Egy kis feminizmus: nők a politikában

Softim 


A nők választójoga az egyik központi kérdéssé vált, amikor a Brit Mandátum alatt álló Palesztinában 1918-ban a zsidó jisuv jafói találkozóján megalapozták a zsidó politikai intézményrendszert. A charedi csoport hangos tiltakozása ellenére a közösség 1925-ben általános választójogot adott a nőknek, amely a chardeieknek a politikai fórumokról való, hosszútávú, bár következetlen kivonulását eredményezte. Mindazonáltal a nők választójogának kérdését politikai platformokkal párhuzamosan az egymástól eltérő vallási csoportok is megvitatták, és ennél később is különböző responzumokban tárgyalták.

Itt négy alapvető responzum alapján fogjuk bemutatni a kérdést. Az egyiket R. C. Hirschenson, (R. C. Hirschenson, „Malki bakodes” Hoboken, 1921, II. 171-209 old.) New Jersey-i rabbi írta, aki kategorikusan elutasítja, hogy a nőknek bármiféle szerepe lehet a közéletben. A következő munka Rabbi Yechiel M. Tykocinsky, jelentős halakhikus szaktekintély, pamfletje (Tykocinsky: ’HaIsa al-pi haTórat Jisrael” Jerusalem 1920) amely szintén a nők közéleti szereplése ellen szóló érveket összegzi. A harmadik egy responzum, amely a Brit Mandátum szefárd főrabbijától Rabbi Benzion Meir Hai Uziéltől (1880-1953) származik, aki megengedő álláspontot képviselt az ügyben. (Resp. Mispetey Uziél, 3., Tel Aviv 1940, no. 6) Valamint hivatkozom még Yitschak Halevy Herczognak, a Brit Mandátum askenáz főrabbijának művére (Yitschak Halevy Herczog: „Tekua lJisrael al-pi haTora” szerk. I. Warhafting, Jerusalem, Mosad HaRav Kook, 1989 I. 95-113 old.) amely elveti Rabbi Uziél érveit, és más érvek alapján engedi meg a nőknek, hogy a politikai életben mint választó és választható tagok részt vegyenek. 

Ha egy responzum íródik a nők közéleti szereplésének kérdéséről, a következő szöveghelyekre kell feltétlenül hivatkozni, illetve ezeket kell értelmezni:

A tórai vers, amiből kiindulnak hetiszakaszunkban található, amely szerint: „Helyezz magad fölé királyt!” (5Móz. 17. 15) Ezt a verset a Mózes Ötödik könyvének verseihez tartozó magyarázatokat tartalmazó midrásgyűjtemény a Szifri (pesikta 157) úgy magyarázza: „királyt, azaz nem királynőt” Rambam, a 12. századi kodifikátor a Misné Tóra, Hilkhot Melakhim részében az első fejezet ötödik halakhájában az állítást tovább bővíti: „semmiféle pozícióba ne helyezd őket” (vö. még Midrás haGadol, Softim: „Királyt, és ne királynőt, ebből azt tanuljuk, hogy ne állítsunk nőt a királyság élére. Ez vonatkozik minden tisztségre, amely Izraelben csak van, ne nevezzenek ki rá mást, csak férfit.”)

A nők közéleti szereplését elsősorban ezen helyekre hivatkozva szokás megtiltani. Emellett számos egyéb, praktikus érvet is felhoznak amelyeket szintén bibliai, misnai vagy talmudi idézetekkel támasztanak alá. Ezeket az érveket foglalja írásba Rabbi Hirschenson és Rabbi Tykocinsky. Az érvek a következők: a nők alapvetően szellemileg és erkölcsileg alkalmatlanok a közéleti szereplésre, valamint ezt a szerepet a hagyomány a férfiak számára tartja fenn. A nők közéleti szereplése egyben veszélyezteti a szemérmesség szabályainak betartását, mivel a nők és férfiak a közéletben többször kénytelenek lennének egymással hosszabban kommunikálni, és ez gyakori érintkezéshez, valamint a nemek nemkívánatos keveredéshez vezetne. Ezt az érvet hozza egyébként a két fentebb idézettnél híresebb R. Avraham Jichak Hakohen Kook is.( Kook, „Maamare ha-rayi’a,” Jerusalem, Mosad haRav Kook 1984) Szintén gyakran használt érv még, (mindenkinél megtalálható) hogy a nők közéleti szereplése és a politikában való részvétele veszélyezteti a családi békét.

