Törvénytáblák, Amszterdam, Rembrandt

Törvénytáblák, Amszterdam, Rembrandt

- in Hetven arc - hetiszakasz
1511
bk01

A kevés zsinagógai díszítések egyik állandó eleme a törvénytábla, vagy a tízparancsolat stilizált ábrázolása. Ha a törvénytáblákra gondolunk, legtöbbünknek azonnal a felső részükön félkörívben végződő táblák jutnak eszünkbe. Annak ellenére, hogy az viszonylag késői, és a kereszténységtől átvett ábrázolási mód. ( Először a középkorban találkozunk vele, keresztény ábrázolásokon, majd a tizenharmadik századtól fokozatosan zsidó illuminált kéziratokban is (meg kell jegyezni, hogy a héber kéziratokat sokszor keresztények illusztrálták). A tizenötödik-tizenhatodik századtól kezdve pedig már a zsinagógákban is egyre elterejdtebbé vált a törvénytáblák ilymódon történő ábrázolása.) A Bibliában nem találunk a táblák formájára vonatkozó leírást, de a Talmudban (Nedarim 38a) igen. Eszerint a táblák négyzet alakúak voltak. Ennek ellenére a legelső zsidó ábrázolásokon Mózes könyvtekercseket vesz át az Istentől – ami a kor elterjedt szöveghordozója volt.

Az első félkörívben végződő táblákat Angliában és Franciaországban láthatjuk, a tizenegyedik-tizenkettedik században. Egyes illusztrációkon mintha csak egy táblát látnánk, holott az illusztrált szövegben következetesen kettőről van szó. Alaposabban megfigyelve azonban feltűnik, hogy a tábla tulajdonképpen egy könyvszerűen kinyitható zárt diptyhon (két összefűzött viaszozott fatáblácska, az ókorban elterjedt íróanyag, tulajdonképpen noteszként használták).

Sajnos a félkörívben végződő táblákat Angliában nem csak a kódexek ábrázolásain, hanem – kényszerű – hétköznapi viseletként is láthatóak voltak, amennyiben Angliában a zsidók megkülönböztetésére előírt, a felsőruhán kötelezően viselendő jel éppen a két törvénytábla volt. Habár a rendeletek (az első 1212-ből, az utolsó 1287-ből) szövegében nincsen konkrét meghatározva, milyen formájúnak kell lenniük a tábláknak, minden ábrázoláson a félkörívben végződő változat látható.

A zsinagógában a törvénytábla-ábrázolások szokásos helye a Tóra-szekrény ajtajainak belső felén volt (és van ma is sok helyen). A tízparancsolatot akkor lehet látni, amikor a Tóra-szekrény ajtajai nyitva vannak. Ez alól is vannak persze kivételek: sokszor a Tóra-szekrény fölött látjuk a törvénytáblákat. Az első zsinagóga, ahol a táblákat a (monumentális) Tóra-szekrény fölé tették, az amszterdami portugál közösség zsinagógája, az Esnoga (1675-ben épült). Elég valószínű, hogy a törvénytáblák formabontó elhelyezése református hatásra történt. Az amszterdami portugál zsidók, annak ellenére, hogy jelentős részben a portugáliában kényszerből kikeresztelkedett conversók leszármazottjai voltak, kitűnő kapcsolatokat ápoltak az amszterdami keresztény polgársággal. Amint azt az amszterdami zsidóság életéről a tizennyolcadik század huszas éveiben készített rézmetszet sorozat tanúsítja, a keresztények mindennapos vendégek voltak a zsidók otthonaiban csakúgy, mint az Esnogában. A rézmetszeteket Bernard Picart, egy katolikusból reformátusnak áttért francia művész készítette (később szabadkőműves lett). A képek zsidó szokásokat és ünnepeket mutatnak be, meglehetős pontossággal. Az ünnepeken és egyéb eseményeken a jelek szerint rendszerint jelen voltak keresztények: a képeken felismerhetjük őket arról, hogy fedetlen fővel jelennek meg, esetenként jól kivehető hatalmas kereszttel a nyakukban (a nők). Jelenlétük a körülmetélést ábrázoló metszeten a legfeltűnőbb, ahol a körülmetélést rajtuk és az apán kívül szinte senki nem is kíséri figyelemmel: míg a portugál zsidók csoportokba verődve diskurálnak, a keresztény nők látható rémülettel, a férfiak pedig egy antropológus szenvedélyes érdeklődésével figyelik az eseményeket. Az egyikük a mohél lábánal térdelve éppen csak nem jegyzetel.

Az amszterdami közösség és a keresztények jó kapcsolatának további példája Rembrandt, aki az első amszterdami rabbi, Menasse ben Jiszrael “Piedra gloriosa” (A csodálatos kő) c. munkáját illusztrálta. Rembrandt egész élete során három könyvet illusztrált, közülük ez a munkája mondható a legkevésbbé sikeresnek, amennyiben csak egy kiadás jelenhetett meg a képeivel: a következő kiadásokban az eredeti illusztrációk enyhén megváltoztatott másolatai jelentek meg (a másolatokat Salom Italia készítette, és minőségükben messze alulmaradnak az eredetiekkel szemben). Azonban, és ez Menasse ben Jiszrael rabbi számára nyilván nem volt elhanyagolható szempont, a javított-változtatott illusztrációkon az Isten nem volt lerajzolva. Salom Italia gondosan törölte őt Rembrandt képeiről.

Rembrandt ismert Belsaccar lakomája festményén a “mene tekel”-ként elhíresült fenyegető próféciát a ma is használatban lévő héber (nyelvtörténeti szempontból tulajdonképpen arámi) betűkkel látjuk a falra írva:

SZ U T M M
I F K N N
N R L A A 

A betűk sorrendje legalábbis meglepő: első ránézésre semmilyen értelmes mondatot nem adnak ki. Ez persze magyarázat arra, hogyan lehet, hogy a Belsaccar udvarában lévő tudósok egyike sem tudta megfejteni az írás értelmét, annak ellenére, hogy közérthető arámi nyelven, közismert arámi betűkkel volt írva. Rembrandt képén az írást akkor tudjuk elolvasni, ha jobbról balra, illetve fentről lefelé olvassuk a betűket. Létezik, hogy ez az írásmód Rembarndt saját találmánya?

A Babilóni Talmud Szanhedrin traktátusában (22a) a bölcsek vitatkoznak arról, miért nem tudták Belsaccar tudósai megfejteni a különben elég triviálisnak tűnő írást. Több javaslatot is hoznak arra, hogyan lehettek a szavak a falra írva: talán a betűk egymás között fel voltak cserélve, vagy minden betűt az ábécé hátulról azonos sorszámú betűpárja helyettesített (példaul, a latin ábécé esetén “a” helyett “z”, “b” helyett “y”, és így tovább. A javaslatok között szerepel a Rembrandt képén látható írásmód is, a következőképpen: “és Smuel azt mondta: mmtusz, nnkfi, aalrn” 

Elképzelhető persze, hogy Rembrandtnak valaki elmesélte, és el is magyarázta, mi van a Talmudban “mene tekel” kérdéskörben. De találunk ennél valószínűbb magyarázatot is.

Menasse ben Jiszrael könyvet írt az élet értelméről. (A protesténsok rendeztek egy vitát a kérdésről, és felkérték őt, fejtse ki az álláspontját. Válaszképpen írt egy könyvet, latinul, amiben szerepel a Szanhedrinben említett javaslat, nem csak szövegesen, hanem képpel is ábrázolva. Mit ad Isten, vonalról vonalra éppen úgy, mint Rembrandt képén.

Igaz azonban, hogy amikor Menasse ben Jiszrael könyve megjelent, Rembrandt már más stílusban festett, vagyis a festmény megelőzte a könyv megjelenését. Másrészt viszont, mint ahogy napjainkban, úgy akkoriban sem tartott rövid ideig egy könyv kiadása, sőt. Így lehetséges, hogy Menasse már megírta a könyvet akkor, amikor Rembrandt a képet festette. És mivel egy utcában laktak, egymással szemben, és különben is kapcsolatban voltak, könnyen elképzelhető, hogy Rembrandt a fenti írásmódot Menasse ben Jiszraeltől vette át. 

Visszatérve a törvénytáblákra, még egy érdekességet említenék. A vallások különböző módon tagolják a tízparancsolatot: a katolikusok például az egyik táblára három, a másikra hét parancsot írnak. A zsidók ötöt-ötöt, és rendszerint a parancsok első szavait. Az Esnoga zsinagóga (a Tóraszekrény fölött található) törvénytábláin a tízparancsolat merőben szokatlan módon van felírva: egyes parancsolatokat meglehetősen hosszan idéznek, másokat pedig a szokásos módon írnak.

Egyetlen helyen találjuk a parancsolatok hasonló ábrázolását, az Esnoga építése előtt festett Rembrandt-képen.

Facebook Comments