Archives for 2014

Yearly Archives: 2014

magendavid-cim
Aktuális Kiemelt Könnyű

  Sosem találódik ki semmi magától: egy séta nyomában     A vezetett városi séta nehéz műfaj. Sok összetevőből áll, amelyek furcsa, nem egészen magától értetődő rendszerként viselkednek. Van a város, vagy legalábbis a hely, ahol járni kell ...
HA NINCS MEGNEVEZVE A VISZONY, ÖSSZETORLÓDIK AZ IDŐ bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ido
Kiemelt Komoly

  Hanukai javaslat szövegértelmezésre     „Domán Sije barátomnak, akivel a kóser közértben beszélgettem a vallás és tudomány viszonyáról. Úgy látszik már bevásárolni sem lehet eszmecsere nélkül.”     A Wissenschaft des Judentums egyik kiemelt célja az volt, ...
PILLANTÁS A FÉNYBŐL bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
arendt
Kiemelt Komoly Meséld el fiaidnak

  a beszéd és a cselekvés során – Pretrenderli Arendt-matiné: Az emberi állapotból!   „Minden bánat elviselhető, ha történetbe ágyazod, vagy elmeséled a történetét.” (Isak Dinesen) Az emberi pluralitás, a cselekvés és a beszéd alapvető feltétele kettős jellegű: ...
A CSELEKVŐ FÖLFEDI MAGÁT bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Thury Lili kollázsa
Auswitz és a hétköznapok Kiemelt Komoly

  Adorno-sorozatunk folytatódik a Minima Moraliából!     Ha a társadalom, amint azt az egyik kortárs elmélet tanítja, valóban egyfajta bűnbanda, akkor annak leghívebb modellje éppen a kollektívum ellentettje, vagyis az individuum mint monász. A hibás társadalomban a ...
PLURALE TANTUM bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
delutan-is-jo3
Kiemelt Könnyű

III. Zsidó Filmfesztivál, 3. rész. A zsidó bíboros A zsidó bíborost is telt házzal vetítették. A téma izgalmasnak ígérkezett, a háborúban kikeresztelkedett, katolikus papként sikeres és gyors karriert befutó, II. János Pál favorizáltjaként ismertté vált Jean-Marie (eredetileg Aaron) ...
A zsidó bíboros, a Kaddis egy barátért és a Délután is jó című filmekről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
gett1
Kiemelt Könnyű

A minimalista díszletekkel, elsősorban a színészi alakításokra építő, Shlomi és Ronit Elkabetz testvérpár által írt és rendezett, lecsupaszított kamaradráma egyértelműen a fesztivál legerősebb darabja, méltó játékfilmes párja a korábbi ZsiFi-n vetített Get című dokumentumfilmnek. Az eredeti cím (Gett, ...
GETT – Válólevél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
sztehlo7
Gaudiopolisz Kiemelt Komoly

A zavarban halászó jó pásztor a front elvonultával azonnal elkezdett együttműködni az új rendszerrel. Az együttműködés alapja az az illúzió volt, amit 1945-ben milliók osztottak Magyarországon, hogy a háborús katasztrófa társadalmi, nemzeti és nemzetközi okait egyszer s mindenkorra ...
Egy intézményellenes intézmény – Sztehlo Gábor Gaudiopolisza, 7. rész bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
kodjatszma
Kiemelt Könnyű

A III. Zsidó Filmfesztivál filmjeiről 1. rész Véget ért a harmadik Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban. Igazi fesztivál, nem csak filmvetítések sorozata, de gazdag kísérő program-kínálat, bárhesz-chala-kalács beszélgetés és kóstoló, gyerekibuc és noha játszótér, rejtett zsinagógák illetve Hollywood ...
KÉPKÓD-KÓDKÉP bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
zaatar-puta-bread
Kiemelt Komoly

Az olvasás olyan mint az evés. Valamiért szeretjük a megszokott ételeket, amiket szüleink főztek nekünk gyerekkorunkban, és így van ez a tanulással, sőt, a vallással is. Ahhoz, hogy kilépjünk a túlontúl megszokott világokból (éttermekből), és értékeljük az új dolgokat, ...
Az Igényesség Prófétái – a magyarországi Wissenschaft bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
gyermekvaroszichykastely
Gaudiopolisz Kiemelt Komoly

Az előző cikkben tárgyalt Edward Joseph Flanagan ír-amerikai katolikus pap tevékenységének hollywoodi filmes feldolgozása a zsidó gyerekeket mentő evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor mellett a vezető kommunista pedagógussá lett Ádám Zsigmondra is sorsdöntő hatással volt. Ádám Zsigmond, aki majd ...
Sztehlo és Ádám Zsigmond: Gaudiopolisz és a kommunista reformpedagógia szövevényei (Gaudiopolisz 6. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva