalán…), amikor Avimelekh udvarában másodszor is húgának adja ki feleségét, és a király a fáraóhoz hasonlóan szintén feleségül veszi Sárát. Akkor történik: „És amikor meghosszabbodott az ott töltött idő, Avimelekh kitekintett az ablakon, és látta, hogy Jichák játszadozik(nevetgél) feleségével, Rivkával ” (1Móz. 26. 8)
Hogy mit látott Avimelekh, Rási röviden és lényegre törően konkretizálja: „Ávrahám használta ágyát.” Csalódnunk kell, itt sem hallatszik kunderai nevetés, csak házastársi évődés. Gyorsan hozzátesszük, a Zohár szerint persze Avimelekh semmi konkrétat nem láthatott, mivel Ávrahám megtartóztatta magát, így amikor kinézett az ablakon, voltaképpen felfelé nézhetett, mivel „asztrologiai jelekből” következtette ki, milyen kapcsolat is van Ávrahám és Sára között.
Hiába is próbálkozunk tovább, a maradék helyeken sincs szó tréfálkozásról, a bibliai szereplőknek egyszerűen nincs humoruk. Se kunderai, sem más értelemben. Hiába lapozzuk fel 1Móz. 19. 14-et, ahol Lót vejei röhögik körbe a kasszandrai jóslatokat kiabáló apóst, vagy Sámson történetét, ahol a filiszteusok hívják ki börtönéből a már megvakított Sámsont, ugyan már nevettesse meg (azaz szórakoztassa őket) őket. Ez utóbbi maximum elég szánalmas cirkuszi medvetáncszerű látványosság.
Egyedül Sára és Ávrahám nevetése maradt, rabbinikusan pedig csak Sáráé, és ő is tagadná a dolgot, ha tehetné.
Facebook Comments