Praktikus útmutató istenkáromláshoz

Praktikus útmutató istenkáromláshoz

- in Hetven arc - hetiszakasz
1636
boy_shouting_sq

„Aki káromolja az Isten nevét, halállal haljon!”

Tisztázni kell először is, hogy mit jelent pontosan az „istenkáromlás” kifejezés. Ez már csak azért is nehéz feladat, mert úgy kell meghatározni a káromkodás mibenlétét, hogy közben semmilyen káromló szó ne hangozzék el (ellenkező esetben megszegjük az istenkáromlás tilalmát). Így nem csoda, hogy hiába bújjuk a különböző halakhikus munkákat és törvénykódexeket, esetleg hosszabb kutatás után sem válik számunkra teljesen nyilvánvalóvá, mi is minősül káromkodásnak pontosan. 

Az biztos, és veszély nélkül leírható, hogy a káromkodás alapfeltétele, hogy az ember a négybetűs istennevet mondja ki. Mivel a négybetűs istennév az elmúlt kétezer évben hitelt érdemlő szájból nem hangzott el (mert csak a főpap mondhatta ki jom kippurkor a szentek szentjében, és ráadásul egyedül), valójában senki sem lehet biztos benne, hogy tudja-e, hogy kell kiejteni a nevet, következésképpen, hogy egyáltalán képes lenne-e káromkodni. (Mivel a héber írás alapvetően mássalhagzókat jelöl, a magánhangzók jelölése, és a megbízható ejtési tradíció híján a négybetűs istennév már régóta nem csak de jure, hanem de facto is kimondhatatlan. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne mindenkinek pontos elkepzelése arról, hogyan kell a nevet kiejteni. Mondani sem kell, hogy az elképzelések nem fedik egymást.) A káromlás, vagy pontosabban átkozás mondatszerkezete a törvénykódexekben említett példákban a következő: alany (Isten) + tárgyas ige + tárgy (Istent), például: Isten verje meg Istent. (Ezért a mondatért, mint a fenti megjegyzésből már nyilvánvaló, nem jár halálbüntetés, mivel nem szerepel benne a négybetűs istennév.) Tekintsünk most el attól, hogy gyakorlatilag elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki ilyen vagy hasonló mondattal akarna könnyíteni lelke keserűségén, és hogy a mondat körülbelül annyira hangzik életszerűen, mint a nyelvkönyvek nyakatekert idétlen példamondatai. 

Ha valaki mégis a fenti mondatot (a négybetűs istennévvel) kimondta, a tórai törvény értelmében halálra kell kövezni. Igen ám, de nem lehet senkit sem megkövezni bírósági tárgyalás, és ellene szóló hiteles tanúvallomások nélkül. A hiteles tanúvallomás többek között azt jelenti, hogy – a félreértések elkerülése végett – a tanúk szóról szóra elismétlik, amit a vádlottól hallottak. Hogy ne álljon elő a Brian életéből ismert helyzet, amikor a megkövezést végrehajtó tömeg először is az ítéletet kihirdető papot kövezi meg (aki a vád ismertetése során kimondta az inkriminált mondatot), a tanúk kihallgatásakor a négybetűs istennév helyett a „Joszi” (a József kicsinyítő képzős alakja) nevet használják. A végső tanúvallomásban azonban el kell hangoznia a kimondhatatlan névnek is. Ilyenkor a bíróság tagjai mindenkit kiküldenek a teremből, és a legidősebb tanút felszólítják, hogy ismételje el pontosan azt, amit a vádlottól hallott. Amikor elhangzik a káromló mondat, a bírók felállnak és megtépik a felsőruhájukat. A többi tanú már nem ismétli meg a mondatot, hanem kijelentik, ők is ugyanazt hallották a vádlottól, amit a legidősebb tanú mondott. Azért éppen a legidősebb tanúnak kell kimondani a káromló mondatot, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy a mondat nem tévedésből vagy helytelen bírósági gyakorlat miatt hangzott el újra. Hasonlóan, hogyha szombaton valaki életveszélyben van, és mondjuk mentőt kell hívni a számára, akkor (az ilyen esetben megengedett) szombatszegést a jelenlévők közül a legidősebbnek és / vagy legtekintélyesebbnek kell megtennie, és nem például egy kiskorú gyereknek (akinek még nem kötelező a vallási törvények betartása) azért, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, életveszély esetén meg lehet szegni a szombatot. A ruha megtépése pedig a gyász jele, közeli hozzátartozó halálakor kell a felsőruhát elszakítani. De meg kell tépni az ember felsőruháját akkor is, ha istenkáromlást hall egy zsidó szájából. (Ha nem-zsidó szájából, akkor nem.) 

Ha valaki nem a négybetűs istennévvel, hanem az Isten más elnevezésével átkozta meg az Istent, nem kövezik meg. Vannak, akik szerint az „adonáj” név az istenkáromlás szempontjából ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a tetragrammaton. Mások (a többség) szerint az „adonáj” név olyan, mint az Istennek azok az elnevezései, amiket ha leírnak, tilos kitörölni őket (még öt ilyen elnevezés van, felsorolásuk megtalálható a Talmud Savuot traktátusának 35a oldalán). Aki ezen nevek valamelyikével átkozza meg Istent, annak bár halál jár, de a bíróság nem végzi ki: ennek az ítéletnek a végrehajtása magára Istenre van bízva. Hasonlóan ahhoz, aki olyan elnevezéssel átkoz, amit ha leírnak, szabad kitörölni (kegyelmes, irgalmas, stb.). 

Ha pedig valaki nem az (egy) Isten, hanem valamely bálvány nevével volt képes megátkozni az Istent, annak semmilyen büntetés nem jár, mert nyilván már az átok kimondásakor észrevette, hogy értelmetlen dolgot beszél. Az általa kimondott mondat nonszensz, és mint ilyen, nem bír jelentéssel és jelentőséggel. (Azért ha a „kannain”, a nagyon buzgó zsidók akarják, megölhetik.)

Az Isten megátkozása a magyarázók szerint alapvetően azért tilos, mert megszünteti az ember emberségét: mert a beszéd az, ami az embert az állatok fölé emeli, következésképpen a beszéd az Isten külön ajándéka az ember számára. Ha ezt az ajándékot az ajándékozó ellen fordítja, nem lesz, ami elkülönítse az állattól. 

Facebook Comments