Archives for augusztus 2014

Monthly Archives: augusztus 2014

major scharf
Aktuális Kiemelt Könnyű

  Azt hitted, pogromok csak olyan elmaradott tájakon voltak, mint Románia vagy Oroszország? Itt volt Budapesten, napokon át, a város közepén, alig egy évtizeddel a millenium előtt. Jókai Mór lapja, a korabeli 444 számol be róla.   A Nemzet ...
A TISZAESZLÁRI PER ÍTÉLETÉT KÖVETŐ MAGYARORSZÁGI ZAVARGÁSOK A NEMZET TUDÓSÍTÁSAI TÜKRÉBEN bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
radir
Kiemelt Komoly

Balog Zoltán emberi erőforrásügyi miniszter sziniszteri beszéddel jelezte kormányunk (és pártja) cigányügyi (emlékezet-) politikájának eltökéltségét. Beszédének főcsapása az volt, hogy a vészkorszakban Magyarországról nem is deportáltak cigányokat, hogy ilyesmi csakis Ausztriában esett meg. Ez ordító történelemhamisítás, amit évtizedekkel ...
EGY GUSZTUSTALAN GESZTUSRÓL bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
cseplogyuri
Aktuális Kiemelt Komoly

A Miskolci Filmfesztivál betiltotta a cigány témájú filmeket, indult útjára a hír a Dunadock nyilatkozata alapján. Közleményük szerint “Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban – terveinkkel ellentétben – nem szerepel magyarországi ...
A MISKOLCI FILMFESZTIVÁL ELLEHETETLENÍTÉSE? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
marxhappy
Kiemelt Könnyű

Marx szobra mégis távozik a közgázról. Vicces indokkal amúgy: a rektor szerint a (többek között) közgazdász Marx “a múlt része”, itt az ideje, hogy a jelenlegi névadó szobra álljon az aulában. Hát igen. Az igazságos Mátyás király nyilván ...
ALÓ MARX! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
balogzoltan
Aktuális Kiemelt Könnyű

    Balog Zoltánnak a  roma holokauszttal kapcsolatos  mondata egyszerű, tényszerű cáfolatot követel. (És annak a következeményeit is.) Mondandójának beszédes másik félmondatával azonban senki nem foglalkozik. Úgy szól, “mi meg jövünk a Gulaggal”. Mármint a holokauszt áldozatait kontrázva. ...
HOGY MI A GULAG, AZT ÉN MONDOM MEG (Balog Zoltán után szabadon) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
nehru1
Kiemelt Komoly

  A tegnapi Roma holokauszt megemlékezésen jártunk. Nincsenek válaszaink, kérdéseink, dilemmáink annál inkább. És az az érzésünk, más is így van ezzel. A rendezvény egy igazi, szép, kövér állatorvosi ló. Előbb közelebbről szemrevételezzük ezt a lovat, de általánosan ...
Az emlékezés, az állatorvosi ló és egy kis Vojasa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Jeles
Auswitz és a hétköznapok Kiemelt Komoly

  Néhány szó az Auschwitz-ábrázolás nyelvéről (Jeles András Auschwitz működik című előadása nyomán)   „Jeles András színházának tétje a könnyű stratégiai játékba oltott holokauszt-program visszaadása.” A szórólap ezzel a szöveggel harangozza be az előadást, és így folytatja: „program ...
MŰKÖDIK? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva