Az istenítélet tündöklése és bukása

Az istenítélet tündöklése és bukása

- in Hetven arc - hetiszakasz
11971
800px-Ercole_de_Roberti_Destruction_of_Jerusalem_Fighting_Fleeing_Marching_Slaying_Burning_Chemical_reactions_b

800px-Ercole_de_Roberti_Destruction_of_Jerusalem_Fighting_Fleeing_Marching_Slaying_Burning_Chemical_reactions_b

Naszó hetiszakasz

Az istenítélet, mint jelenség és vallástörténeti kategória Isten egyértelmű állásfoglalását jelenti egy adott ügy, probléma, kérdés kapcsán. Kinyilatkoztatás értékű, és megfellebbezhetetlen. Alkalmazói az abszolút és megdönthetetlen igazság rögtön bizonyítást nyert megnyilvánulásaként használják. Peter Brown megfogalmazásában az istenítélet alkalmazásának alapja a „mindennapi csoda igénye az emberben”. A szent szövegeket, elsősorban a Bibliát, vagy a szentek legendáit élő és aktuális valóságként, a mindennapi élet értelmezésének alapvető vezérfonalaként használók természetes igénye, hogy a hajdani időkben előforduló csodák, illetve a közvetlen isteni kommunikáció számukra is elérhető és megtapasztalható legyen. Az istenítélet kielégíti a dráma iránti vágyódást, megnyilvánulása közvetlen kapcsolatot és törődést feltételez Isten részéről, amely nem szűnt meg a Biblia lezárásával.

Istenítéletet peres szituációban többnyire akkor szokás alkalmazni, ha egy kérdéses ügy kapcsán nincsenek tanúk, akik egyértelműen igazolhatnák a peres felek egyikének igazát, illetve akkor, ha olyan elvont, emberi eszközökkel bizonyíthatatlan vádakkal illetnek egyeseket, mint boszorkányság, varázslás, vajákolás, stb… Az istenítélet lényegi pontja, hogy a résztvevők valósnak veszik Isten jelenlétét és részvételét a perben vagy vitában, tanúként és egyben döntő bíraként szólítják, Isten pedig jelekkel hozza tudomásukra álláspontját, ítéletét.

 

A megkérdőjelezhető istenítélet

kapcsán afféle ráhangolódásként a Trisztán és Izolda legendakör egyik jelenetét idézzük fel: Marke király gyanúba keverte feleségét, Izoldát, hogy az romantikus kapcsolatot tart fenn lovagjával, Trisztánnal. A középkori legendának több változata ismert, melyek egyikében – másikában Trisztán és Izolda valóban, fizikailag is szerelmi viszonyt folytat, más változat szerint csak vágynak egymásra, vágyuk azonban nem vezet fizikai beteljesüléshez. Szinte minden történet részét képezi, hogy a gyanakvó Marke király egy szigetre vitette Izoldát és tüzesvas-próbának vetette őt alá: ha a királyné kezét megégeti a vas, bűnös. Ha nem marad seb a tüzes vas megfogása után, ártatlan. Izolda hajóra szállt Marke királlyal, Trisztán pedig koldusnak öltözve lopakodott fel a hölgye után. Amikor a szigethez érkeztek, Izoldát karban szállították a partra, s a szállítást a koldus álruhában rejtőző Trisztán vállalta magára. A tüzes vas megfogása előtt Izolda így kiáltott: „Isten a tanúm, hogy férjemen és e kolduson kívül más férfi nem érintett!” Izolda mondata komoly dilemma elé állítja Istent, ugyanis az egyszerű, eldöntendő kérdést – bűnös-e az asszony, vagy sem – a királyné egy lábjegyzettel látta el, és így, szószerinti értelemben – bármi történt is – igazat mondott, Isten nem ítélheti el. Az istenítélet szabályai nem adnak lehetőséget arra, hogy a szószerinti igazságot házasságtörés esetén el lehessen ítélni, nincs mód egy meta-igazság kinyilvánítására, Isten kicselezhetőnek bizonyult, az istenítélet intézménye pedig ebben a történetben minimum relativizálódott.

 

A bibliai szöveg és a zsidó hagyomány ismeri az istenítélet eljárását, így

ha már kéznél van ilyesmi, úgy gondolnánk, nincsen megbízhatóbb ítélkezési mód. Az eljárást ráadásul kinyilatkoztatottnak tekintett szöveg tartalmazza, miért nem alkalmazzák nyakra-főre, és miért bibelődtek a bibliai idő utáni rabbik szövevényes jogi rendszer kialakításával? Elsősorban azért, mert kinyilatkoztatottnak elfogadott szövegünk az istenítéletet csak speciális alkalmakra tartogatja, egyéb vitás ügyek elbírálására pedig terjedelmes törvényszövegek állnak rendelkezésünkre, ugyanazzal az autoritással, amelyek emberi bíróságokat tételeznek. Másodsorban az istenítéletnek helyhez és időhöz kötött kellékei vannak, például a Szentély, a főpap, ezek hiánya gyakorlatilag lehetetlenné teszi annak alkalmazását. Harmadrészt, és ez talán a legfontosabb, a zsidó hagyomány nem ezt az attitűdöt képviseli, nem ez irányba alakult tovább, a hagyomány jelentős részét kitevő törvénykomplexum emberi döntéseken, és nagyon hangsúlyosan vitákon alapul. Nem teokráciát épít, hanem viták tengerén alapuló konszenzuális döntések rendszerét. A teokratikus és a konszenzuális rendszer kizárja egymást. Az istenítélet az előbbi kelléke, az utóbbi ugyan megörökölheti egy-egy elemét, de érthetően megpróbálja mérsékelni, gyengíteni. Erre a folyamatra nézünk most egy példát. amely a házasságtörő asszony esete. A bibliai leírás után nem teljes egészében, hanem csak egy-egy részt kiemelve próbáljuk felskiccelni a folyamatot.

 

A kiemelt, tárgyalandó bibliai szöveg a következő:

„Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki felesége félrelép, és hűtlenné válik azáltal, hogy valaki más hál vele, a dolog azonban rejtve marad a férje előtt, mivel titokban vált tisztátalanná s tanúk sem lépnek fel ellene, mert vigyázott, nehogy rajtakapják, s a férjre rájön a féltékenység és féltékenykedni kezd a feleségére, aki csakugyan tisztátalanná vált, vagy ha rájön a féltékenység, jóllehet az asszony ártatlan, akkor az illető férfi vezesse feleségét a pap elé, és egyszersmind áldozati adományt is vigyen magával. Ne öntsön rá olajat, és tömjént se tegyen hozzá. Mert hisz a féltékenység miatt bemutatott ételáldozat emlékeztető ételáldozat, amelynek emlékezetbe kell idéznie a bűnt.

A pap vezesse elő az asszonyt, s állítsa az Örökkévaló elé. A pap merítsen vizet egy cserépedénybe, s a Sátor padlójának porából is vegyen egy keveset és tegye a vízbe. A pap állítsa az asszonyt az Örökkévaló elé, s bontsa meg az asszony fején a hajat, adja kezébe az emlékeztető áldozatot, közben a keserűvíz maradjon a pap kezében. Most a pap vegye ki az esküt, így beszélve az asszonyhoz: „Ha senki sem hált veled, s nem váltál férjedhez, magadat tisztátalanná válva hűtlenné, a keserűvíz nem fog ártani neked. Ha ellenben hűtlen voltál, és tisztátalanná váltál azáltal, hogy férjeden kívül valaki más is hált veled, az Örökkévaló tegyen átok tárgyává, sorvassza el csípődet, méhed dagadjon meg.” Az asszonynak pedig azt kell mondania: „Úgy legyen.” Akkor adja oda a vizet az asszonynak, hogy igya meg. Ahogy odaadják neki a vizet, ha csakugyan tisztátalanná vált, a keserűvíz által okozott fájdalom ellepi, méhe megdagad, csípője elsorvad, és az asszony átkozottá válik népe körében. Ha azonban nem szennyezte be magát, nem éri büntetés, sőt gyermekei lesznek.

Ez a törvény féltékenység esetében: ha egy asszony vétkezik férje ellen, és beszennyezi magát, vagy ha egy férfit hatalmába kerít a féltékenység, állítsa feleségét az Örökkévaló elé és a pap alkalmazza rá ezt az egész törvényt. A férfi mentes marad a bűntől, az asszonynak azonban viselnie kell vétke következményei” 1

A szöveg ideális istenítélet szituációt teremt: a férj állítása áll szemben a nőével, így tanúk híján Istenre bízzák a döntést. A szituációhoz elég a férj gyanúja. Ebből a szövegrészből nem derül ki expliciten, de leszögezzük, hogy a házasságtörés zsidó jogi definíciója az, ha házas nő létesít kapcsolatot a férjén kívül bármely más férfival. Ha azonban a férj lép félre, nem minősül házasságtörésnek. Az aszimmetria itt impliciten csak annyiban mutatkozik meg, hogy kizárólag a nőt említik a választóvíz próbájának alanyaként, a férfit nem.

A nőt, bár az istenítéletnek erősen ki van szolgáltatva, akárcsak a bevezetőben említett Izolda. Ahhoz, hogy istenítélet alá vonják, elég a férj féltékenysége, a félrelépés semmiféle bizonyítékra nem szorul. A nőnek nincs választása, az istenítélet elől úgy tűnik, akkor sem bújhat ki, ha ténylegesen bűnt követett el, és azt beismeri, az ügymenet megszakítására beismerés esetén sem kínál módot a szöveg, passzív szerepe nyilvánvaló, az egész szertartás folyamán csak az eskü szövegénél szólhat. A szertartás fontos eleme az eskü, amelyet a nőnek el kell mondani, hiszen az esküszituáció Isten tanúként való megidézését jelenti. Az eskü szövege meghatározott, az Izolda-féle trükkre nincs lehetőség.

A büntetés a bibliai szöveg szerint a nő méhének és medencéjének elsorvadása, illetve a kitaszítottság, a szöveg expliciten nem említ halált. A nő büntetése, hogy meddővé válik. A választóvíz a szöveg alapján inkább tűnik abortuszt előidéző folyadéknak, mint méregnek. A fájdalom és az azt követő meddőség, valamint a nyílt szertartás, amely közszférában zajlik a társadalomból való kivetettséget, és a társadalomban való visszailleszkedést akadályozzák: a nő nem töltheti be anyai szerepét, amely egy archaikus társadalomban megbecsült státuszának alapja, valamint nem mehet többé férjhez, ami miatt kitaszított státusza egyértelműen állandósul.

A szertartás kimenetele szimmetriát rejt: amennyiben a nő ártatlan, az abortuszt előidéző folyadék nincs rá kedvezőtlen hatással, sőt, ellenkezőleg, termékennyé teszi. Megtarthatja megszerzett társadalmi státuszát, sőt, anyaként pozíciói megerősödnek a családon belül. A határszituáció fejének felfedése: nyilvánosan felfedve fejét és haját nem is kerülhetne olyan helyzetbe, amely jobban kifejezné bizonytalan, átmeneti helyzetét: férjes asszonyként hajadonfőtt áll férfiak előtt. A szöveg az eljárás rövid összefoglalásával végződik, amely explicitté teszi a nő és a férfi közötti aszimmetriát.

 

Választóvíz-eljárás a rabbinikus irodalomban

A fenti szertartáshoz vezető utat a Misna szövege egy kissé eltérően idézi fel. Egy szövegrész alapján próbáljuk megmutatni, hogy a bibliai szöveg rabbinikus jogi interpretációja nyomán a szertartás istenítélet jellege erősen csökken, lépésről – lépésre relativizálódik.

 

Ami a az első lépést illeti, a Misna idézet szerint

’Ha féltékeny a feleségére’ Rabbi Eliezer mondja: Két tanú előtt kell figyelmeztetnie [a férjnek a feleséget], aztán meg kell itatnia egy tanú bizonyítéka alapján (…) Rabbi Jósua szerint két tanú előtt kell a nőt figyelmeztetni, és csak két tanú tanúsága alapján lehet megitatni. 2. Hogyan figyelmeztesse a férj a nőt? Ha azt mondja a feleségének, két tanú előtt, hogy „Ne beszélj többé ezzel és ezzel az emberrel!” az asszony pedig továbbra is beszél vele, attól az asszony még lakhat otthon és ehet a trumából [áldozatból származó étel. Az engedély azt jelenti, a feleség még a család teljes jogú tagja]. Ha azonban rejtett helyre megy a férfival, vele hál és tisztátalanná válik, onnantól nem szabad hazamennie, nem ehet a trumából valamint ha a férj meghalna, akkor (…), nem köthet levirátusi házasságot.

Az első eltérés a bibliai verzióhoz képest ahhoz, hogy a házasságtörés gyanújának következménye legyen – ti. az istenítélet végrehajtása – minimum egy, vagy – mint ahogy szinte mindenhez – két tanú vallomása szükséges, a férj egyszerű féltékenység alapján nem kezdeményezhető istenítélet. Az istenítélet klasszikus szituációja is megdől, a férjnek alá kell támasztani gyanúját, az alátámasztást pedig nem Isten nyújtja. A nőt két, vagy három ember szava alapján fogják gyanúba (a férj és egy vagy két tanú), és ebből kettő (vagy egy) bizonyítékkal kell, hogy rendelkezzen.

A másik lényeges különbség a figyelmeztetés motívuma. A férjnek előbb verbalizálnia a kell gyanúját, féltékenységét, azt tanúk jelenlétében kell megtennie, figyelmeztetés nélkül a nő ellen nem kezdhet eljárást. A figyelmeztetés kötelezettsége egyrészt azt jelenti, hogy nem kezdeményezhető istenítélet egy nő egyetlen gyanús lépése alapján, másrészt azt is jelenti, hogy a férjnek előbb szűk körben – tanúk előtt – kell kimondania vádját, mielőtt azt teljesen publikussá tenné. A tanúk előtti gyanúsítás valószínűleg ismert környezetet, mikroközösséget fed, amely a szégyenérzet és diszkréció tekintetében pszichológiailag is más szituáció, mint a teljesen publikus, de távoli, idegenek előtt tett szentélybeli gyanúsítás.

A harmadik különbség, hogy a nő, hacsak beszél a gyanúba kevert férfival, de azt köztéren, mások előtt teszi, nem ad okot az eljárás lefolytatására. (ld. ehet a trumából) A választóvíz eljárás csak akkor alkalmazható, ha a nő privát szférában, ellenőrizhetetlenül folytatja az érintkezést. A Misna szövege leszögezi azt is, ebben az esetben a férj halála sem menti meg a társadalmi kitaszítottságtól, hiszen nem élhet jogával, hogy a férj családjának része maradjon, sógorházasságot köthessen, esetlegesen születendő gyermeke a házasságtörés gyanúja miatt értelemszerűen nem lesz a férj családjának része.

 

A második lépés az istenítélet alkalmazásának korlátozására

„ (…) Hogyan viselkedjék akkor a férj az asszonnyal? Vigye a nőt a helyi bét din (rabbinikus bíróság) elé. Ott pedig figyelmeztesse a férfit két tanult ember, hogy nehogy szexuális kapcsolatot létesítsen az asszonnyal az úton Jeruzsálem felé. (…) A férj felviszi az asszonyt a Jeruzsálemi nagy Bét Din elé, és kikérdezik az asszonyt, ahogy büntetőjogi perekben szokták a tanúkat kérdezni. Azt mondják neki: Lányom, sok bűnt okoz a bor, a könnyelműség, a gyerekesség, a gonosz szomszédság. Tedd meg az Isten nagy nevére, ami írva van, amelyet nem töröl el a keserű víz. (…) Ha azt mondja a nő: „Tisztátalan vagyok!”, eltépi a házasságlevelét, és [a nőt] kiviszik a Bét Din elől. Ha viszont azt mondja: „Tiszta vagyok!”, akkor vigyék fel a keleti Kapuhoz (…) ahol meg szokták itatni a házasságtöréssel vádolt nőket (…).”

Az idézet az istenítélet végrehajtásával folyatódik. A szövegrészlet az ügymenetben a következőket teszi hozzá a bibliai leíráshoz: A férj szexuális absztinenciát kell hogy gyakoroljon mindaddig, amíg feleségét az istenítélet helyszínére szállítja. Ellenkező esetben a nőt nem vetheti alá az istenítéletnek.

A második fontos pont, hogy az istenítéletet tárgyalás előzi meg, amelyben a nő védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, illetve bűnössége esetén bevallhatja az elkövetett házasságtörést, és bár férjezett státuszát el fogja veszíteni, az istenítélet alól mentesül. A bibliai szöveg első homogén és megszakítás nélküli ügyrendje nem kínál menekülő utat, a nőnek egyáltalán nincs választási lehetősége. A rabbinikus változatban a tárgyalás és a beismerés lehetősége legalábbis tágabb teret nyújt a nőnek a vádakkal szembeni védekezésre.

További példákat ezúttal nem idézünk, a tendencia világos: a rabbinikus interpretáció nagyobb teret biztosít a nőnek a társadalmi érintkezés terén (csak akkor szankcionálható a viselkedése, ha idegen férfival privát szférában érintkezik). Nem vonható istenítélet alá pusztán a férj gyanúja alapján, a férj gyanúja bizonyításra szorul (szemtanúk), ha a férj helyteleníti felesége viselkedését, azt előbb mások előtt verbalizálnia kell, egyetlen momentum tehát nem elég az ítélet elindításához.

Mindazonáltal – ha zárójelben is – fontos megjegyezni, hogy a Misna nem változtat a házasságtörés definícióján, az továbbra is férjes asszonynak a férjén kívül más férfival való kapcsolatát jelenti, a férj félrelépése nem szankcionálható, az aszimmetrikus helyzet a házas felek között megmarad.

 

A választóvíz-szertartás és házasságtörés istenítélet jellege az aggadában

A rabbinikus irodalom nem jogi jellegű szövegei (aggada) és a halakha bonyolult viszonyát jellemzi, hogy választóvíz-szertartás kérdésében amíg a halakha lépésről lépésre távolodik a bibliai szöveg által előírt istenítélettől, addig az aggada a választóvíz-szertartás jelenségét inkább az erkölcstan szempontjából ábrázolja, a megítélés lassabban változik. Egy példa a Midrás Tanchumából:

„Élt két asszony, akik testvérek voltak. Az egyik házasságtörést követett el. A férje meggyanúsította, és a választóvíz-szertartás eljárás alá vetette. Az asszony félelmében elküldte nővérét [aki ártatlan volt] hogy állja ki a próbát helyette. A nővére ment, és kiállta próbát. A választóvíz-szertartás után odalépett testvéréhez, és szájon csókolta, mire az meghalt, mivel egyetlen csepp ottmaradt az ajkán a választóvízből.”

A jogi következmények nélküli tantörténet a házasságtörést helytelenítve nem relativizálja az istenítéletet, a műfaj homiletikus jellegének megfelel a szertartás, a dráma pedig egyenesen jól jön: a választóvíz hirtelen halált okoz. Kijátszása ugyan felmerül, mint a bevezetőben idézett Izolda történetben, de ezt a lehetőséget a midrás írója elutasítja.

Facebook Comments