Hirschenson és mások a nők erkölcsi és szellemi alkalmatlanságát talmudi helyekkel igyekszik alátámasztani: A Babiloni Talmud többször használja a nőkre a „nasin daatan kalot aleikhen” kifejezést, amely körülbelül annyit tesz, „a nők széleszűek, vagy „könnyű eszűek”. Ha azonban a kifejezés kontextusát is figyelembe vesszük, sokkal inkább „könnyelműt” vagy „könnyűvérűt” érthetünk rajta. Az egyik helyen (bKid 80a) arról van szó, hogy két nő nem tartózkodhat egy férfi társaságában, viszont két férfi egy nő társaságában igen. A két nem közötti különbség van a „könnyelműséggel” magyarázva, itt tehát elég világos, hogy nem a nők intellektuális képességeiben, hanem sokkal inkább erkölcseiben nem bíznak a rabbik. A másik szöveghelyen (bSab 33b) Rabbi Simon bár Jocháj a rómaiak ellen beszél, amiért bujkálnia kell. Felesége minden nap élelmet szállít neki a búvóhelyére. Amikor azonban kiderül, hogy a rómaiak el akarják fogni Simont, azt mondja fiának: Tovább kell mennünk, mert ha anyádat elfogják és megkínozzák a rómaiak, még elárul minket, mivel a nők „könnyelműek” „megbízhatatlanok”. (A szöveg folytatásából nem derül ki, a feleséget megkínozták-e és állta-e a sarat)

A harmadik gyakran idézett hely, amely a nők intellektuális alkalmatlanságát hivatott alátámasztani mindenféle szellemi tevékenységet illetően, szintén egy talmudi hely (bJoma 66b): Rabbi Eliezert megkérdezi egy bölcs asszony egy teológiai problémát illetően, amire rabbi Eliezer megtagadja a választ, mivel „nincs bölcsesség az asszonyokban, csak a szövésre valók, ahogy írva van: „minden asszony, aki a kecskeszőr fonáshoz értett” (2Móz 32. 25).

Rabbi Tykocinsky, amikor azt állítja, hogy a nők alkalmatlanok a politikai életre, a teremtésben betöltött speciális szerepükre utal: A nők nem saját jogon létező önálló teremtmények, hanem a férfi segítői, akiknek örökre a fennhatósága (autoritása) alá vannak rendelve. És mivel ebből a célból lettek teremtve, ezért azokkal a képességekkel és tehetséggel lettek felruházva, amelyek erre a speciális feladatra alkalmassá teszik őket. Természetük, melyet az Örökkévaló beléjük ültetett, egyedül a házimunkára, a terhesség kihordására, szoptatásra és gyermeknevelésre teszi őket alkalmassá. Nem rendelkeznek intellektuális kapacitással, sem pedig érzelmi stabilitással. Az otthon területén valódi autoritást gyakorolnak, de a családot a közéletben minden esetben a férfinak kell képviselni. A nők közéleti szereplését ellenzők szintén hivatkoznak még a Bibliában és a midrásokban megrajzolt nőideálra, amelytől minden eltérés eleve rossz és kerülendő. Ennek halakhikus hivatkozási alapja Chatam Szofer ismert maximája: „Tilos minden újítás a Tórához képest” 

Rav Uziél, aki a nők közéleti szereplésének kérdésében az elsők között képviselt megengedő álláspontot, a következőkre hivatkozik: Bevezetőjében arra vállalkozik, hogy a témában a különböző álláspontokat összegezi, mielőtt „egész Izrael összezavarodna ebben a kérdésben”. A kérdés aktualitását hangsúlyozva megemlíti a (nem halakhikus, tehát „világi”) cikkek, pamfletek tömkelegét, amelyek sürgetik a női választójog megadását. Emellett rámutat arra, hogy a modern idők asszonyai nem azonosak a bibliai idők asszonyaival, hiszen megváltoztak a nemek közötti szerepek a nőkkel szemben támasztott elvárások ezen kívül a nőknek a társadalom által kínált lehetőségei is.

Ezek után elkezdi érvelését a halakha területén. Először is a „tilos minden újítás a Tóra alapján” chatam szofer-i mondás értelmezését kezdi tárgyalni. Rávilágít arra, hogy az elv nem használható egyszerű szlogenként minden olyan kérdés eldöntésénél, amelyre a Tórában nem áll utalás. Hosszabb érvelését a halakha természetéről egészben idézzük: „Az életfeltételek, a társadalmi és kulturális változások, valamint a technika vívmányai nap, mint nap új kérdéseket vetnek fel, melyek halakhikus választ illetve megoldást igényelnek. Nem ignorálhatjuk ezeket a kérdéseketoly módon, hogy azt mondjuk: „minden újítás tilos a Tóra alapján” tehát bármi, amely nincs expliciten említve elődeink munkáiban, tilos. És természetesen azt sem válaszolhatjuk, hogy saját elgondolásunk alapján engedélyezzünk dolgokat, tehát mindenki azt tegye, amihez kedve van, hanem az a kötelességünk, hogy a kétséges kérdésekre más magyarázott dolgok alapján adjunk választ.” 

