Az álmok üzenetei – miketz

Az álmok üzenetei – miketz

- in Hetven arc - hetiszakasz
3796
6a0120a610bec4970c017c34c5d1e7970b-500wi

– avagy hogyan lehetsz álomfejtő? (Miketz)

 

Hetiszakaszunk elején a Fáraó álmot lát, ami igen nyugtalanítja, mivel nem tudja értelmezni az álmot. A főpohárnok megemlékezik börtönbeli társáról, aki álomfejtésben megbízhatónak bizonyult, és felhívatja Egyiptom uralkodójához. József megfejti a Fáraó álmát, aki hálából Egyiptom második emberévé teszi és megtiszteli Józsefet.

A hetiszakasz központi témája az álom, és annak definíciója, szerepe és üzenetértéke, ezért hetiszakasz-magyarázatunkban különböző álom-meghatározásokat vetünk egybe.

Jung meghatározása szerint az álom „az álomlélek reagálása az élet fontos eseményeire és alapvető életkérdéseire”. Az álom alapjául napi élményeink, tapasztalataink, megoldatlan kérdéseink szolgálnak, amit tudattalan énünk dolgoz fel ilyen formában. Az álmok szólhatnak magánéleti problémáinktól kezdve bármilyen olyan kérdésről, amely tudatos énünket foglalkoztatta. Ismert példa elvont, elméleti kérdések álombeli megoldására a francia kémikus, Kekule, aki egymás farkába kapaszkodó majmok álombeli képéből reggelre kelve a benzolmolekula gyűrű alakú képét vázolta fel. A példa is mutatja, hogy álmaink nem egyértelműen és tisztán szólnak hozzánk, nem adnak egyértelmű, szabatos magyarázatot vagy választ kérdéseinkre, pusztán a megoldáshoz vezető utat sejtetik, és valamiféle szimbolikus, képi, kreatív nyelvet használnak, amelynek megfejtése az álmodóra vár. Az információáramlás Jung szerint tehát önmagunkban történik, önmagunkkal akarunk valamit közölni, az információ magunkra vagy a külvilágra vonatkozik, megoldása saját gondolkodásunkban keresendő. Az álom „tükör által homályosan” láttat, és rébuszokban beszél, de ennek magyarázata pusztán a bennünk rejlő tudatok különbözősége és a különböző tudatok közötti kommunikációs zavar, az általuk beszélt különböző nyelvek eltéréseinek következményei, amelyek kiküszöböléséhez a megfelelő tolmácsot kell csupán megtalálnunk.

A bibliai (és általában ó- és középkori) megközelítés szerint azonban az álom másfajta információs csatorna, nevezetesen az emberi és isteni szféra közötti kommunikáció eszköze. Isten (más kultúrákban istenek, vagy égi lények) adnak útbaigazítást, tanácsot, jövendölést az emberek számára, akik közül bizonyos kiválasztottak látják az álmot, mások pedig kinyilatkoztatás vagy különleges bölcsesség segítségével értelmezik azt. Az álomlátó gyakran uralkodó vagy különleges látó képességgel rendelkező egyén, a megfejtő többnyire egy adott kultuszhoz vagy Istenhez kötődő személy, tehát kapocs a szakrális és profán szféra között, más esetben különleges bölcsességgel rendelkező szereplője a történetnek. Ritkábban az álomlátó és megfejtő személye egybe is eshet.

Oppenheimer az ókori álmokat a következő csoportokra osztja: 1. üzenet-álom, 2. szimbolikus álom, 3. pszichológiai álom 4. kellemes álom, 5. gonosz álom. Az első kettő megfelel az általános ókori álomképnek, tehát isteni kommunikáció az emberek felé. A különbség az, hogy az üzenet-álom egyértelmű, az álmodónak egyszerűen megmondja Isten (angyal vagy más formában megjelenő személy), mit kell tennie, hova kell mennie stb., míg a második nem ad egyértelmű instrukciókat, megfejtésre vár, egy-egy történet tragikuma pedig épp abban áll, hogy a megfejtés esetleg helytelen. A harmadik csoportba sorolható álmok jungi értelemben vett kommunikációt mutatnak. Az ötödik a kettő keveréke: a gonosz, rossz álom lehet isteni büntetés, vagy démonok és ártó lények kötekedése — démonűzéssel és hasonló eszközökkel védekeznek ellene.

Rátérve a bibliai álmokra, ha sorra vesszük őket, nem is találunk olyan sokat belőlük. Ahhoz hogy felsoroljuk őket, azonban bizonyos distinkciókat kell tennünk, hiszen az álmok nem egyformák sem funkciójukat, sem pedig besorolásukat illetõen. Az első mély álom (tardema) Ádámé, amelyet az Örökkévaló bocsát rá arra az időre, amíg kiemeli bordáját, hogy elkészítse belőle az első ember feleségét. Ádám álma itt pusztán mély alvást jelent, a műtétek idején kívánatos kábultság szinonimája. A tardema kifejezést a bibliai szövegben ezután a 15. fejezetben találjuk, ahol Ávrahámra bocsát ilyen álmot szintén az Örökkévaló. Ebben az állapotban különös áldozati szertartást lát Ávrahám. Az álom itt szintén valamiféle kábulat, amelynek hatására Ávrahám módosult tudatállapotba kerülvén irracionális képeket lát, amely különös nyelvén biztosítja Ávrahámot Istennel való szövetségéről.

A következő álom Jákové (1Móz 28), ahol az ősatya létrát lát, amin angyalok járnak föl-le. Az álom értelmezése a későbbi kommentár-irodalom feladata, Jákov pusztán közvetítő edény, de nem megfejtő. Az első igazi álomlátó és álomfejtő József, aki saját álmát fejti meg szülei és testvérei előtt – ennek köszönheti, hogy testvérei féltékenyek lesznek és eladják Egyiptomba -, majd mások álmát interpretálja a börtönben és a királyi udvarban — aminek következménye viszont egyiptomi karrierjének felívelése. A másik nagy álomfejtő és álomlátó szintén egy idegen környezetben udvari zsidóvá avanzsált alak, Dániel, aki a babiloni király álmait és látomásait, valamint saját magáét fejti meg. József és Dániel párhuzama már csak azért is érdekes, mert mindkét álomfejtő az Ókori Kelet nagy álomgyártó és szakértő birodalmaiban válik a legfőbb álomfejtővé, az idegen papokat és álom-magyarázókat „hazai pályán” veri meg. Egyéb álomlátó még Gideon, a bíra, aki egy szentély mellett fekszik le aludni, és ezt nem más céllal teszi, minthogy álom formában égi tanácsot csikarjon ki az Örökkévalótól. Sámuel próféta (1Sám 3) szintén egy szentélyben gyermekként álmodik, álmában pedig az Örökkévaló szólongatja. Álmodik még Salamon is, aki Gideonhoz hasonlóan szentélyben hajtja álomra fejét, és ebben az álomban választhat, milyen javakat kérjen az Örökkévalótól.

A többi álom prófétai könyvekben található, és valamelyest más kategóriába sorolható. Ezek az álmok nem a bölcsességhez, hanem a prófétai kinyilatkoztatott tudás megnyilvánulásához tartoznak, prófétai minőségben kapnak kinyilatkoztatást az Örökkévalótól, prófétai képességük birtokában magyarázzák őket. Itt érünk el ahhoz a ponthoz, ahol az álom csak kifejezésmóddá válik, a hangsúly a prófécián van. A prófétai látomás és az álom között nagyon nehéz különbséget tenni. Mindkettő módosult tudatállapot jelent, mindkettő szimbolikus nyelven beszél, valamint mindkettő előrevetíti a jövőt, a jövendölés pedig vonatkozhat egyénre és népre egyaránt. A különbség közöttük leginkább technikai, az álmot minden esetben megelőzi az alvás, látomás esetén ez nem feltétlenül szükséges, a próféták változatos élethelyzetekben kapják látomásaikat. A látomások közbeni állapot valamiféle önkívületre emlékeztet, erre utal az a mozzanat is, amikor egy-egy prófétát látomása közben fizikailag is utazásra viszi valamiféle égi erő, a kilépés önmagából és megszokott környezetéből tehát fizikai síkon is végbemegy. Ez utóbbi „prófétai látomásokra” épül a hellenisztikus és római korban oly népszerűvé váló „merkava irodalom”,amelyben különböző bibliai szereplők, vagy a rabbinikus irodalom alakjai elragadtatnak az égbe, és ott megleshetik az égi titkokat és a szférák működését. A kettő közötti lényegi distinkciót a későbbi kommentárirodalom jelzi, elsősorban Maimonides (Rambam), aki az álmot egy alacsonyabb rendű kinyilatkoztatásként értékeli mint a látomást, így azzal csökkenti az álom tekintélyét, hogy relativizálja azt. A relativizálás eszköze az, hogy a kinyilatkoztatások formáit hierarchikus rendbe illeszti.

Az álom autoritásának csökkentése és kinyilatkoztatott jellegének megkérdőjelezése abból következik, hogy középkori filozófusok az álom eredetét illetően koránt sincsenek annyira meggyőződve annak égi eredetéről. Ezen persze nem is csodálkozunk, ha tekintetbe vesszük a középkori filozófia kiinduló pontjául szolgáló klasszikus görög filozófiai irodalmat. Két példát említek csupán, amelyek reprezentálják a görög filozófiai szövegek álláspontját.

Az első példa Platon aki leír álmokat, amelyek előre jelzik a jövőt, ilyen Szokratész álma (Phaed. 60d 61c). De közben biológiai racionális magyarázatot is ad az álom jelenségre, amelyben nem égi eredetű igazságként definiálja azt, az álom tehát szerinte nem lehet valódi és megbízható forrása a tudásnak. A Timaioszban egyenesen az irracionális lélekrész munkájának tekinti (Tim. 46a, 52b-c), és állítása szerint az álom nem prófécia, hanem az ember bolondsága (Tim. 71c-72b) Arisztotelész Platonnál még határozottabban írja le az álmot, mint belső, pszicho-fiziológiai jelenséget, amely alvás idején munkál, tehát nem isteni üzenet, hanem „phantasma”, a képzelet játéka. (Parva Naturalia, De Somno et Vigilia, De Insomniis, De Divinatore per Somnium).

Visszatérve a zsidó hagyományhoz, a kinyilatkoztatások formáinak hierachizálásához 4Móz. 12, 6-8 szolgál alapul: „Azt mondja az Örökkévaló: Halljátok meg beszédemet: Ha valaki az örökkévaló prófétája köztetek, és megjelenek neki látomásban vagy álomban szólok azzal. Nem így az én szolgámmal, Mózessel…” A mondatban az álom és a prófétai kinyilatkoztatás még egy polcon van, de a próféciák közül kiemelkedik Mózesé, amely egy magasabb rendű és tisztább kinyilatkoztatás a többinél.

Az álom megítélése valójában nagyon is ambivalens mind a bibliai, mind pedig a rabbinikus irodalomban. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az álom és álomfejtés más kultúrákban és kultuszokban is igen jelentős szerepre tett szert, és mint „idegen szokás” zsidó kontextusban megbízhatatlanná válik. A Biblia történeti és prófétai részeiben ugyan előfordulnak álmok, álomfejtések, a törvényszövegek és a bölcsességirodalom részei azonban erős ellenérzést, sőt tiltást fogalmaznak meg az álommal kapcsolatban.5Móz 13. 1-2 szerint „Ha köztetek jövendőmondó vagy álomlátó támad, és jelt vagy csodát ad neked, még ha be is következik a jel vagy csoda, amiről szólt, mondván: Kövessünk idegen isteneket, akiket te nem ismersz és tiszteljük azokat, ne hallgass efféle jövendõmondónak beszédére vagy efféle álomlátóra.” Más helyen pedig kifejezetten azt találjuk, hogy az álomlátókat, halottidézõket és jósokat ki kell irtani a nép közül. Az álmok veszélye tehát abban rejlik, hogy sokan álmodnak, és az álom autoritására hivatkozva a tórai előírásoknak ellentmondó tanácsokat adnak. Felállíthatnánk itt azt a szabályt, hogy az álom akkor megbízható, ha az nem mond ellent a Tóra más részeinek, így mondjuk szunyókálásból ébredve nem mondhatjuk azt, hogy másnaptól lehet tejfölös disznópörköltet enni. Mégsem teljesen ez a helyzet, az álom mint ilyen, sok szövegben megszűnik a kinyilatkoztatás csatornája lenni. Zecharja próféta, miközben könyve csaknem kizárólag látomásokból áll, szintén az álmok veszélyességére figyelmeztet: „A bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak, és üres álmokat beszélnek, hiábavalósággal vigasztalnak” (Zech 10. 2). A próféta az álmot itt is a bálványokhoz, idegen istenekhez asszociálja, vagy egyszerűen trükknek, hazugságnak, kitalációnak minősíti. Jób is panaszkodik a rossz álmokra: „álmokkal rettentesz, látomásokkal háborítasz” (Jób 7. 14). Az álom itt valóságos, nem is hazudik, csak nyugtalanít és ijesztget, irracionális félelmeket kelt, és gyakorlatilag érthetetlen. Zsoltárokban az álom illékony és megbízhatatlan: „Mint álmot, ha felkelünk, Te, Örökkévaló ha felkelsz, úgy veted meg képüket” (Zsolt. 73. 20). Prédikátor könyve is szkeptikus: „Sok az álomban a hiábavalóság és a beszéd, inkább Istent féld!”(Préd. 5. 7). Jeremiás próféta az álmokat egész egyszerűen hamis remények leképződéseként definiálja: „Ne hitegessenek titeket prófétáitok akik közöttetek vannak se jövendőmondóitok, és ne figyeljetek álmaitokra, amiket álmodtok… nem én küldtem őket” (Jer. 29. 8). Meg kell azért jegyezni, Jeremiás prófétának is vannak álmai és látomásai, amelyek könyvében feljegyzésre kerültek.

A hetiszakasz eredeti megjelenése: a Pesti Súl Egyesület hetiszakaszprogramja

Facebook Comments