Uziél álláspontja szerint a halakhának tehát a modernitás és az alkalmazhatóság esszenciális részét képezi, azaz a halakha nem merev szabályok összességeként, hanem sokkal inkább egy kreatív gondolati rendszerként definiálható, amely alapján az újra és újra felmerülő problémák megoldhatóakká válnak. Álláspontja nem tévesztendő össze a reform irányzat liberális hagyományfelfogásával, mely szerint az aktuális helyzet és az egyén igényei szelektáló tényezőkké válnak, és általuk a halakha rendszere tetszőlegesen átalakítható, szűkíthető, bizonyos részei pedig elavult voltuk miatt kidobhatókká válhatnak.

Fontos retorikai lépés, hogy a nők közéleti szereplésének kérdését két, egymástól független részre osztja: külön tárgyalja a választás jogát és a választhatóságot. A könnyebben védhető választójoggal kezdi, hogy így előkészítve a terepet meggyőzőbben tűnjön érvelése a választhatóság kérdésében is. A választójog kérdésében nevetségessé és így tarthatatlanná kívánja tenni azt az álláspontot, miszerint a nők a Tóra alapján nem vehetnek részt a közéletben, illetve nem számítanak a közösség tagjainak. Ahogy Rav Ritter mondja: A nők sehol sincsenek a Tórában megemlítve, mint a gyülekezet illetve (politikai) közösség tagjai (kahal és eda), valamint a genealógiákban sincsenek felsorolva, tehát nincs joguk részt venni a közösség döntéshozatali mechanizmusában. Uziél érve egyenesen a teremtés történetére megy vissza, ahonnan azt emeli ki, hogy ők is csak Isten képmására lettek teremtve, tehát részei a társadalomnak.

A nemek keveredése, a nők és férfiak nyilvános helyen való érintkezése miatti félelemre azt válaszolja, hogy amennyiben az élet más területen, például az üzleti életben nem tartunk a nemek közterületen való érintkezésétől, nincs okunk a politikai és közéletben sem megakadályozunk azt. A házi béke veszélyeztetésére pedig logikusan azt válaszolja, hogy amennyiben a politikai szereplés, illetve véleménynyilvánítás veszélyezteti a család tagjainak harmonikus együttélését, akkor meg kellene vonnunk a szüleikkel egy háztartásban élő felnőtt gyermekeknek szavazati jogát is.

Uziél hivatkozik arra is, hogy a nők közéleti szereplése sehol nincs explicite tiltva sem a Bibliában, sem pedig a Misnában vagy a Talmudokban. Ez a választójogot illetően ugyan igaz lehet, de a választhatóság kérdésében igen nagyvonalú kijelentés. A Misna Nida 6. 4 automatikusan állást foglal a kérdésben, amikor azt állítja, hogy „Mindenki, aki alkalmas bíráskodásra, alkalmas tanúskodásra is, de aki alkalmas tanúnak, még nem mindenki alkalmas bírának is.” A nők pedig „per definitionem” nem alkalmasak még tanúnak sem ahogy ezt a Misna Sanhedrin és Ros HaSana traktátusaiból tudjuk. Tehát ha tanúnak nem alkalmasak, bírának sem lesznek azok. A bíra pedig a „par excellance” közéleti személyiség és tisztviselő ezekben a szövegekben. (Az említett misnai helyen kívül a következő helyeke diszkvalifikálják még a nőket a bírói pozícióból: jSanh 18a Sev 19a, Tosafot bBK 15a-hoz szintén alkalmatlannak nyilvánítja a nőket.)

Ellenpéldának azonnal említhetjük a Bírák könyvének hősnőjét, Deborát, aki kétség kívül nőként viselte ezt a tisztséget. A Tosafot (bNid 50a-hoz) erre az ellentmondásra két választ is kínál: Az első, hogy Debora nem bíráskodott maga, csak instruálta az akkori bírákat, hogyan alkalmazzák a törvényt. A második, hogy a nők igenis lehetnek bírák, a Misna pedig ebben az esetben nem autoritatív halakhát közöl. Bármelyik megoldást vesszük is figyelembe, Deborát mindenképpen egy tisztelt és megbecsült közéleti személyiség szerepkörében találjuk. A Tosafot máshol azt a harmadik megoldást is felkínálja, hogy Debora speciális isteni parancs miatt lehetett bíra, példája egyszeri, nem vonható le belőle általános következtetés sem a nők képességeire, sem jogaira vonatkozóan. Rav Uziél erre az utolsóra természetesen nem hivatkozik.

Térjünk vissza Rav Uziél eredeti állítására, amely szerint nem szerepel explicit tiltás a Tórában (főleg a Szóbeliben!) a nők választójoga, illetve válaszhatósága ellen. Ez a legneuralgikusabb pontja a kérdés tárgyalásának, hiszen a Szifri explicite kimondja, hogy király nem lehet nőnemű, Rambam Misné Tórája pedig, hogy egyáltalán semmiféle tisztséget nem viselhet nő a társadalomban. Újra idézem a tórai verset, amiből mind a midrás mind pedig Rambam kiindul: „Helyezz magad fölé királyt!” (5Móz. 17. 15)

Rav Uziel egy ötletes distinkcióval élve megkülönbözteti a kinevezés (manuj) és az elfogadás (kabala) általi választást és választhatóságot. Az első, a Szanhedrin, mint legfelső jogi testület joga. Ők maguk is választás alapján formálódnak valamint az általuk kijelölt embereket kinevezhetik bizonyos pozíciók betöltésére. A második a „kabala” nép választójoga: népszavazás, közfelkiáltás stb. tartozik ide. A Tóra, Uziél szerint a Szanhedrinnek, mint nem választott, hanem kinevezett testületnek tiltja meg a nők autoritással való felruházását, a népnek azonban nem tiltja meg ugyanezt. Debora is ezért lehetett legálisan bíra, mert nem kinevezték (egy testület által), hanem a nép fogadta el őt.

Mivel a Szifri tiltása (és ebből következően Rambamé is) Uziél érve szerint csak a testület által kinevezett tisztségekre vonatkozik, ezért népszavazás esetén nincs okunk ezen szövegek alapján a nőket akár a választás akár a választhatóság jogából kizárni.

Rav Herczog, a Brit Mandátum askenáz főrabbija, bár szintén megengedő állásponton van a női választójog kérdésében, elutasítja Uziél érvelését a testületi és népszavazás különbségéről, mivel szerinte egy demokratikus államban a nép a „kinevező testület” tehát a kinevezés jogát ők gyakorolják, ezért nem alkalmazható Uziel distinkciója. Megengedő érvét másra építi. Az 5Móz 17. 15 versből nem az „emelj magad fölé” kifejezést, hanem a „királyt” emeli ki. Herzog arra mutat rá, hogy szöveg királyságról, tehát monarchikus államformájáról beszél. Mivel a modern Izrael államformája nem monarchia, nem értelmezhetőek vele kapcsolatban a királyságra vonatkozó halakhák. Így demokrácia idején a nép azt választ meg tisztségviselőknek és politikai testületének képviselőinek, akit akar.

Rav Herzog és Rav Uziel érve közötti különbség az, hogy Uziél szerint az 5Móz 17. 15-ből tanult halakha érvényes minden időben csak annak értelmezése kérdéses (testületi vagy népszavazás útján történő választás) Herzog szerint pedig ennek a halakhának az érvényessége időhöz kötött, tehát kizárólag monarchia idején alkalmazható. Emellett meg kell még jegyezni, hogy Uziél meggyőződése valóban az volt, hogy a nők alkalmasak a közéleti posztok betöltésére, érvelése összességében sokkal inkább koncentrál ennek az álláspontnak a kifejtésére és az ezzel kapcsolatos ellenvetések cáfolatára. Herzog kifejti, megengedő álláspontja ellenére személyes véleménye szerint a nők közéletben való részvétele egyértelmű eltávolodás a Tóra ideáljától, ezért nem különösebben kívánatos dolog. Emellett elfogadja a rabbik véleményét, akik szerinte igen jó pszichológusok is voltak, miszerint a nők érzelmileg instabilak és befolyásolhatók valamint laza erkölcsűek, ezért kormányhivatalokba való kinevezésüket biztos, ami biztos, megtiltotta. Mindamellett azért döntött mégis az engedélyezés mellett, mert a világi társadalom követeli a nők választójogát, a mitzva-tartó zsidók pedig nem képesek ezt megakadályozni, ezért találni kell olyan halakhikus érvet, amely alapján a dolog megengedhető.

A teljesség kedvéért le kell szögeznünk, hogy a nők közéleti szerepléshez való jogának kérdésében a halakhikus szaktekintélyek között a megengedő álláspont a két utóbbi rabbi érvelése ellenére kisebbségi vélemény maradt. (J. D. Bleich: „Contemporary Halachic Problems” II., New York, Ktav, 1983., 254-67 old.)

Felhasznált szakirodalom: Mark Washofsky: „Responsum and Rhetoric: On Law, Literature and the Rabbinic Decision” in. „Pursuing the Texts: Studies in Honor of Ben Zion Wacholder on Occasion of his 70th Birthday” szerk. J. C. Reeves, J. Kampen. 1994, Sheffield, 360-409 old.